Nem ilyen:



/Kitty ehunnan, ni/
..de nem is ilyen:





/Marilyn meg innen, e/
...sőt, ilyen sem:




/Szívroham inspi meg idevalósi, na/
...hanem ilyen:



/E kép meg ihol lakik, ni/

És ez rossz poén volt, de miután magas_labda, hát leütöttem.

Huszonnégy éve élek Battán, de most először jártam itt, a Matrica Múzeum-ban.
Nem ragadós kép, hanem Matrica, mint római település. (Matrica — (ejtsd: mátrika) A II-III. században a mai Dunafüreden állt a Római Birodalom védelmi rendszerének részét alkotó római település és katonai tábor. Erről az egykori virágzó településről kapta a százhalombattai városi múzeum a nevét.) ÍME.
Valahogy sosem jött ki a lépés, de most az aktuális kiállítás és elsősorban barátnői inspiráció okán, csak sikerült, hiszen egyaránt vonzott mindkettőnket a VASARELY - MŰVÉSZETET MINDENKINEK tárlat.

Nagyon köszönöm, hogy végre bejutottam, pedig abban az utcában lakom...
Ráadásul érvényes ide a MEOSZ tagsági, így ingyen mehettünk be, hiszen a fogyatékkal élő s egy fő kísérője, belépti díj nélkül nézheti meg, s én ezt sem tudtam. (Mármint azt nem, hogy ide is, mert a Szépművészetibe, a Műcsarnokba, vagy a Nemzetibe ahányszor csak találok kísérőt -és érdekel a kiállítás- rendszeresen járok. Persze a "rendszeresen" barokkos túlzás, mert ritkábban akad kísérőm, mint szeretnék kiállításra menni...)

Megnéztük az állandó kiállítást is, és az időszakit is, ahol a tipikus, szédítő, mélységet s távolságot mutató, ám síkban "megfogalmazott" színek kavalkádja az uralkodó.

Például:



/Innen, e/

Nem túloztam a "szédítő" kifejezéssel, nagyon előrelátóan mocival mentem -tekintve, hogy előtte lakógyűlés volt, s onnan rögtön mentem is tovább a múzeumba-, ám a tárlatot már egy mankóval jártam végig, mert gondoltam, nem ismerem a helyet, lehet, nem alkalmas a mocihoz. Így leparkoltam a bejáratnál, de kifelé a végét jártam erőmnek s mondtam is a recepciós néninek, hogy legközelebb bemegyek, mert láttam, nagyon baráti a helykihasználás, tehát mindenhol -még a liftben is- elférnék. Megerősített ebben, hogy szívesen látnak legközelebb is, s természetesen mocival. Kitöltöttünk kifelé jövet egy értékelőlapot is, melyben nagyon megdicsértük mind a helyet, mind a kiállítást, és szokás szerint beírtam a piciny akadálymentesítési hiányosságot is, mely ugyan nem nagy dolog, a mi helyzetünket viszont meglehetősen rontja.
Visszatérve a "szédítő"-re, nem mertem tovalépni a képek előtt úgy, hogy tekintetem a műtárgyon maradt volna, mert attól féltem, hogy az optikai blikfang miatt az egy mankóval megsegített lábaim nem lesznek elég stabilak, hiszen agyam ingoványt vél látni, s ehhez igazítaná a járást is, akár akarom ezt, akár nem. Próbáld ki! Na, nem a mankót, pláne nem a nyomorult lábakat, hanem az ilyetén képre ragasztott tekintet kontra továbblépést!

Összességében óriási élmény volt. Nagyon pozitív tapasztalat maga a múzeum, így, akadálymentesítési szempontból -lift ugyan nem beszélt, de ezen kívül majdhogynem tökéletes-, a kiállítás pedig ugyan nem óriási, mármint "méretében", de látványában mindenképpen.

Hazafelé meg úgy eláztam a mocin ülve, hogy csak na! De még jó, hogy nem gyalog voltam, mert mankóval még mindig botorkálnék az ilyenkor csúszóssá váló aszfalton...

Köszönöm Marianna!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.