Itt tartottam.

De már aztán közben meg nem is az van, mert tegnap én annyira de annyira elfáradtam -majdnem annyira, mint ma, de azt hiszem, most már átestem a holtponton-, hogy ihaj, úgyhogy csak eldőltem este, így a tegnap holnapja  ma lévén, sajna csak címszavakban, de összeszedem.

Fáradt és kialvatlan voltam reggel, de mire kiértünk a Hőség terére teljes mellszélességgel álltunk a vártán -ültem a székemben, ugye. Aztán szöttyögtünk, birkóztunk a cirka 80 fokos aszfalttal, a tűző nappal, a levegőtlen, de legalább árnyat adó sátorral, s közben írtuk össze a kérdéseinket, amikkel vártuk az aznapra meghívott parlamenti egészségügyi bizottsági képviselőket. Engem leginkább a betegutak érdekeltek, hogy mégis hogyan lesz az, hogy körzetesítették (már elsejétől) az egészségügyet, s például én -mert én csak magamat hozhatom fel példának-, ha 11 éve járok egy kórházba, s engem ott műtögetnek a mai napig, s én nem abban a körzetben élek, ahová jelen leosztás szerint tartozom, akkor mi van... kénytelen vagyok átköltözni, mert a "tekintetes feljebbvaló" azt kívánja?
De ez csak egy, sok-sok kérdést összeszedtünk, aztán, mikor 4 felé járt az idő, körberaktuk a székeket, majd vártunk... aztán eljött, és mi még mindig vártunk... majd olyan fél őt magasságában Kata -a fő szervező- felpattant s elkiáltotta magát:
- A képviselő urak s hölgyek bokros teendőik miatt sem lemondani nem tudták ez alkalmat, sem megtisztelni minket, tehát majd mi odamegyünk hozzájuk, így könnyebb dolguk lesz.

Ki-ki ahogy tudott, nekiindult. Az én kerekesszékem nem tudtuk vinni, mert egy már volt benn az autóban, melynek gazdija elvállalta a mi -Marianna és én- fuvarunkat is, így öten, plusz Győző kerekesszéke, utaztunk egy kocsiban, s még rajtunk kívül egy autónyi ember, valamint egy maroknyian BKV-val mentünk a Parlamenthez.

Flashmob.
A Kossuth téren összeszedtük egymást, majd odasétáltunk ahhoz a kijárathoz, amin keresztül a képviselők, parlamenti dolgozók be- és kihajtanak. A kapuőr készséggel elmondta, hogy nem, itt mi nem mehetünk be és sajnos nem, már nincsenek benn a képviselők. Kata elkért néhány telefonszámot, majd meg is próbálkozott velük, de nem sok sikert ért el, ám egyszer csak, arra vitte balsorsa,vagy jószerencséje, avagy a mi jószerencsénk Rétvári Bence államtitkárt. (Mellesleg a saját honlapja 2008. óta úgy üres, ahogy... különös tekintettel a "Véleményeim A-Z-ig" opcióra...)
Nos, mi, ott, azon vagy 15 fő, akik megjelentünk a semmiből egy heves tyúkhordaképpen elkezdtünk kárálni. Mindenki egyszerre, egymás szavába vágva mondta volna a magáét, s így ebből nem lett más, mint egy szegény ifjú letámadása nyílt színen. Ez a járdán, közvetlenül a sorompó előtt volt.
Szinte közrefogtuk, egy oldalról egy parkoló autó állta el a menekülési útvonalat, háromról -vagy majdnem háromról- pedig egy csapatnyi nekidurált rokkant. Közülünk egy valaki próbálta átvenni a szót, de mindig közbeszólt valaki, aztán a cöliákiások helyzetéről kérdezett egyikőnk, ő valamelyest értékelhető választ is kapott, majd ismét szétszaladt a "beszélgetés" fonala. Ekkorra én már odaléptem az egyetlen szabad területre az államtitkár és a szabadság között, s láttam, ebből nemhogy érdemi "megbeszélés" nem lesz, de még érthető sem, hiszen -érthető, hangsúlyozom, nagyon is érthető okból- mindenki próbálta túlharsogni a másikat.
Én ott álltam vagy egy arasznyira a célszemélytől, s elkezdtem mondani nem megemelt hangon, ami érdekelt.
S lám, legnagyobb megdöbbenésemre felém fordult, s láthatóan figyelt is.
- Mi a problémájuk?
- A felülvizsgálatok, a kommunikáció, mely szerint, mi, mindannyian csalók vagyunk. Például- válaszoltam.

Erre persze visszakérdezett, hogy hol, mondtam, hogy mindenhol, a médiában -erre legyintett- s folytattam a parlamenti felszólalásokban s a törvény szövegében is.
Nem, ugyan, azt mi félreértjük.

- Nem -néz rám- nem, ön, magán látszik is, nem magára vonatkozik!

Nincs egyeztetés az érdekvédelemmel, válasz: de van akinek nincs is érdekvédője, ő arról nem tehet.

Én ekkor ismét megszólaltam, s nyilván remekül nyomatékosítottam szavaimat két mankómmal, amint azokra támaszkodva álltam előtte:

- Én 50%-os rokkantként, és özvegyként, amint a bizottság egy százalékkal ez alá viszi, azonnal elvesztem minden járandóságom, s dolgozni nem tudok.
- Nem, mondom, nem önre vonatkozik ez!
- Nem? Hiszen ugyanazok az orvosok ülnek most is a bizottságban, mint akik kiadták az önök szerint hamis igazolásokat!
- Ha ez így van, az törvénytelen.

Mondtam, hogy ennek ő tud utánanézni, hogy akkor mégis hogyan van ez, s megerősített abban, ha ez a helyzet valóban így van, akkor ezen változtatni kell.

Aztán még néhány percig elálltuk útját, kérdésekkel bombáztuk, ő politikushiz méltón -jelen viktoriánus kormányhoz kellőn- állta a sarat, a végén pedig úgy búcsúzott:

- Nemsokára jövök vissza is, itt lesznek még?

Vicces fiú ez a Bence. Na. És megadta az e-mail-címét....

Felvétel készült, ha megkaptam, kiteszem.
Most alszom.
Csak hogy tudjam s ne feledjem: Galkó Balázs, KlubRádió, víz, szolidaritás, zarándokhely...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.