(11.)
Kezdek energiáim végére érni, és ebben nem segít a lábam állapota sem.

Ma kartorna, majd fekvőtorna volt, aztán -ha jól számoltam- öt gyógytornász-hallgató előtt volt egyéni tornám, esetbemutatással.
Majd elektromos kezelés volt, ismét a derekamra, mert Zsuzsi a minap a vállam annyira kilazította, hogy legnagyobb meglepetésemre majdhogynem teljesen fájdalommentes.

A lábam viszont annál elkeserítőbb. Bal oldalamra nem tudok feküdni, mert a bal csípőm túl nyűgös ehhez, mainapság, jobbra pedig -bármilyen viccesen is hangzik-, szintén nem tudok, mert a lábszáram szatyor méretűre püffedt, sokszor átültetett és érzéketlen bőrfelületű majd' teljes területe most, az eddigiekkel szöges ellentétben a legkisebb nyomásra is iszonyat fájdalmat generál. Még szerencse, hogy a lábszáram hátoldalán egy cirka 5-7 centis sáv érintetlen, így hanyatt tudok feküdni.
Nosztalgia. Az első másfél évben egyáltalán  nem tudtam egyik oldalamra sem feküdni -egyik oldalon három helyen, másikon meg ezer miszlikbe törött s combcsontot rögzített csípőim miatt-, így tudom, nem lehetetlen vigyázzban fekve aludni.

Nekem a nosztalgiából sem a naplemente jut. Hanem ILYESMI. Kaland az élet.

Holnap lesz az utolsó napom idén a NK-ban, s ha szólnak, megyek a VEMO-ra s talán helyrerázódik a renitens lábszáram. /Melyet mellesleg nagyon szeretek, elmondhatatlanul büszke vagyok rá, hisz minden lábszárak legkitartóbbika és legteherbíróbbika és legjobban teljesítőbbike, ez nemkérdés, ugye./

De a hangulatom remek, hiszen jelszó: Erik!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.