"...ezen felesleges vergődnöd..."
<P>"...ezen felesleges vergődnöd..."</P>
<P>Ezt írta nekem az a ffi, akit az egész-emberré-válásom egy jelentős, fontos lépcsőjének tartok, tartottam. Azért "tartok", mert neki köszönhetem, hogy ismét "nő"-nek tekinthetem magam; s azért "tartottam", mert fél év után végre -talán- elfogadtam, hogy nem lesz több ilyen. </P>
<P>"Haladj fokról-fokra, egyetlen lépcsőt se hagyj ki!" /Müller Péter: Jóskönyv-ből, szabadon/ Na, ez kell segítségnek, ahhoz, hogy el tudjam fogadni, tovább tudjak lépni. Ez is megvolt! Ezen a nyomorult lépcsőn is túljutottam, jöhet a következő!</P>
<P>Ide vele! (:o) </P>
<P>-------------------------------------</P>
<P>Még mindig várom, hogy jelentkezzen. Közben tudom, hogy nem fog, és azt is tudom, hogy nem szabad többé feltennem neki a kérdést. Játszótársat akartam, de nem játszott a szabályok szerint, pedig együtt találtuk ki azokat.</P>
<P>Ma nem írtam neki. Ő írt, illetve küldött valami hálós "közhasznú" okosságot, de én nem bírtam válaszolni sem arra. Mert akkor félő, hogy megint elindul bennem a dolog. Hogy megkívánom, aztán csak szenvedek, mert tudom, hogy nem kellek neki. Na, mindegy. Maradok a lépcsőmön, vissza nem lépek, inkább ide emelem fel a nemtelen létet...:o)</P>
<P>---------------------------------------</P>
<P>Ma már egyet sem írt. én meg nem fogok, pedig folyamatosan itt pörög az agyamban, hogy el kell neki küldenem ezt-azt.</P>
<P>Hmmm... most küldött valami gagyiságot... tehát még nem törölt ... majd fog.</P>
<P>----------------------------------------------</P>
<P>Határozottan nyugodtabb a lelkem, de határozottan hülyén is érzem magam ettől. Ez olyan, mint mikor eltervez valamit az ember, sokáig dolgozik a tervén, aztán rá kell jönnie, hogy mégsem neki való, amit kitalált, s rövid ideig 'gyakorolt' is...</P>
<P> </P>
