Ez egy olyan plasztikus kifejezés, aminél nem tudok jobbat e helyzetre.
Mikor semmi más nem fér az elmédbe.
Mikor minden jelentősége nemhogy eltörpül mellette, egyenesen nem ér fel eddig.

Azt hittem, MEGSZABADULTAM, de el kell fogadnom, hogy az csak mézesmadzag, vagy még inkább az enyhülést nullának vevő pillanatnyi eltévelyedés volt. 
Nem tudok menni. Lehajolni egyáltalán nem, ülni csak ideig-óráig, feküdni pedig a párnát rakosgatva a térdeim között és egy-egy testhelyzetben csak nagyon rövid ideig.
MÁR MEGINT.
...és most azt érzem, azt kell mondanom, hogy nincs olyan kapaszkodóm, mint anno a műtét volt, melyhez ragaszkodva elodázhatnám a ... a kétségbeesést? ...a belenyugvást? ... a feladást?









/Kínok innen, e/

Szóval, meglehetősen le vagyok lombozva, hiszen ez még az ilyenkor szokásos szuicid hangulat mellé társul; bár hozzáteszem, ez így lehet éppen ellenkező előjellel bír összességében. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem marad erőm.
Például nem marad erőm elmenni így utolsó nap a dokiig és felíratni fájdalomcsillapítót.
De sebaj. Lesz ez még így se.

Ez se jobb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.