Várhatóan megint megkapom, de most sem hoz ez lázba...<P>Próbálom.</P> <P>Próbálom, de nem megy. Nem tudok olyan lenni, amilyennek lennem kéne, és így a gyerekeim életét rontom tovább. Nekik sokkal nehezebb dolguk van, hisz teljesíteniük kell(ene)... </P> <P>Ha feladom könnyebb lesz nekik? Tudom, hogy kamaszok... de azt is tudom, hogy nem szeretnek engem... Nem is csoda, nem tudom miért képzeltem, hogy képes vagyok végigcsinálni... Hogy nekik jobb, ha én itt vagyok (még)... pedig tudhattam volna, hogy nem vagyok alkalmas erre...</P> <P>De azzal is tisztában vagyok, hogy ha feladom, az a három ember is csalódik bennem, akiknek a szeretetéről most is biztos vagyok. Sajnálom. </P> <P>Tudni? Olyan jól elképzeltem... olyan egyszerűnek tűnt... olyan egyértelműnek... csak azt nem vettem számításba -az egyetlen gyenge pontot-, hogy 'én' vagyok, kinek végre kell(ene) ezt hajtania. Akinek végig kell(ene) járnia ezt a lépcsősort.... de lassan tudomásul kéne végre vennem...</P> <P>Tudatosan alakítani a sorsot...(?) ...azt kell tennem... kezdeni egy újabb kört, hátha akkor sikerül...</P>

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.