Még mindig előfordul, hogy a régóta olvadtnak hitt jégmező bizonyítja létezését...
<P>Eljutottam Esztergomba. Az út szép volt, kérlelhetetlenül hullott a hó. Volt is időnk megcsodálni minden részletét a télnek, hisz a megszokott majd másfél óra helyett most bő három órán keresztül jöttünk. De nyugiban, idétlenségekről beszélgetve, biztonságban ideértünk.</P>
<P>Azóta aludtam röpke 14 órát, drukkoltam Apunak míg elkészítette az ebédet (egyéb hasznomat nemigen vette, de amúgy sem szereti ha belekontárkodnak szakács-művészetébe...:), aztán erőt vettem magamon és elmosogattam...</P>
<P>Azóta meg próbálom neki gatyába rázni itt a hálót... nem sok sikerrel hisz én sem értek ehhez, de nagyon komoly képet vágok, míg itt ülök...:o)</P>
<P>Szóval, nem vagyok egyszál magamban szilveszterkor. </P>
<P>--------------------------</P>
<P>Ami viszont nagyon furcsa, közben meg iszonyú mély, kedves emléket hozott felszínre bennem, az az, hogy itt duruzsol a cserépkályha. Sötétbarna, magas, vaskos és ontja magából a meleget. </P>
<P>Régen, otthon, mikor még én tini voltam és a családunk még teljes volt, itt voltak mindannyian közülünk, a téli vasárnap délutánok egy koreográfia szerint mentek. Anyu vasalt, Apu nézte a műkorcsolyát a tv-ben, Zsolti a terepasztalon játszott (...még hol voltak a Csillagok háborúja modellek?! Ő még ovis volt akkoriban...:o), én meg ültem a cserépkályha padkáján összekucorodva, és olvastam...</P>
<P>Anyu és Zsolti már a kerítés másik oldalán állnak. A cserépkályhának már nincs meg a padkája, sőt, már a ház sem a régi (a kályha átköltözött Apuval a régi helyről az új helyre...), és én sem tudok már "kucorodni", de az illúzió határozottan megvolt/megvan.</P>
<P>Ez jó.</P>
<P>Rosszabb is lehetne. De nem az. Köszönöm!</P>
