De még 2014. karácsonyával kezdem.
Felmentünk mindannyian Zsuzskáékhoz, és ott ültünk karácsonyt. Megvacsoráztunk, énekeltünk, majd jött a_jézuska. Ilyenkor ennyi belefér.

..........................

A lányok néztek, s azt mondták -egymásra kacsintva- tudták, hogy ez lesz. 
Rázott a sírás.

Pedig a fedlapot meglátva széles, elégedett vigyorra ragadtattam magam, némmámondom, baris naptárat találtak nekem!!!



Aztán lapoztam.... és innentől -nem alkalomhoz illő, de kisvártatva taknyom-könnyem egybefolyt úgy- üvöltve sírtam...

Zsolti 


Csaba 



Anyu



Dorka



Zsuzska



Apu



Berta



Alma, az esküvő



Höhö... Berta szerint Írországnak is itt kell lennie... ösmer ez a gyárek engem...



Voltak kicsik is... Egyeske-Dorka;  Ketteske-Fanni; Hármaska-Berta



Mikor ideértem... két orrfújás és visítás között, őrült nevetés mellett, azt próbáltam kinyögni: Jé, ez a kedvencem!, erre Berta: Anya!! Mindegyik képre ezt mondod! ehh... nem is igaz....



Fanni


....................................

Én nem gondolom magam szentimentálisnak. Pedig de, az vagyok, s most ezt be is bizonyította a családom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.