Letéptem.

Filmet néztem ma délután és feléledt bennem az amúgy is folyamatosan meglévő, de most új örvényt kapó nosztalgia a... a zöld mezők... az emeletes busz ablakán bekukkantó elsuhanó falevelek, a vízesések, az óceán, a birkák, a megkérdőjelezhetetlen segítőkészség, a türelem, a zegzugos utcák, a színes házak... a nyugalom felé.

FÉNYES CSILLAG
JOHN KEATS

Ahogy a port.hu írja is, valóban nyugis, a megszokott fordulatszám töredékén hömpölygő történet, mely a képekkel versekről mesél.
S nekem egy szigettel arrébbról... 

ÍRMESÉM egy szelete, ahol ugyan Apollinaire-t idéztem, de Keats is írt -nem véletlenül- hangajelenlétről, hisz ez a világ azon szegletén megszokott látvány:

A DOMBTETŐN MEGÁLLTAM EGY NAPON



E földön többé sose látlak?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.