Egy képről...
2006.09.04. 12:08
Csak néhány szóban arról, amit nekem mond az az arc...
Tudom, milyen az, mikor hiába nézek kifelé a világra, csak én vagyok, engesztelhetetlenül behatároltan, bármerre nézek, nem látok mást, csak a vörösen villogó KÍN-t.
Az a szem nem néz rám. Elnéz mellettem, hisz nem lát engem, akkor sem, ha épp rám fókuszál: kettőnk között egy számára áthatolhatatlan és számomra láthatatlan fal van. Ki akar törni, de mozdulni sem tud... akár képletesen értve, akár fizikailag.
A "kín" bezár magadba, a markában tart, nem ereszt.
De amíg ilyen szemmel nézed a falat, az esélyed megvan rá, hogy előbb-utóbb leomlik. A kín nem múlik el valószínűleg, de el lehet csomagolni. El kell csomagolni, vagy a beletörődés következik, az pedig egyenlő a megadással: lehunyt szemmel, beletörődve a vereségbe, el kell engedni az utolsó szalmaszálat is.... akkor is, ha az mindig is csak neked létezett... hisz a falat sem látta más, akkor a szalmaszálat miért vette volna észre bárki rajtad kívül?
Gondolom, nem érthető ez. Nem tudom leírni, hogy nekem mit mond az a szem... Jobb is így, ne lássa benne más, amit mesél.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.