6./'13
2013.05.21. 16:57
Ez egy hosszú pihi volt, tekintettel a PÜNKÖSD meglehetősen diszkriminatív, mégis ünnepnek számító napjára, mert PÉNTEKEN tettük le a lantot s csak ma, kedden mentünk újra kiképzésre.
Gábornak, a sofőrnek is fura volt, mert mint mondta, nehezen állt vissza az épphogy megszokott soká alvásból a mai ismét strapára, de még időben beértem a kórházba.
A kedd ellenére, mivel e héten ez az első munkanap, ma jöttek az újak, így felvételes nap lévén, nem volt vizit, csak amolyan kutyafuttában, kartorna alatt, de a heti jó_hír_kör most is megvolt. Az enyém az EUROVÍZIÓS DALIZÉ csoportos végigszurkolása volt.
Alig egy-két perc nyugi után mehettünk vissza a szőnyegre, mert a fekvő torna következett, aztán elektromos kezelést kaptam s már mehettem is a masszázsra.
Orsi és Zsuzsa szabadságon vannak, így a kezelést Rita adja, aki helyettesíti ebben Orsit, valamint ezen a héten egyéni tornám nem lesz, mert én Zsuzsi kezei közt javulok (régi motorosként hozzá kerültem anno).
11 körül végeztem is. Komótosan felöltöztem, aztán felbattyogtam a főépületbe, magányosan megebédeltem és pár perccel fél 12 után már lenn ültem a kávézóban.
Nos, nem a végtelenségig, csak fél 4-ig ültem ott.
Míg ott kókadtam bambulásomban átnéztem a könyvespult kínálatát, s nocsak, mit látok??!
/INNEN MOST E/
Most nem találom, amikor én írtam erről -ellenben HANNI' írása itt van-, pedig ez is fontos része életemnek. A nyomtatásban való lét, mint eredmény. Akkor is, ha tisztában vagyok a dolog relativitásával. Hogyúgymongyam... hiszen nekem ez is egy valamiképp kipipálandó s kipipálható cél.
Az utolsó majdnem egy órában mellém szegődött JuMi is, aki elmesélte a mai kontrollnak csúfolt kénytelen-idegtépő semmittevéssel töltött napját a Jánosban. Hát, türelem... ha már a józan ész nem játszik sokszor....
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.