Nem hiszem. Sőt, ha magamban lepörgetem az eddigi utam, azt kell mondjam: a türelem talán az egyetlen erény, amivel bírok. <P>Az előzmény: <A href="http://talema.blogter.hu/?post_id=20099">http://talema.blogter.hu/?post_id=20099</A> (Időm mint a tenger)</P> <P>Ott leírtam, a nyugis, magam felől biztos tudatban tett jövőképem. </P> <P>Ez azóta sem változott, mint írtam akkor, a késztetés a lábam lógázására, magától nem múlik el, ellenjelzést pedig nem kaptam.</P> <P>A türelem elengedhetetlen eleme a TÚLÉLÉS-játéknak. </P> <P>Az első pontot akkor tanulhattam meg ebből, mikor még éppen megtaláltam az időfonalat, mikor már épphogy többre emlékeztem mint az elmúlt 3 perc. Ott feküdtem, mozdulatlanul, az idő fogságában... ja, és a kengyel szorításában, amibe a lábszáram zárták, hogy húzatással rávegyék a csontot a növekedésre (a 25 cm-es csonthiány visszanövesztésére, a csípőből vett pótlás nélkül, tehát teljesen "saját erőből")</P>

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.