Valaha megtanulom? Képes leszek rá vajon?

Feltétel nélküli szeretet, és a másság elfogadása.
Azt hittem, ez utóbbit már letudtam, s "csak" az elsővel kapcsolatban van még leckém, ha be akarom fejezni utolsó köröm.
Illetve, ha azt akarom, hogy a befejezésekor, ez legyen az utolsó köröm.

De az események, s különösen a mostanság gyakoribbnál gyakoribb megtapasztalások miatt úgy tűnik, mégiscsak ez lehet az -a másság elfogadása- amivel még dolgom van.

És nem az a másság, ami szembetűnő, nem a vörös haj, nem a dagi, ikszlábú kislány kellékekkel, majd a testi fogyatékossággal való élet megtapasztalása ehhez a segítség, a szemléltető eszköz.
Hanem az emberek, vagyis a magukat embernek.hívő, s dns-ük alapján a homo sapiensek közé méltán sorolható, sőt, IQ szerint is mindenképpen; de emocionálisan, EQ alapján semmiképpen sem e fajhoz tartozó organinzmusok, akikkel találkozom utam során.
Persze ez felveti a kérdést, mely a tyúk vagy tojás dilemma alapjaiból csírázott ily' szép egésszé: én vagyok-é ember, s ezek a nememberek, vagy ők az emberek s én vagyok nemember...
De ez, a kérdésfelvetésnek ezen végén, lényegtelen is.
Tanulok. Látok, okulok.

Vagyis mégsem okulok, mert mindig, egyre csak belebotlom ugyanabba... újra és újra... mert naiv vagyok. Nagyon.
És mindegyre konstatálom, hogy igen, ismét egy helyzet, amikor hinnem kellett volna első megérzésemnek és nem elhessegetni azt, azzal a már-már kimagyarázással, hoyg "ugyan, nem lehet, csak rémeket látsz, butatyúk vagy, tudod!!"... aztán -már tán nem elég egy kezem ujjai, hogy megszámláljam az eseteket- bebizonyosodik, hogy de de, igaz ami igaz... ha nem is az emberismeret -ami Apu szerint belőlem gyárilag hiányzik-, de a tapasztalat biza megmutatná elég üzembiztosan, hogy van az a szint, amivel én már nem tudok mit kezdeni, ilyenkor csak keserű, szívbemarkoló, és kétségbeesetten egy helyben toporgós rácsodálkozást érzek...

Ahogy persze azt is tudom, hogy az ember, mint olyan -tehát dns szerint ember, ugye- nem változik, ergo, nem a tapasztalás tárgya, vagyis az aktuálisan jelen szemléltetőeszköz lett mássá, csak én most láttam meg igazán, most nyílt ki a szemem, hogy észrevegyem ami a lényeg.
S amit tudtam első pillantásra (olvasatra) is, de nagyvonalúan elhessegettem, mert gondoltam, mindenkinek az előjele alap kiindulásra pozitív, az úgy is van. Sőt.

Bassza meg, százból ha egyszer ne lenne jó a megérzésem...

És most, hogy már tudom, hogy már végre tiszta ez (is), tanulok? Illetve megtanulom végre a leckét?
Muszáj. Nem tehetek mást, hiszen én ide már kavicsként se térek vissza... s ezt lehet megelégedéssel vagy fenyegetésnek is tudomásul venni...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.