TEGNAP ideköltöztem, egész nap kérdezgettem a nővéreket a magasítóról, de elhajtottak, aztán estefelé a sokadszor ismételt érdeklődésemre közölték, a takarítónők elvitték a kulcsot, majd reggel tőlük kérjem.
Reggel lett.
Takarítónőt kérdeztem, válasz:
-Nem az én dolgom, majd a Manyi –vagymittudoménhogyhíjják-, ez az övé!
-Oké, mikor jön a Manyi –vagymittudoménhogyhíjják-?
-Nem tudom, nem az én dolgom.
Jah, szívem. jah.
Reggelit kaptam, de az asztalhoz nem tudok leülni, ágyasztalt meg nem hoznak be –de mondjuk folyadékot sem, tea-kávé-kakaó-, így ezen meg sem lepődöm, úgyhogy ismét az ágyban ettem. de nem is tudtam befejezni, mert el kellett rohannom tornára. Cili ma, ötvenre emelte bizonyos gyakorlatoknál a limitet… öööö…. elmondtam neki a kapaszkodóhiányt, hümmögött majd azt mondta, megerősítjük a lábam és nem is  lesz rá szükségem… jaja, és addig??? Oké, na…
Visszatértem, megreggeliztem, és hallottam a folyosón a másik takarítónő –Manyi –vagymittudoménhogyhíjják- hangját és uccu neki…
-Jó reggelt, a másik takarítónő azt mondta, Öntől kell elkérnem a zárt helyiségből az ott lévő egyetlen wc-magasítót.
-Tőlem??? –és nem túlzok, kiabált- Nekem ahhoz semmi közöm, ez a nővérek dolga, kérje azoktól!
-Én napok óta hajtom ezt és tegnap azt mondták utoljára, hogy az a kulcs kell, ami Önnél van.
-Nálam? Semmi közöm a maga magasítójához, menjen a nővérekhez!
-Igen? Oké, ezen ne múljon! –mondám s végignéztem azonmód a folyosón, olyan 10 méterrel odébb a nővérszoba ajtajában állt egy nővér s figyelte ezt a párbeszédet, mikor pedig elindultam felé, becsukta az ajtót belülről. :)
Némmá mondom… úgyse vele akartam beszélni, hanem a főnővérrel már, hiszen ezennel a kör bezárult, ezen a szinten nincs tovább, eggyel feljebb kell lépni.
Bekopogtam az ajtón, s csak kiszóltak: „Mindjárt!”
Én pedig vártam. Ez volt 9 előtt 5 perccel.
Kinézett az imént kukker nővér, zsigerből azt kérdezte, hogy a főnővérrel akarok-e beszélni, majd mikor ezt megerősítettem, türelmet kért és bement.
Én álltam tovább.
Ki-be a szobából, nővérek majd a főnővér is és 9:10-envalahánykor hozzám jött már ki. Elmondtam neki, hogy egy hete vagyok itt, egy hete várok az átköltöztetésemre, mely tegnap meg is történt, tehát egy hete lehet tudni az állapotom, és tegnap óta óránként kérek mindenkit, hogy biztosítsák az alapvető akadálymentesítési szintet. Melyre már nem egy hete, hanem egy hónapja, mikor felmértem az intézményt, ígéretet kaptam.
Most figyelj!
-De a szobatársai nem akarják!!


??????????????????????????????????????????????????????????
WTF????


/Zene füleimnek ami itt megy.../

Agylob egy tizedmásodperc alatt átváltott sztoikus nyugalommá és sátáni vigyorrá, majd kimért hangon feleltem:
-Egyrészt, megbeszéltem a_szobatársakkal, másrészt meg irreleváns, hogy ki mit akar akadálymentesítési kérdésben, pláne egy rehabilitációs intézményben, harmadrészt, a nővérek a takarítónőkhöz, ők pedig visszaküldözgetnek, ezért jöttem Önhöz, remélem, nem kell továbbmennem!

-Miért ideges?
-Nem vagyok ideges, de nehezményezem –nagyon nehezményezem- ezt az eljárást és negyedórája állok itt egy helyben, tehát már fájok is.

Éééééérdekesmód, főnéni egy perc alatt megkereste, s feltette a helyére a kellő alkalmatosságot.
Hmmm… és most csak ennyit mondanék…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.