A történet a következő: nem ehetek szinte semmit sem. Ebből kiindulva macerás lett az amúgy napsütötte bícs jellegű életem.

S ezt, mármint a napsütötte bícs-séget, néha konkrétan ellenőrizhettem is eddig négy -4, four, csitiri, vagymi, h9h9- alkalommal Írországban.
Legutóbb alig néhány hete jártam Dittelyányoméknél vendégségben, s ezen nyaralás alatt persze Ő nagyon ügyelt erre a lymphoedema diétára, mert ha ebben nem is, de tej- szója- és miegymásallergiák folytán nagyon is benne van az ételek ilyen-olyan listázásában.
Többek között kenyeret sem ehetek alkármilyet, így még az sem jó nekem, amit Ő (meg én is tudok már, hehe) süt maguknak, hiszen fehér lisztet egyáltalán nem ehetek, így csak rozs- illetve teljes kiőrlésű búzalisztből készültet kellett valahogyan varázsolni.

Nos, Ditte nem egy elveszett ember. Ezt én tudtam. És Ő mondott is nekem valamit, meg mikor kinn voltam, akkor mutatott is egy kütyüt, amely szép, fehér és kenyeret képes sütni. Használtuk is ott nap mint nap, nekem sütöttünk benne rozskenyeret, megmindenféle magos okosságot. S mondta vagy sokszor, hogy az a cucc az enyém... én meg nem hittem el, vagyis de, csak nem vettem komolyan... vagy hogy mondjam, mert ez olyan... szóval, ő a lyányom, ő meghí engem bícselni, meghítt soxor is, hogy láthassam a zócejánt, meg a kőkarikákot, meg kergethessek birkákot, meg különben is... de ez, ez azért, na...
Úgyhogy én nagyvonalúan elsiklottam ezen információ felett, és úgy teltek napjaim, hogy nem vettem erről tudomást.

Aztán Dittéék is hazajöttek, vagyis nekik óhaza, de akkor is, na, és múlt héten meg is látogattak.
Képesek voltak Írországból, autóval -mert a "kaland az élet" elvet követve, két kicsinyüknek és a velük utazó ifjú unokaöcsnek megmutatják milyen is kocsiból Európa- jönni egészen Magyarországig, így a három gyerek és két felnőtt három heti cuccai mellett még bírtak nekem elcígölni két darab mankót, meg ezt itt, ni:






Nos, eredetileg úgy volt, hogy Medve -Ditte férje, a Medvecsalád ura- leszedte a háromlábú, ír csatlakozót, hiszen majd itt úgyis magyar szabványra kell cserélni, így csupasz madzaggal vártam -vagyis mondom, ne vártam, "csak" tudtam, hogy Ditte azt mondta, hozza nekem a kenyérsütőt, na- a kütyüt, de mikor itt kiszállt ő és Kriszta az autóból, örömmel újságolta nekem, hogy Medve nagyon ráért egyszer, úgyhogy megcsinálta nekem a dugócserét, így rögvest használhatom is már, ha akarom.
Hö.

Elhozta, én betettem a kiszemelt helyére és azóta csak néztem az elkövetkező napokban. Mert nem hittem el. meg, vagy, és, de... szóval, tudja fene, gyáva voltam és hitetlen...

Viszont volt egy rakás ilyen-olyan kenyérlisztem itthon, rozsos, ilyen magos, meg amolyan, úgyhogy egyre éledt bennem a késztetés, hogy próbáljam ki... hogy próbáljam ki Ditte kenyérsütőgépét, mert még most is így gondolok rá...
Fogtam a tökmagos kevert lisztes kenyéralapot és mivel kevesebb volt, mint a gép leírásában a kisebb adag, így a víz mennyiséget is ehhez alakítva beindítottam az első itthoni, gépesített kenyérprojektem.

Nos, süsög.kattog, néha sípol kicsit riszál, majd a számláló elér a nullához és kész a kenyér.

Kivettem.

Illata remek, állaga -már amennyire tapintással ezt meg lehet állapítani egy bazi forró cuccról- szintén remek.
Alakja viszont némi kívánnivalót hagy maga után. Hiszen nem véletlen a cím (ld. fenn: antropomorf), olyan alakú, mint az én ügyes, erős, tartós, okos és nagyon legózott lábam. De meg kell hagyni, sokkal szebb, mint a citált képen az első darab, melyet még Killeagh-ban gyártottunk. Hisz magam is szép vagyok, ugye?... ööö...

Bolond vagyok? Lehet, de a kenyér olyan volt, mint a Chokito: ronda és finom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.