Amennyiben van ilyen szó egyáltalán.

Hetek, hónapok óta érzem, tép, szaggat a bizarr, valóságtól elrugaszkodott honvágy. S azért e jelzők, mert épp ahogy a blog füljegyzetében írom, nem értem, de elfogadom, mint egy konstans részem, hogy ez van. Van nekem. Van nekem Ditte s hagyja, hogy lógjak a nyakán időnként.
Hála, mosoly, barátság, izgi, kiszakadás magamból, új erő.

A_zóceján.



Első -ha a dokumentációban megrendezetten is- pillantásom a tengerre, de pláne a_zócejánra.


Ditte, Gerda, DorkaZoi és az nagy óceánjáró Cobh kikötőjében.


Medve és a zöld sör, St. Patrick (napja) szellemében. (Valahonnan innen.)

S most megint megyek. Július 18-án 17:50-kor száll fel Ferihegyről a Ryanair gépe, melyen rajta leszek én is. Nagyon remélem, hogy most a megkért szolgáltatást nem mismásolhják el és nem kell kilométereket gyalogolnom a reptéren, annál is inkább, hogy most már nem is vagyok képes rá, hiszen két mankóval és egy húzós bőrönddel egy tapodtat sem tudok tenni.

Még korai visszaszámolni? Sebaj... én nap mint nap megteszem ezt, és lám, egyre közelebb van. :)

Csoda, hogy ... csoda? Mikor ilyen ez a Dittelyány?!
Köszönöm.
Július 18.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.