Én mán csak ilyenben veszek részt, s természetesen csakis azért, hogy ne egyedül orozzam a dicsőséget!
Ez nem is kérdés, ugye?!

Hosszú s kalandos -egyfelől, másfelől meg rém unalmas, de sőt...- kvázi életem során valamiért idő előtt romlik rám az összes háztartási gép. Ezen megállapítással már nem is vitatkozom, csak csendes hümmögéssel elfogadom eme méltatlan tényt s csendesen örülve a nyert napoknak, várom a következő alkalmat, mikor mentenem kell valamiképp egyik kedves, okos életem megkönnyítő s kényelmem szolgáló gépemet.
Talán ezen tárgyak sorában az előkelő első helyet a mosógépem foglalja el -bár joggal idekívánkozik a cirko, a mosogatógép vagy a hűtő is-, mert hogy, hogy nem lankadatlan tettvággyal bizonygatja nekem, hogy nélküle megáll az idő... (Persze én hiába mondom neki szinte naponta, szépen, tagoltan nyugodtan, majd hangosabban, gesztikulálva és egyre dallamosabban, hogy tisztában vagyok fontosságával, mi több, nélkülözhetetlenségével, de ez a cucc, ez sz@rik rá... rendre meg köll mutatnia, hogy ő biza ki tud velem tolni de betyárosan... mely alkalmakkor én csak állok, oszt nézek, s lapoznék az időben, de az sajna, nem hagyja ezt a menekülési útvonalat...)

Történt, hogy tegnap valamikor napközben, bepakoltam a nadrágokat, pulcsikat, farmerokat, cirka egy tonnányi fekete ruhát a mosógépbe, amit ahova kell elhelyeztem, eltekertem amit amerre kell, és benyomtam amit ahol kell... majd a kellő berregést meghallva -mely jelzi, hogy okoska elkezd gondolkodni feladatán, melyet tőlem, a gazditól kapott- ki is mentem a fürdőszobából s tenger eszem világmegváltó figyelmét másfelé fordítva letudottnak tekintettem ezen feladatot. Térültem-fordultam -mint a villám ugye, ez esetemben nem is kérdés-, majd bevittem a köntösömet, mert az előkészített következő adaghoz az még kényelmesen befért, s ahogy a kupacra tettem remek fehér alkalmatosságom, rátévedt tekintetem a mosógépre... az imént, alig 23 és fél perce a hatos programot kiválasztva indítottam kedves ketyerét, ami akkor mormogott is ahogy kell, s most, ismétlem, cirka 23 és fél perc elteltével a 6-os és 7-es jelzés között dekkolt a nyíl.
Nos, izé... kővé dermedtem -ami ugye az esetemben nem jelent oly óriási sebesség ingadozást, de igenis hatalmas változásként élem meg az ilyen meghökköket, na-, farkasszemet néztem má' megen egy háztartási géppel, a má' megen a mosógép az a renitens, mely nem akarja aztat csinyáni amit én mondok neki. Pedig hát kettőnk közül én vagyok a gondolkodó lény, de pláne s de sőt, én vagyok a főnök... oszt akkor... ehhh....

Tekergettem... megpróbáltam a szűrőt kinyitni, mert legalább az a homlokzaton van ennél a modellnél, így még én is elérem azt, de ugyan a távlság nem okozott gondot, erőm viszont kevésnek bizonyult hozzá, hogy én kerüljek ki közelharcunkból győztesként, így részfeladatom végezetlenül hümmögtem tovább mankómra támaszkodva s kerekeket kattogva kergetve agyam helyén, hogyaszongya mos' megen mi a bűbánatos nehézséget csinyájak????
Ildike. Sajna 10' és már kocsija sem lesz, mert  kedves férje megyen zenélni -csak acélosan, igaz-e-, így Ő sem lehet mosógépem megmentője most.
Kati. Oh, mondta, hogy persze, jön s elviszi a mosnivalót, a gépet megnézni nem tudja, de a mosást -szokás szerint ugye, bakker...- átvállalja, rögvest amint az ebédet befejezik. (Öööö... mér?? Tsókolom, dél van??? ... az volt... vagyis tán valamivel egy óra után... bocsi)

Én még rendületlenül tekergettem a tekergethetőséget a gépen, gondoltam, hátha, illetve egy frászt, de legalább azt hihessem már, hogy csinálok valamit... s amint nem tudom hányadszor tekertem az elejére a programsornak, akkor meg is hallgattam a lépések zajait... s kiderült, eleve nem hajlandó elindulni a víz beeresztés sem, s ott megtorpanva a teljes folyamat dugába dől...
No, bírtam ismét kapni a telefont, s megyét váltó mobilhívással megkeresni egy csokornyakkendős és teleportáló képességgel megáldott kecskét éppen jobb belátásra bíró Anit, hogy itten eksön van, nem-e tudna-e esetleg mosógép ügyileg elugrani hozzám a nap folyamán... vagy akármikor...
Mert csakúgy, mint itt elrebegtem már egyszer, mielőtt szakit hívok szeretem tudni, hogy szakis macera van, s nem olyan, amihez elegendő egy reneszénsz ember, ki jelen esetben s jó néhányszor mostanság ő. Ugye.
A kecskék leárnyékolják a mobiljelet. Ezt le kell szögeznem. Főleg a csokornyakkendős, konok szemöldökű ilyetén jószágok. Ám, ezen akadály áthidalása után sikerült egyeztetnünk, így nyugodtan, s tele mosógéppel és előtte egy remek újabb kupaccal, várhattam Katit és Anit is.

Valamikor délután el is került az utcában a barátnőm működő mosógépébe a ruhám, de mire erre sor került nagy felfedezlst tettem! Mert tenger eszem tágas térségében felmerült a dallamot hallgatva a lehetőség, hogy mintha itten eleve a víz se nem menne be a rendeltetési helyére, s annak hiányában ugye, még jó, hogy nem teszi a dolgát a gép. Ergó nem a mosógépem romlott el, hanem ahol a vízvezetékre csatlakozik, szóval valami szmötyi elállta a víz áldásos útját. Csakhogy kényelmem okán erre fényt deríteni nem tudtam, meg kellett várnom Anit.
Aki jött is, immáron iccaka, mert tán 9 óra is elmúlt már, s nekem, néniségemnek az biza már az.
Mosógép kibányász, mellette lévő szekrény lebont, szerelvény megbont... majd egy próba, mely során a nyomás majd' kivitte a felxi csövet a kezemből, de ezt átlépve legalább az kiderül, hogy jönni bírna a víz, ergó a mosógépbe való bemenetnél van a gond. Nos, ott is szétszed minden, s ahogy lekerült a cső, már egy fél marék vízkő ki is hullott... hínnye mondom... (de tsókolom, ennyire, de komolyan ennyire egyszerű lenne a gond???? mármint erőst idézőjelben ugye... de akkor is...)
Ha már
"...a vízkő, mer' az nálad keményebb...."

Kis biszbasz ecettel teli kávésibrikbe, spricnivel ecet bejuttatása küldetésének helyére, majd napszakot meghazudtolva kávézás, míg ecet teszi a dolgát a nálam is keményebb vízkó ellenében.

Osztán kis időnek elteltével minden vissza a helyére, immáron vízkötelenül és erőst epedezve a sikerért, hogy valóban ennyivel megoldottnak tekinthető legyen a baj, s működjön kedves, okos és szép gépem.

S lám!!!



Győzött a vízkő felett a csapatmunka.

S most, hogy ismét jár a mosógép, s ismét hallom is a zajt, mely minden túlzás nélkül kijelenthető: "...a hangja, hát az valóban ko-ko-kolosszális!!!", s így ugye az sem kétséges, hogy megszereltük, hiszen közös munka volt. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.