2. TEP

2013.10.07. 14:56

 

/1.
Pé tökéletes fuvarosként pont időben beállt a ház elé, nekünk csak elegánsan be kellett szállni. Akkora bőrönddel jöttem, hogy a fal adja a másikat, és még mellette egy laptop-táska valamint egy decens retikül… (Persze itt rögvest ki is derült, hogy mit hagytam otthon…)
Az volt az ukáz,  hogy még délelőtt érjek be, mert csendes ügyeletes az osztály és ugyanaz a fiatal  orvos lesz az egyetlen a gáton, akivel beszéltem –hogy ne szerdán hajnali 7-re kelljen bejönnöm-, tehát gond nélkül elfoglalhatom helyem. Nos, 11 körül itt voltunk, s nagyon kerestük a bejáratot, mert én csak az Ambulancia felől ismerem, de igazából az osztálynak nem ez a főbejárata, de néhány karika után megleltük. Nagy örömömre azonnal felküldtek az ambulanciára, ahol vártam cirka egy órát, mert éppen balhé volt valakivel. (Berta és Pé kitartottak velem, annyira hagytak magamra, hogy a cuccom elrendezték az időközben megkapott ágyamnál.)
Megérkezett Lehoczky doktor –egy nagyon fiatal, nagyon szimpatikus, nagyon kedves doki-, s megkísérelte a felvételem.
Nem véletlenül írtam így. Átnézte a papírjaim, kikérdezett, de a gép nem volt hajlandó kiadni az oldalam, így ideiglenes ápolási lapot kaptam, s egy meghagyást, hogy reggel fél 8-ra legyek ott –az ambulancián-, hogy valóban megtörténjen a felvételem és elrendeződjön a vérválasztás. (Ami az egész talán legfontosabb része, mármint a műtéti előkészületek közül.)
Tehát ezután –már volt fél 3 is- megkaptam az ágyam, Bertáék el, én meg próbáltam berendezkedni.
Például megkerestem a cuccaim, amiket Berta remekül elrendezett, mindent nagyon kézre is, így ezzel nem sok dolgom volt. Aludtam is egyet, aztán próbáltam netre menni… Ja… most vagy a gépem az oka, ami a végét járja, vagy nincs itt wi-fi. (Ez utóbbit nem nagyon hiszem, de megkérdeztem az osztály-asszisztenst és nem is értette mit akarok…)

/2.
Reggel 5-kor keltem, elmentem zuhanyozni, aztán visszaaludtam. Éppen időben ébredtem, mert okos vagyok és beállítottam a telefonom, negyed 8-ra, hogy szóljon rám, nehogy elfelejtsek menni s intézni a dolgaim.
Köntös, szatyorba papírkáim és indultam. Még egy lélek nem volt –ahogy előző nap sem- az ambulancián, úgyhogy ültem, türelmesen. Aztán csak termett egy adminisztrátor, neki beadtam a pakkom s vártam tovább. Ez volt cirka 8-kor, eddigre már ezren voltunk. (Egy tolóágyra ültem fel, mert itt is a likacsos padok nem túl csípőbarát eszközök.)
10:28-kor pánikban jött az osztályos nővér, hogy hol vagyok, 10-ig oda kellett volna érnie a vérnek az irreguláris ellenanyagszűréshez, én akkor éppen benn voltam már az irodán és ott, míg történt az adminisztráció vette le a vért s zacsizta is be, felcímkézve az OVSZ-nek.
Vagy másfél óra múlva értem vissza a szobába, addigra már lement a vizit.
Azóta szinte végig aludtam, most ébresztett fel a nővérke, hogy baj van, nem változtattam én nevet valaha?
He? Mondom…
Mert ezen a TAJ-számon Takács Csabáné szerepel.
Hmmm…. ja…. ja… JA!!!!!!!!!!!!!!!!!

És erre akkor nem mondanék semmit.
Kérdésem viszont lenne: az azóta eltelt majd 12 év alatt nem rendeződött ez az önhatalmúlag így intézett anomália????

De spongyát rá. Most elvitte a személyim, lakcímkártyám és TAJ-kártyám a nővér, lemásolja és elfaxolja a vérellátónak, hogy nyugi, ez van.
Most várom az eredményt, mert ennek függvénye a holnapi műtét.


/3.
Éjjel sikerült kiderítenem, hogy a műtéti kiírásban hányadik is vagyok, mert Berta a lelkemre kötötte, hogy üzenjek, mert itt akar lenni. Sms elment, mert elsőnek voltam kiírva, vagyis 7 körül számítottam az előkészítőbe átvitelemre, s onnan már szólni lehetetlen. Jöttek is értem, és fél nyolc magasságában már megkezdődött a tortúra. Még senki nem volt ott, csak az én műtétem asszisztense, így nagyon nyugiban folytak a dolgok, megkaptam a gerincközeli érzéstelenítés injekcióját, és boldogan süllyedtem bele a fájdalommentes állapotba. Olyan ¾ 9 körül toltak a műtőbe, odakötöztek az ágyhoz, lefüggönyöztek és vártam a legjobbakat.
baromira nem voltam jelen, csak néha éreztem, hogy cibálnak, s egyszer megkérdeztem, hogy ugye nem estem le az ágyról, mert úgy érzem, persze nem, csak érzéstelenített végtaggal a térérzet is más, vagy mi a retek…aztán egy idő után már gyakorlatilag sírtam, mert az oldalamon feküdtem s a karom pedig ki volt kötve, melybe a gyógyszereket, tudomisénmiket adagoltak, s ez valahogy nem volt túl kényelmes, hogy így fogalmazzak… de gyorsan vége lett, mert az egész tartott vagy másfél órát, s már vittek is vissza a szobába.
Addigra Berta itt volt, illetve már jóval korábban, de csak akkor találkoztunk, s kipakolta amit hozott nekem, konstatálta, hogy élek, jól vagyok, s nem nagyon vagyok partner mélyebb beszélgetés lefolytatásában, így nem sokára ment is.
Én meg aludtam.
Amíg fel nem ébredtem arra, hogy ihaj van. De ezt egy infúziós, Voltaren-Algopyrin koktéllal kordában lehetett tartani. Meglátogatott Tanár úr is, s a szokásos: „Hogy van?” kérdés után a következő ez volt: „Hány centi is volt a különbség a két lába között”
Ööööööööööööööö….
Rég vót az mán, tsókolom… az első másfél évben, a b után, míg nem volt megműtve a csípőm, 4,5 cm különbség volt a nyomorult lábam vesztére, mert az ugye lábszáram ronggyá törése és combcsontom tolása által a csípőm szilánkokra törött s magába zárta s feljebb vitte az említett 4,5 cm-rel a combcsontom. Tehát akkor volt különbség… de amikor európai tanulmány-összefogással aztán 2003. 02. 14-én egy 10 órás műtéttel helyreállította Tanár úr a csípőm, onnan kinőtt a lábam, s sem különbség, sem irdatlan, már-már kibírhatatlan, senkinek sem kívánom a tizedét sem, folyamatos fájdalom nem maradt. (Kinyílt a világ…. mint egy madár, melyet kikötöttek s most elszabadult… így éreztem a műtét utáni két nap elteltével, mert addig meg még annál is nagyobb kínt éltem meg, de onnan… szóval, na.:)
De visszatérve Tanár úr mai kérdésére, hogy mennyi is volt a különbség a két lábam között…
- Nem volt. Onnan, hogy protetizálta a jobb csípőmet Tanár úr, már nem volt különbség. Mert?
- Mert most van.
Öööööööööööööö……….
- ????
- Most van 3 centi.

Hmmm….


Olyan, de olyan, de olyan okos vagyok, hogy a fal adja a másikat!! Egy évben egy pár cipő jár egy ingyenélő nyomoréknak –ami így is 20 rugó- s én arra számítva, hogy most lesz a műtét, mely bár nem érinti a lábam, de terhelésben –gondoltam- lehet áthelyeződés, ezért kényelmi szempontok változhatnak. S lám, nemhogy kényelmi szempontok, hanem de sőt, funkcionális,  háromcentis szempontok változnak!!!  (De sőt… a papucskérdés egy másik szegmens, amit szintén meg kell oldani, s az már ugye plusz egy lenne, amit állambácsi szarik dotálni, de ezzel a kérdéssel majd holnap foglalkozom, mert Scarlett O’Hara a barátom…)
Szóval, ez van. Gondoltam, hogy újra kell tanulnom járni, de ez meg sem fordult  a fejemben.
A gyógytornász kiültetett az ágy szélére, aztán kicsiny akklimatizálódás után fel is álltam –na, jó, kis segítséggel, de akkor is én álltam…:). Nos, a különbség kifejezett és hatalmas feladat. Hiszen egyáltalán nem terhelhetem a „most kinőtt lábam”, hisz az elmúlt 12 évben szinte csak azon álltam.
De ha így, akkor így. Bakker. Még, hogy unalmas a hülyenyomorék élete, kaland kaland hátán!!!

Délután bejött hozzám látogatni Zsuzsi, a MKR szerkesztője, s hozott nekem egy rakás földi jót, élén  talán a vízzel, melyet irdatlan mennyiségben kell/kéne innom, mert katéterem még mindig van (s lesz is egy darabig).

/4.

Majdhogynem jól aludtam, persze ha nem számolom az injekciós koktélt, melyre azért szükség volt a nyugihoz. S a nővérke óránként benézett, megsimogatta a kezem, megkérdezte, hogy jól vagyok-e, ellenőrizte az infúzióm –melyet a két zacsi vér után kaptam, s még éjjel csöpögött lefelé, de semmi baj nem volt. A központi szívóra tett drén is remekül teljesített, ami a sebből volt hívatott kivezetni a nem odavaló cuccot, így minden kifogástalanul funkcionált.
Reggel mosdatás, aztán belehallgattam kicsit a rádióba, majd ismét aludtam egyet.
Kötözős nővér átkötötte a sebem és kivette a drént! Azt mondta, kellemetlen lesz, de esküszöm egy kukkot sem éreztem, hmm…
Aztán jött a gyógytornász és nekem szegezte a kérdést: akarok-e sétálni?
Hámáhogyne!!
Baromi kíváncsi voltam, milyen lesz megint felemásan –mármint végtaghossz különbséggel- ráadásul úgy, hogy a hosszabb lábam max végtagsúllyal terhelhetem.
Nos, a három centi valszeg inkább alásacc, mert felvettem a jobb lábamra a papucsom, s ketten felállítottak – a járókeretemmel, amit behoztam magammal-, s még így is be kellett hajlítani a bal térdem, hogy ne terheljem azt az oldalt.
És –figyi! figyi!!!!- elmentem a szomszéd ágy végéig, meg vissza, az barátok között is megvan vagy öt méter!!!!! Háháááá!!!!

Nos, a leülés azért nem volt egyszerű. (Persze a fordulás sem, így azt mondtam a gyógytornásznak, hogy holnaptól odamegyek a szomszéd ágyig, lefekszem s másnap visszajövök… de ez az ötlet nem nyerte el tetszését, nem is értem miért… ).
Eddig ugye,12 évig úgy ment ez, hogy messze kitettem a jobb oldalon nőtt, kedves_okos_szép nyomorult lábam, s a balra, mely volt eddig a jobb,támaszkodva leültem –s persze ugyanez pepitában felállásnál is.
Ám, mostantól nem lehet így egy darabig. A bal, most nyomorultabb, frissen műtött lábam ki kell tennem jó messzire, hiszen hosszabb is mint amaz, s nem lehet terhelni. Hú, de macera!!! Az a cirka 20 cm amit az ágyig meg kell tenni a leüléshez, nos, emberpróbáló feladat!!! És akkor még arról nem beszéltem, hogy lefeküdni…. hmmmm….  csak azért nem írom, hogy sikoltoztam, mert tán az artikulálatlan torokhangok nem felelnek meg ennek a bájos, nőies kifejezésnek. Szóval, csá, bazmeg, KÍN, régen találkoztunk, aszittem sosenemistöbbet, oszt nesze.
De megkaptam a koktélt és viselhető szintre csökkent a zsizsegés a csípőmben.

Jött az ebéd, tökfőzelékkel, amit imádok s most különösen valami jutalomképpen is értékeltem.

Ani is járt itt, hozott nekem egy rakás vizet, meg finom, gyönyörű szőlőt, s megkávéztunk a Zsuzsitól kapott zöldkávéból. Tiszta kényelem!

Haladok! Jó ez.

Holnap lesz Tanár úr, rá akarok kérdezni a cisztámra, hogy milyen állapotban volt a csípőm így face to face, mert a röntgenkép szerint ölíg ramaty.

Net nincs, de ha már előbányásztam a gépem, kicsit diablózom. :)

aug. 29.
Nem is tudom. Egyrészt megváltozott itt minden –de rájöttem, mikor pöckölték két éve a lábujjaim, ugyanezt írtam, de most tán még ahhoz képest is szar a helyzet (egy alkalommal, egy éjszakai megaláztatós-kínzatós-bosszúállós* /* űgy érzem, rajtam áll bosszút a kevés pénzért, sok munkáért etc, de tsókolom, aszondom, ha én nem vagyok –s tessen ezt széles látókörrel érteni- akkor neked baszod nincs munkád…/ eset után így fogalmaztam sms-ben: „A ma éjjeli nővérpáros méltán indulhat az évszázad szarnővére versenyén.” ), s az ellátás a béka segge alatt is van, másrészt viszont –és bocs- én baromi ügyes vagyok. Persze az is minimum két részből áll, éspedig: a) ma egy hetes a műtétem és ma először nem „ordítoztam” járás és visszafektetés közben (s ez, tekintve a b) pontot, irgalmatlan előrelépés) és akkor b) ehhez a műtét napjához, közvetlenül az első Tanár úr látogatáshoz kell visszatérnem: amit már írtam is.

No, nem mondom, hogy nem lepett meg… Sőt! Basszus!!
Bő 3 cm-t (azóta kiderült, pontosan 4cm-t) „nőttem” a másfél órás műtét alatt. Hmmm… mondom én is, azóta is. Aztán próbáltam ezt a „hírt” is a saját túlélő-mércémen elhelyezni, s -jelentem- sikerülni látszik, mert azért „néha” a bazdmeg érzés sokkal erősebb, mint bármi más… S még vastagon e ponton belül mondom, következett a gyógytorna. Első lábra állítás: jé, tényleg hosszabb… sőt, ha a jobb lábamon papucs van a másik pedig mezítláb a földön, akkor is be kell hajlítanom a térdem. Ergo: bakkerfaktor benéz megint… Emelik a lábam s ez combhajlatban, illetve elöl ordítva-kíméletlenül-élesen-kínzón fáj… én csak lestem… aztán jött a járás és mikor 3 nap múlva sem enyhült  ez a rettenetes, egy konkrét helyre lokalizálódó kín, a gyógytornász javaslatára szóltam Tanár úrnak. Másnap vizitkor ez meg is történt, erre ő kitakar, megfogja a térdem alatt a lábam, s azt mondja: „Márta, lazán!” és megemeli majd visszaejti, s ezt ismételgeti vagy ötször. Én meg.. én meg vártam, hogy majd széttép a KÍN –s kedvem lett volna „prevenciós jelleggel” két csattanósat lekeverni Tanár úrnak…- de baszott megjelenni –s ő ezt elintézte annyival, hogy a protézis tökéletes a többi a gyógytornászok dolga… (Ööööö….)
A következő gyt-ra ki is derítették –utánanéztek a szakirodalomban-, hogy 1cm lágyrész nyúlás 3-6 hét igen erős, éles fájdalmat indokol. Nabazmeg! Nekem meg van bő 3 centi (ja, 4)!!!
Nos, ezután úgy döntöttem, hogy ez jó hír! (Ha így, akkor így… bazdmeg!!!!!) Mert semmi baj, a protézissel minden oké, csak 3 –mondom HÁROM, s nem hat, hanem max 3- hétig fog ennyire fájni ez, hisz egy gyerek félév alatt nő 3 centit, én meg  bírtam ezt abszolválni cirka öt perc alatt, naná, hogy azt utol kell érnie a… ööö…a nekem is, na.
Tehát fájdalom benyalhat, ecetera, de kipipálom. Ez volt két napja, s ma –csak lestem- egy hangot sem fájt. És úgy jártam, hogy csak na! Elszaladtam az ablakig és kinéztem!! és visszajöttem, aztán ültem egy jó darabig az ágy szélén… Aszta! Ezt akkora előrelépésnek érzem, hogy ihaj! Persze tudom, lesz ez még így se (hisz Jack a barátom), de akkor is!
Az jutott eszembe egy nyugis pillanatomban, hogy a szobám ablakát eddig –ami egy teraszajtó a megfelelő magasságban elhelyezve, s ablakként funkcionálva- csak nagyon nehezen tudtam kinyitni-becsukni, mert csak lábujjhegyen pipiskedve értem el az egyetlen kilincsét. Ám mostantól!! Háhááá!!! Nőttem 3 (4) centit, úgyhogy ez a gond kipipálva!

szept. 05.
Tegnap hoztak át a Rehabra. Korán jöttek értem a mentősök, s gond nélkül átcibáltak a tolóágyra, s már mentünk is. Kapaszkodnom kellett végig, mert a hosszú lábammal mindig rácsúsztam az ágykeretre és elkerülhetetlenül támaszkodtam rajta, akárhogy is el akartam kerülni ezt –mert még tehermentesíteni kell a friss protézisem-, szóval inkább a mentő kapaszkodójába csimpaszkodtam és néha feltornásztam magam, ha már nagyon „talpon álltam”.
Aztán behoztak az osztályra, ahol is régi arcokat láttam, s ugyan itt 2003-ban feküdtem utoljára, de szép számmal emlékeztek is rám –köztük s tán elsősorban Margit,. a főnővér, vagyis ma mesélte, hogy már nem főnővér, mert tavaly nyugdíjba ment, s azóta nővérként dolgozik, más vezetése alatt, de ő egy annyira karakteres határozott, klassz egyéniség, hogy még likas agyam helyén is stabil posztja van-,megkaptam az ágyam, áttranszportáltak a mentősök, s huss, már itt sem voltak.
Az 1. szoba négyes ágyát kaptam, ami a szoba –de tán az osztály- legszarabb ágya, mert míg a többi távirányítós állítós, kapaszkodós, hiperágy –gondolom EU élhetőbb részéről leselejtezett készletből. az enyém, akár a Jánosból is idekerülhetett volna, mert pont olyan, azzal a lényegi különbséggel, hogy legalább matrac van rajta, s az nem lukas az általam legjobban használt területén…
Egy fiatal doktornő felvett, hiába mondtam, hogy itt van az összes zárójelentésem, ő azt nem nézte meg, nekem kellett elregélnem a történetem, dátumokkal, operáció nevekkel, miegyébbel…. (hábazmeg…)
Tegnap más nem is igen történt, hacsak az nem említésre méltó, hogy éjjel gyakorlatilag 1:48-ig tudtam aludni, mert akkor elkezdődött a szobában –mint kiderült- a normál éjszakai műsor: az átlagéletkor velem együtt is cirka 90 év –ez Vén főorvosasszony specialitása, már 11 éve, mikor először itt voltam, tudtam meg-, s a nénik nem tudnak aludni. Kiabálás, pakolás, veszekedés, jajgatás, nonstop nővérhívás és amit el lehet képzelni… szóval műsor volt. Alvás nem.


Hajnali ötkor volt ébresztő, bár itt este van a fürdés –ja, az kimaradt a tegnapból, hogy én a felvételkor beikszeltem, hogy egyedül  zuhanyozom, aztán megláttam a zuhanyszéket…. ez elvileg egy akadálymentes hely. Gyakorlatilag meg az is. leszámítva a zuhanyszéket. Cirka 30 cm az ülésmagassága –na, jó, van az harmincöt is-, mely ugyebár sokkal alacsonyabb, mint az én sztenderd 57-es minimál-magasságom, úgyhogy mondtam az éjszakás ápolónak, aki jött, hogy szóljon, mindenki húzzon fürdeni, hogy nekem biz’a segítség kell. Gond nélkül vette eme fordulatot, egy kanyarral már hozta is a fürdetőszéket –szobawc vödörtelenítve-, s már sínen is voltam.
El nem tudom mondani, hogy mennyire jólesett! Ma még hajat is mosok majd! Háhá!!
Szóval, ettől még hajnali ötkor ébresztő –már a zsinat miatt amúgy sem volt alvás, de akkor is- és vérvétel, meg ilyenek, kezdtem felöltözni –ami tudtam, baromi nagy feladat lesz, mármint tsókolom, épp ez az egyik legfőbb amit itt, most nekem meg kell tanulnom, hisz eddig a bal oldalon nőtt, sokkal, klasszisokkal jobb lábammal öltözködtem eddig, amit most tőben gyakorlatilag leszakaszoltak s újra kell építenem a mozgásokat, az erőt, ráadásul nem is hajolhat 90 foknál többet –megjegyzem, egyelőre ennek a közelébe sem jutok, de dolgozom rajta, ma már volt gyógytorna.
Itt ültem az ágy szélén, felül felöltöztem, és addig jutottam, hogy levettem a horgolt mamuszt a lábamról –Marianna áldott legyen neved, ugyebár- bugyit fel tudtam venni a nyomorult s jelen helyzetben extrán tökéletesen teljesítő jobb lábammal, aztán bokáig belebújtam a nadrágba és ültem. Százszor próbáltam elkapni és felcibálni, de egyszerűen nem ment, tehát vártam… bejött a segédnővér, kérdezte, mi van, mondtam, erre ő, hogy ide és ide megy, aztán jön, nyugi…. tehát én ültem. Aztán egyszer csak jött egy ápoló s a kezében lévő papírról felolvasta a nevem, mondván, azonnal megyünk a röntgenbe.
Látta, hogy nem vagyok még csatarendben, így elszaladt egy ápolóért, aki aztán sietve gatyába rázott –megjegyzem, úgy ráterheltem ezen keresetlen s elsietett mozdulatsor alatt a műtött lábamra, hogy a fal adja a másikat… csillagok, csillagok, ugye…-, közben beteghordó hozott kerekesszéket, amibe én beleültem –megjegyzem, sem párnája, sem egyetlen fékje nem volt…-, majd el a röntgenbe. Ahol is kis várakozás után sorra is kerültem, hát érdekes volt. A kerekesszékből átülni a sokkal magasabb röntgenasztalra, Eleve a szék viselhetetlenül alacsony így nekem, s még felállni és átmászni az asztalra… szóval, kaland kaland hátán, és a beteghordó gyakorlatilag áttett, de ez édeskevés segítség volt, hisz az asztalon kifacsarodott testhelyzetben, összekötött lábakkal –hogy ezt a természetellenes tartást tiltakozó tagjaim ellenére fixálják-, majd alápolcolt csípővel és kifacsart térdekkel berregett a gép, aztán mikor négy felvétel elkészült –mindegyik a bal csípőmre fókuszáltan csak más-más rálátásból-, jött a visszatraszport a székbe. Hmmm… jött fiatalember, én meg mondtam neki, hogy bátor vagyok, bocs, csak tartsa a széket –miután az féktelen- és átülök, amennyiben nem sikerül az rögvest kiderül, ám ha de, akkor meg hurrá van. És lám!!! Nattyon elégedetten és magamban sikítva a fájdalomtól az alkalmatlan széktől és tortúrától irány vissza a szoba.
Kis pihenő, majd alig pár perccel később itt is volt értem a gyógytornász –bakker, nem emlékszem a nevére, pedig ő régi garnitúra tag, emlékszik is rám, sőt, Anikótól hozott nekem üdvözletet, ami külön szívmelengető (Anikó a négyfontosemberem egyike)- kérdezte, hogy hagyjon-e pihenni s később jöjjön vissza, mert most gyógytornász hallgatónak adna át, aki negyedéves és én remek illusztráció vagyok a tananyaghoz, de mondtam, hogy ezért vagyok itt, már mehetünk is! A világ végén van a szobánkhoz képest a tornaterem. Jó kis séta volt, pláne visszafelé, már-már hányingerkeltő, de édes a megérkezés, ugye. A két út között pedig az intenzív gyógytorna, mely most a bemutató-felmérésből állt. A nyelvem lógott, és azóta is. Ami igazán meglepő, hogy a csípőprotézis beültetéssel –ahogy mondtam- gyakorlatilag szakaszolódott a bal lábam tőből. Izomerő tekintetében nagyon. Most a nyomorult, jobb oldalon nőtt, darabjaira szakadt és 10 éve csípőprotetizált lábam sokkal, sokkal erősebb (5-ös skálán ez 3,5-4 míg a másik 2), mozgékonyabb stabilabb mint amaz és ez egyrészt meglepő, másrészt meg nagyon megnyugtató és olyan ..izé, na… büszke is vagyok rá. És újra,  megint újra KöszönömFazekasDoki!!!!!
Ami még konkrétan kiderült az a végtaghossz-különbség pontos mértéke.
4 –azaz négy- centiméter. Azért ez sok. Bakker, egy diszkócipőtalpat megér.
Csak hát nem mindkettő, hanem csakis a jobb oldalamon. Hmmm…

Aztán ebéd volt és ma már megkaptam a fehérjeszegény diéta szerinti kaját, ami nem sokban különbözött a normáltól, s még annyi történt, hogy megint meg kellett várnom míg elfogytak az emberek az ebédlőből és jött Barbi a segédnővér leszedni az asztalokat, mert egyedül nem tudtam felállni a karfátlan, alacsony székről –tegnap ez kiderült, akkor is segítség kellett- de ma már csak a keretem kellett tartani, mert sikerült! Gondoltam, ha ma ennyit cibáltak, legyen már ebből valami nyereségem is, s íme, ez volt az.
Azóta meg pihegek…

szept. 06.

Éjjel megint ment a műsor, kicsit kiakadtam, de tudom, ez lesz, amíg ez a leosztás a szobában és annak változására esély sincs a belátható jövőben. (Illetve egyik néni kedden elmegy, de nem ő a fő csapásirány a zenés esztrádban…)
Reggel aludtam egy kicsit, majd nagyvizit volt, mint kiderült, itt mindig péntekenként van, mely során szóba került a tegnap felmért izomerőm (2), ami egy hosszas hümmöt váltott ki Vén főorvosasszonyból s azt a kijelentést, hogy lám, nem kell rohanni a mankózás elsajátításában, hiszen előreláthatóan sokáig leszek itt vendég. (Öööö…. a lágyrésznyúlás előrelátható 3-6 hét igazolt kínját én max 3 hétben irányoztam elő –s úgy néz ki, tartani is fogom, mert már csak néha köszön rám…, így ezt meg én max 4-5 hétre lövöm be, mert onnantól terhelhető lesz gyengusz oldalam is, s lépcsőzhetek majd.) Rákérdeztem a vízre, engedélyem van, de erősödnöm kell hozzá, s ugyanígy a cipőre ill a magasításra is, mert ez a félmezitláb nem túl komfortos lét…ígéretet kaptam a cipész szervezésre, mely aztán alakult is, hétfőn jönnek méretvételre az LBT Bt-től (Lúdtalpbetét Betéti Társaság… e névtől anno is padlót fogtam, a lelkem kerekedik az ilyen eltalált eufemizációs szóviccektől…), a cipőhöz, s szerdán at OrtoProfil-tól pedig ideiglenes magasítás készül majd a mostani cipőmre. Ez utóbbi nem OEP támogatott, tehát ennek centije 1.700 HUF. A sarkondolgozóretkesfelmenődtetetvesszemét… mondom annak aki ezt így határozta meg. Ha nem spóroltam volna el az idei egyetlen cipőmet, akkor most az is teljes áron készülhetne, ami cirka 200.000 HUF lenne –ergo nem lenne, na…-, így „csak” cirka 20 rugó lesz … ismétlem, ez is egy nyílt kurvaanyázásra okot adó helyzet, hiszen állapotváltozás sem ad lehetőséget év közben plusz cipő készítésére, vagy egy van, s az már az „új lábra” nem jó vagy teljes áron csináltatsz…
Aztán jött értem Ádám, a tegnapi gyógytornász hallgató, s irány a tornaterem, ahol alapos tekerészés, oly annyira, hogy még hason is feküdtem, amire a műtét óta nem volt példa s ezt meg is köszöntem Ádámnak, mert kifejezetten jólesett.

Utána ebéd, nekem karfiolleves és rakottkrumpli volt, melyek nem is voltak rosszak, de a sót, úgy ahogy van kihagyták az egészből s ezzel meglehetősen rontottak az ebéd élvezeti értékén, majd visszajöttem a szobába, s örömteli eseményként András látogatott meg, s azonnal vitt is magával egy Scrabble parti erejéig az Ergoterápiára.
Olyan jó volt!  Annyira de annyira örültem neki és eleinte vezettem, de a végére úgy kikaptam, hogy a fal adta a másikat, tehát kedden –mivel hétfőn nem dolgozik- erősen revansot kell vennem. Vagy ismét kikapok majd… asserossz tulajdonképpen, na. :)
Beszélgettünk is jócskán és nagyon megtisztelve érzem magam, hogy beavatott élete jelen történésébe, mellyel nem könnyű megküzdenie. Andrásnak nagyon sokat köszönhetek, s jól fog kijönni abból a nem túl szerencsés leosztásból, amiben most van. Mert jó ember.

Most jön a hétvége s itt olyankor a fű nem nő, ergo Diablózni és X-faktor kezdeti adást nézni fogok, túlélési célzattal.

szept. 07.
Éjjel megint azt hittem, felrobbanok. Egyrészt a sebem lángolt és a csípőm-combcsontom nagyon fájt, úgyhogy baromi rossz kedvem is volt, a szomszédnéni meg –ahogy minden éjjel- este negyed 11-kor feléledt és onnantól hajnalig megint ment a műsor. Tegnap hoztak be neki a lányai ébresztős, rádiós órát, hogy majd milyen jó lesz, hisz így tud híreket hallgatni. Jah, csak fülhallgatót nem hoztak neki és nem tanították meg a kezelésére, így 10 percenként felüvöltött az ébresztője és néha szintén ordítva a fehér zaj. Könyörögtünk, kértük, parancsoltuk neki, hogy kapcsolja ki, s cirka egy óra múlva ez sikerült is. Utána már csak a szokásos katiprojekt ment: pakolás, zörgés, szekrényről-leverés hajnalig… Úgyhogy most egész délelőtt aludtam.

szept. 08.
Ma is aludtam egész délelőtt, de most annyira, hogy reggeli után fel sem öltöztem, az ebédre hívó csengő ébresztett. Tehát csak köntöst vettem és beleültem a székembe, gondolván, ma úgyis vasárnap van, tehát ennyi lazaságot megengedhetek magamnak, hiszen a székek, az ebédlőben nekem, az ideálisnál cirka 3-4 cm-rel alacsonyabbak, s egy tortúra felállni onnan, de a kerekesszéknek van karfája, azzal egyedül is boldogulok.
Na, ja, egészen addig oké is volt minden, míg nem kellett elkezdenem kanalazni az amúgy mindennap ugyanolyan levesemet. Hiszen így magasabban ülök picit, és a lábam is magasabban pihen, ám előredőlni egyáltalán nem tudok, mert a most macerált csípőm egyszerűen nem enged cirka 85 foknál többet -90-nél többet meg nem is szabad neki-, így minden falat egy kín volt, mert a végponton éles fájdalmat generált ez a mélyben, a műtét helyén.
Délutánra tervezek egy alvást –meglepő, mi?- és egy Diablo menetet.

szept. 09.

Ma. pontosabban mától, két mankóval járok. Számomra is meglepő a stabilitásom, de nem firtatom a dolgot. :)
És mától gyakorlatozunk Nikivel –a gyógytornásszal-, a mankóval lépcsőzés –egyelőre sztepperrel- és normál székre/ről való leülést illetve felállást.
Elfáradtam. Ma igazán és nagyon elégedett vagyok magammal, remélem, holnap nem hullámvölgy jön…

szept. 10.
Két mankó pipa –persze nem ilyen egyszerű ez, de maceráival együtt is fontos előrelépés ez- székre le ill arról felállás is –ma klasszisokkal jobban ment és gond nélkül, stabilan sikerült, tehát ezt is a pipánál tartom számon-, ezen kívül ma lépcsőztem is.
Háhá!!!
Egyelőre csak a szztepperen, fel-le, de az már megy, holnap ha minden igaz, akkor valódi lépcsőn. Haladás.
Voltam lenn Andrásnál is és egy óra remek fakanál-festés után belementünk a politikába. András elvakult fideszes és eltántoríthatatlan vikifan, ergo: meggyőzhetetlen érvekkel. De azért a felé való tiszteletem kicsit sem lappadt.

szept. 13.
Tegnap 6 lépcső a lépcsőházban, fel-le, korlátra támaszkodás nélkül –erre rá kellett kérdeznem, hogy merméris? s a válasz csak nekem nem kézenfekvő, de így, hogy tudom, tolerálható: korláttal nem lehet tehermentesíteni a most még nem terhelhető lábam, így az egyelőre jelentéktelen részlet csupán, de funkciótlan, hiszen muszáj a két mankóra támaszkodnom-, ami ment is, de valljuk be, nem egyszerű rögzített bokával, de tanulom a dolgot. Még a világítótoronyba nem mennék fel, sőt, a lakásomba sem, tekintve a 17 kvázi csigalépcsőt, de gyakorlásnak tökéletes.
Tegnap elromlott a tv az ágyam mellett. Hívtam a szolgáltatót, néhány óra múlva jött is ürge –mármint pc-szaki-, szerelt, kapcsolt, zizegett, majd kimondta az ítéletet, ez bizony szerverhiba, amit csak holnap tudnak orvosolni, mert a központ Timbuktuban –na jó, nem, de már nem emlékszem, hogy hol- van. Ergo: nem láttam a Stephen King: Búra alatt c. sorozat első két részét. Bakker.
Ma pedig már készül a kórrajzkivonatom, amit majd Bertával elküldök a biztosítónak.
Ja, és ma reggel 7-kor, még hálóingben pillogtam az ágyban, mikor megjelent az ágyam mellett kerekesszékkel Illés Sanyi –egyláb- és összesujj-amputált, még 2002-ből ismerős betegtárs-, egy csésze tejeskávéval!! Háhá!l

szept.19.
Ma, most az előbb, vettem fel először, egyedül a cipőm! Amit meg sem említettem, hogy megkaptam tegnap. Az OEP nem támogatja a talp-emelést, tehát ez nekem centinként 1.500 HUF-ba került. És ez csak egy cipő!!! (S papucs is kell, minimum egy pár, hiszen, éjszaka kiszaladni pisilni… ) Ergo: OEP, illetve aki ezt (is) így meghatározta benyalhat!!
Szóval tegnap ideért a régi cipőm, az új, négycentivel megemelt talppal, s azóta abban gyakorlatozom. Először csak pár lépés ment, hiszen ez bizonytalan, de ma már tök stabilnak érzem, sőt, némi fakanál-segítséggel a bekötés is sikerült!
Most pedig megyek lépcsőt járni, csak Niki szólítson, mert ugye az még tiltott pálya egyedül.

szept. 20.
KÉK_AZ_ÉG! 29 éve kék.
Ma nagyvizit volt, s ennek rám vetített eredménye a jövő héttől kezdődő konditorna. Öööö…

„ÉLVEZD, AMÍG VAN MÉG MIT, MINTHA EZ A PERC LENNE AZ UTOLSÓ!!!!„ PUNNANY MASSIF-ÉLVEZD „Nem kérlek légy enyém örökké, mégis hozzád szól dalom, úgysem élhetünk örökké, egy percig lennék oltalom….”
Hmmm…. 4 centi… el kell fogadnom. Hmmm… feladat…. nem több, de kibaszott nagy…
Most voltam lépcsőzni. 20 lépcső le, majd vissza.
Protokoll szerint lefelé: első a védett láb, mankók utána, testsúly mankókon, majd ép lábbal utána, aztán kezdeni elölről. Felfelé: ép láb fel, súly mankókon, fel a védett lábbal, majd mankók is. Ez így most, a bohóccipővel  kivitelezhetetlen, mert mivel nem hajlik a bokám –épp az, amelyik a vastagtalpú cipőben lakik- még rásegíteni sem tudok, ha  meg kilépek a fok szélére, akkor egyensúlyom vesztve simán lecsúszom a lépcsőn, tehát ez nembegyere, így unortodox megoldás kellett, vagyis: lefelé mankók, védendő láb marad, lelépek a magas cipővel, súly mankón, majd a védendő lábbal, ezután mehetnek a mankók. Hmmm… agymunka ezt átrendezni, némi torpanással jár ez, de egyelőre megy. 

szept.  21.

Ma meglehetősen antiszociális vagyok, tehát reggel óta rajtam a fülhallgató és rádiót hallgatok.
Most negyedszer van sarkig tárva a teraszajtó a mai nap folyamán, s egyenként cirka 40-50 perc hosszan. Ősz van. Néhány napja kifejezetten hideg, és mától nem elég a napi kétszeri egyórás szelőztetés a rendmániás szobatársnak, hanem mondom, most van ¾ 5 és most negyedszer kellett ennyire kitárni. Megfagyok és szétesz az ideg. Vagyis lószart, mondom, egész nap rádiót hallgatok.
áááááááááááááááááááááááááááá…………………..


szept. 22.

Mához egy hónapra van időpontom Tanár úrhoz kontrollra a Jánosba. Elképzelhető, hogy addig itt leszek, mert a döntés joga az övé a terhelhetőséget illetően, s az kell a lépcsőzéshez. Akkor is, ha unortodox módon gyakorlom ezt már.
Ma délután lesz a Pethő Intézet melletti tüntetés. Lehet, hogy kivisznek rá.

---------------------

Nem vittek ki, legalábbis akkor nem.
Azóta már október van, ezek jegyzet után rögzített szösszök, csak nemvolt hálóm.
Még mindig rehabon, 4 centivel magasabban, cisztátlanul, 10 évvel visszavetve...



A bejegyzés trackback címe:

https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr368242936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása