Utolsó nap idén.

Amit csak lehet, megkaptam kezelésben, mert ugye egy év múlva megyek csak Nappali Kórház-ba legközelebb.
Fájó búcsút vettünk Zsófitól is, aki aznap dolgozott utoljára, mert végleg felmondott az intézménynek, tekintve a fizetést s az előmeneteli lehetőségek kilátásait, elmegy Franciaországba.
Hmmm... mondjuk 2-3 évvel ezelőttig azt mondtam -Dittééknek is, pedig az necces is talán-, hogy én nem könnyen értem meg a külföldre költözőket, pontosabban más dolgával nekem semmi gondolkodni valóm, de én biztos nem mennék el innen -még ha lehetőségem is lenne rá, akkor sem-, mert magyar vagyok, ez a hazám. (Nagy szavak, tudom, De ez minden pátosz nélkül így él bennem.)
Mára viszont -illetve mondom, 2-3 éve- már azt mondom, akinek kvalitása ezt megengedi, van annyi anyagi háttere, bátorsága -bár abból nem kell túl sok-, az menjen! Itt, amit ezzel az országgal csináltak, nagyon hosszú távon ellehetetlenítette az életet. Vagyis megértem őt is például.

Aztán megkaptam a zárójelentésem, amiben benne van az is, hogy új lakásba költöztem, ahol lépcső is van, így a csípőimet ennek megfelelően kell karbantartani. :) Még azt mondta főorvosasszony, hogy mikor meglesz a műtét s átvisznek a rehabra utána, hívjam fel őket s meglátogatnak majd az osztályon.

Bízom benne, nemsokára jön a levél, hogy Tanár úr kifent szikével vár és protetizál, amint odaértem. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.