Több szempontból is húzós nap volt, fáradt vagyok -jobban is, mint TEGNAP-, úgyhogy zanza jegyzet leszen.

Háromig fenn voltam éjjel, úgyhogy nem sokat aludtam a negyed hatos -már negyedóra szundisított- ébredésig, úgyhogy kissé kókadtan indultam a napnak. Ezen a helyzeten mit sem enyhített az éppen hétkori felcsengetés, melyről azt hittem, Gáborék -a sofőr- vannak itt értem, így mikor a kagylót felvettem, csak beleautomatizáltam: "Jövök!", s még jó, hogy nem nyomtam ki rögvest, mert egy hang mondta is -s ekkor már a képre is figyeltem, hogyaszongya ezt az arcot nem ismerem, s így is volt, hiszen, mint kiderült, egy kis pénzért csenget fel ahová csak tud a hölgy, mert mint mondta, van egy mozgássérült húga, akinek segítség kell. Hmmm...
Előbb még -s ezt meg kell említenem- a Tv2-n láttam a Segíts magadon-t, melyben éppen az OORI-ról volt szó. Több embert ismerek a látottak közül, s András is szerepelt, akit tegnap -is- említettem. :)
Cirka negyedóra múlva megérkezett a szállítás értem, így picit később indultunk, mint szoktunk, ám láss csodát, így elkerültük a Budakeszi úton való totymorgást, így később indultunk, de hamarabb értünk be. Ez is hmmm...

Vizittel kezdtük a napot, majd kartorna, kis pihi, utána fekvőtorna következett. Onnan én fel sem kelhettem, mert rögvest személyes tekergetésem volt soron, miközben megbeszéltük a cisztám ügyét, a lakáscserét, az akadálymentesítést és miegyéb fontos dolgokat.
Ezután elkapott Norbi s irány masszázs. Kezdem értékelni ezt a masszázs-dolgot. Eltartott néhány évig ez, mire most talán nem nyűgként élem meg, de már mintha felcsillanna ebben a kellemesség is. (Ma is agyusztálás alá esett a konok karom, így már majdnem hibátlan. Haladunk.)

Majd Orsihoz mentem, aki mától ismét van -eddig szabin volt-, s elektromos kezelést kaptam nála, ami ideje alatt bírtam elaludni. Mámegenhmmmm.... 

Dolgom már nem lévén több, csak ültem s vártam a megfelelő időt, hogy elindulhassak ebédelni, s közben azt is, hogy Zsuzsi -egy betegtárs- előkerüljön. Emésztés alatt a történtek, egyébként.
Íme: van az intézetben egy amolyan mozgóárus hölgy, aki ruhákat árulva jár osztályról osztályra, s a minap itt is volt. Megnéztem a portékáit, s kértem, hogy hozzon nekem egyfajta nadrágot, ilyen s ilyen színben, mert fazonra és anyagra és színre is majdnem olyan volt nála, s mint mondta, tud hozni az általam keresettet is. Mondta az árát, én mondtam, hogy oké, de ahogy már többször, felpróbálom majd, és egyáltalán ha tetszik is,és jó is elviszem, vagy nem. Ez nem jelentett gondot -ahogy már máskor sem-. így megegyeztünk. Ezt Zsuzsi hallotta, s ma reggel odaült mellém s így szólt:
- Hallottam, hogy a nadrágokat nézted s azt is, hogy milyet keresel, és tegnap bementem egy kínaiba s megláttam ezt -s mutatta a kezében tartott neylonzacsira, folytatta-, és megbeszéltem, nem gond ha nem kell, visszaveszik, de azt hiszem ez olyan amit szeretnél és sokkal olcsóbb, mint az itteni.
Mondjam? Merthogy akkor megszólalni sem igazán tudtam... :) Kivettem a nadrágot és lám... pont olyan, mint amit kerestem, pont akkora mint én és pont egy rakással olcsóbb, mint amaz.
Azóta is csak döbbenek lefele... Akkor Ő is szaladt ide meg amoda és én is, így csak az ebéd utáni kávézásnál tudtam kifizetni, de mondom, ez a nadrág is egy, az előrevivő impulzusok közül. Köszönöm. ...és ez nem is megfelelő kifejezés...

Felmentem ebédelni, s most kivételesen nem a 60 lépcsős úton, hanem a másikon, ahol csak 56 lépcső van -előbbit csak saccolom, utóbbit viszont egy betegtárs megszámolta- mentem fel s közben sorra hagytak el a többiek, mert ugye én lusta vagyok s lassan, elgondolkodva megyek... egyszer csak  előttem egy rózsaszín fecni a földön, s felismertem!! Ez egy kajajegy, mondám magamban, s nem átallottam lepukedlizni érte s megszerezni azt. Gondolván, hogy valamelyik társam hagyta el, s majd leadom az ebédlőben, hátha megkapta hozomra a kaját s így igazolnám a jegy létezését.
Felbattyogtam s ahogy a pazar kilátással bíró étterembe értem, látom, hogy egyikükről lerí a szomorúság. Naná, addigra a kajajegy, ahogy volt, ki is esett a fejemből, de rögvest kérdeztem, mi történt.
Kiderült, elhagyta a kajajegyét felfelé menet.
Olyan, de olyan ügyes okos kedves úttörő vagyok, hogy megmentettem neki! Ő is nagyon, de én még mennyire örültem!
Így a mai jó cselekedetem megvolt asszem.

Semmihez semmi köze, de ez zörög ma a fejemben... meg napok-hetek óta...




Nagyon korán volt, mikor már a kávézóban ültem s vártam, hogy megérkezzenek értem, ma is beszélgettem kicsit JuMi-val, rejtvényt fejtettem, ettem egy sütit, és alig fél négykor már indultunk is.
Egy közeli texoban még kicsit bevásároltam -a célhoz utánam hozott kerekesszékemmel, s kiderült ehhez nem kompatibilis a texos direkt székhez csatolható bevásárlókocsi-, aztán haza.
Telefonon leegyeztettem, hogy a kapunyitó-szerelő éppen mire hazaérek legyen itt, hogy kifizethessem a szerelést s megkaphassam érte a számlát, mellyel majd el kell számolnom az OTP felé -jut eszembe, az OTP megveszi a CIB-et?????? csak állok oszt toporgok....-, s olyan pontosan időzítettünk mindketten, hogy ennél jobban nem is lehetett volna.
Aztán már jóformán este lett s én a strapától -mint mondtam- elfáradtam.
De ez a nadrág sztori olyan szívmelengető nekem, hogy igazán nem is tudom megfogalmazni. Kerekebb lett lelkem. S eszperente lettem. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.