Csak félig néztem meg este a Gyilkos elmék-et, pedig ez nálam nagy fegyvertény -hiába láttam már ezerszer akár, nincs agyam, így úgysem emlékszem... höhö...-, úgyhogy reggel már negyed hatkor talpon voltam. (ELŐZŐ NAP)
Ennek örömére, volt szerencsém megint OBERNYALSZKY aktuális tetveskedéséhez kicsit a királyi csatornán, így az alaphang meglévén, vidáman indultam neki a mai napnak.

Nem volt vizit, rögvest kartornával kezdtünk, amit most egy régóta idejáró betegtárs tartott, hiszen a bennfenteseknek értekezlet volt. Az összes eszébe jutó kargyakorlatot átvettük,
majd a végén megkaptuk ki ma merre megyen. Aztán már Zsuzsival fekvő torna, egy társunknak készült felvétel, így számára speciálisan összeállított feladatsorral, melyben akadt ez-az, amit a protézissel luxus lett volna megjátszani, így azt nagyvonalúan kihagytam.
Utána elvben komótosan összeszedelőzködtem, mert gondoltam az eligazításon nem kaptam más ukázt, csak a vízbe kell mennem, majd onnan már vissza sem kell jönnöm (hiszen az nekem, gyalog, pakkal és a két mankóval a cirka 60 lépcső és uszkve sok méter szintkülönbség okán lehetetlen), ám Rita elkapott, hogy kinéz nekem még egy elektromos kezelés is, amit már  majdnem meg is reklamáltam főorvosasszonynál, hisz azt hittem kimaradt a soromból, de lám, nem.
Így ott bekkeltem ki azt a(z asszem) 15 percet, míg a bal -még éppen nem protézises- csípőmet agyusztálták az elektródák (illetve az azok között jövő-menő impulzusok, na.)

Még ott az épületben átvettem a fürdőruhám, s át is öltöztem a játszóruhámból, mert víz után csak ebéd és büfében való kávézási feladatom maradt már.
Hát, pakkal, két mankóval -amint mondtam már- a felfelé út sem egyszerű, de nem megoldhatatlan, így kocogtam az uszodába s éppen időben oda is értem.


/OORI USZI INNEN, NI/

Számomra a vizitorna a legfontosabb -vagy tán a legfontosabb, vagy mi- mert ez annyira kilazítja az egy év alatt beállt alkatrészeim, hogy ihaj... ennek örömére, tudom, az első vizes alkalmak utáni éjszakáim sok mindenről szólhatnak, de alvásról aligha, de sebaj, tán akad még horror amit nem láttam, vagy legalább nem emlékszem rá a lyutyúbon...
A tornásznéni megdicsért, mert nem borultam fel a vízben s lám, már ez is nagy eredmény. :)





Innen már ebédelni mentem, s most kifejezetten finom volt a nemtommilyen leves és a gombás máj, vagy mi a zizé... Andrással s egy betegtárssal ültünk egy asztalnál. András nekem egy ikon. A fontosember sorom stabil tagja, így a lelkemnek mindig napfényt hoz, ha találkozunk. (Fazekas doki, Anikó gyógytornász, András és Péter ergoterapeuták, az emberré regenerálódásom nélkülük nem ment volna.)
Beszélgettünk kicsit, majd a büfében már egyedül ültem neki a kávémnak s a szelet sütimnek, de nem sokáig búslakodtam magamban, mert JuMi ma is csatlakozott hozzám. Ma volt kontrollon a Jánosban, s kiderült, az eredmények tükrében, hogy jövő pénteken végleg mehet haza. Jó hír. Nagyon jó! :)

Aztán jöttem haza, mert kisvártatva megérkezett értem a szállítás. Eszembe jutott s megkérdeztem, miután a véradás a városban már számomra nem elérhető helyen van, be tudnak-e szállítani, illetve odafelé még csak-csak eljutok, de vissza mindenképpen kellene a fuvar, s azt a választ kaptam, hogy igen, sőt, az odafelé is beleférhet. De jó! Mehetek megint!

Na, de most már várom az ihajt kivizezett tagjaimban....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.