Kicsit sem elhanyagolható, de talán mára már értelmezhetőek a szavak, amik beugranak arról a napról.

Szóval, történt, hogy Egyeske szombaton fordult az ágyban egyet, és mit csinált erre az -annak idején megrepedt- kulcscsontja? Hát, mint immáron 5 éve, szinte menetrend-szerűen iszonyú fájdalommal arra intette szegény gyerekemet, hogy kotorja elő újfent a karrögzítő hevedert...
Ez általában segíteni is szokott, persze, nem véglegesen (mint a látszat is mutatja) de az adott időben mindenképpen, legalább a fájdalmat enyhíti. Tehát ez volt szombaton, vasárnap este már volt egy határozott pukli a kulcscsont vállizület felé eső végében, a másik vége pedig az ellenoldaihoz képest talán 1 centire elvándorolt. Mondtam, hogy úgy készüljön, ha reggel is fáj neki irány a sebészet! Nagyon apellált ellene, mondván, hogy suliba megy, meg ilyenek; aztán hétfőn reggel nem kellett sokat kérlelni, szegény gyerekemet elvitte a fájdalom az SzTK-ig.

Ott Dr. Kovács, az éppen rendelő -szimpatikus- sebész, adott egy beutalót, hogy mutassa meg a János kórház traumatológiáján, mert elképzelhető, hogy műteni kell.

Hjaj...

Ezt elmondta még mielőtt hazaért volna, nálam meg azonnal beállt a para. Beugrott, amit hallottam arról az osztályról. Nos, bízom Kovács dokiban, de azt gondoltam, hogy átkérem a beutalót az ortopédiára... mert, ha úgyis János, sőt, ha kórház, legyen már az ahol engem ismernek, és ahol mindenkiben vakon megbízom.
Az asszisztens azt mondta, nyugodtan menjek oda, biztos fogadnak.
Felhívtam az ortopédiát, gondoltam, kérek időpontot Tanár úrtól. (Persze tudtam, hogy hiú ábránd ez, de gondoltam, ha nem is próbálom meg akkor csak rinyálhatok itt magamban...) Azt a választ kaptam, hogy legkorábban január 5. délelőtt.
Hmmm... elrendeztem az autót, s vártuk a másnap reggel 9-et, amikor indulhattunk... Dorka, mindenre felkészülve, pakolt magának telefontöltőt, fehérneműt, könyvet; arra gondolva, hátha...

Mikor beértünk, egyenesen az ortopédiára vitettem magunkat, gondoltam, egy próbát megér. Csak én mentem be, a papírokkal. Találtam is ismerőst, sőt, Tanár úr is ott cirkált, persze senkinek nem volt ideje, de ahogy megláttak, azonnal szorítottak nekem néhány percet... Megnézte Juhász doktor a papírokat, röntgen, leletek... és elküldte Dorkát, valami terheléses röntgenre... ajjjajjj gondoltam...

Nos, folyt. köv. Bocsi, most mennem kell, de ezt nem akarom "magamban tartani"...

...és ahogy ígértem: íme a + ...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.