Hell-es szív
2007.01.07. 22:58
Tegnap kaptam egy levelet az iwiw-en, amiben egy megtisztelő kérés szerepelt. Most megkísérlem összeszedni a gondolataim.
Mostanában valamiért nem működik rendesen az iwiw-es értesítőm, úgyhogy csak időnként, ha valami sugallat arra int, be szoktam nézni és ellenőrzöm, hogy sajna a kutya nem kíváncsi rám... :)
Ezt tegnap este is megtettem, mielőtt Hármaskával belekezdtünk volna valami eszement film nézésébe (Csillagközi invázió, vagy mi a búbánat, mondhatni D kategóriás remekmű...), s közben egy teljes üveg almás gyerekpezsgő elfogyasztásába...
Hát, mit mondjak? Meglepődtem... Már nem a filmen, hisz nem vártam jobbat, hanem az iwiw-en... Volt 5 függőben lévő kapcsolatom, és vagy 6 levelem... hogy mik vannak??!!
Az egyik levél mondhatni felkavart. Olyan, mint mikor a kavics belecsapódik a réges-régen nyugalomban lévő, sötét vízű tóba... Elolvastam, de akkor nem volt időm válaszolni (amit még most sem tettem meg, de ami késik... ugyebár?), mert sürgős pezsgőzési kötelezettségem volt, de vigyorogtam nagyokat... Még a film sem tudott rontani a hangulatomon.
A feladója egy tanár, aki abban a középiskolában tanított, ahová én jártam és ahol érettségiztem. Engem nem tanított, de tudtam, hogy Ő "A SEBI TANÁR ÚR", s ezek szerint én sem voltam ismeretlen a számára. Erőműgépész tagozatra jártam, vagyis b-s voltam (ami tök normális, ugye? egy diák legyen "bés"...:), Ő pedig a bányászokat oktatta, ha jól emlékszem ők voltak az a-sok. (Alighanem jól emlékszem, ha mégsem, hát... 10% :) Ő igazán szívén viseli iskolánk emlékének gondozását... Mert már csak az emléke létezik, hisz bezárták, illetve összevonták azt Esztergom egy másik gépészeti szakközépiskolájával. (Izé! Tanár úr! Ha zöldségeket beszélek, kérem legyen kíméletes velem, de feltétlenül javítson ki, akár itt alant egy komment formájában! Köszönöm! :)
Arra kér, hogy ha van emlékem a középiskoláról, írjam meg azt, esetleg azokat, teszi ezt azzal a kiegészítéssel, hogy ha esetleg az az időszak nem tartozik a kellemes emlékűek közé, akkor tekintsem semmisnek a felszólítását.
Azt kell mondjam, hogy nekem a középiskola egészen mást jelent, mint az érettségihez vezető utat, vagy a szakma elsajátítását; mert az igazi életem kezdetét jelenti. Itt-ott a Füzet-emben is előfordul a Hell (még eddig nem mondtam volna? Hell József Károly Nehézipari Gépészeti Szakközépiskola ), hisz az a 4 év olyan lenyomatot hagyott, aminek részletei még az agylágyulás után is felszínre kerültek. Ennek több oka is van:
1. Végre nem voltak nőnemű osztálytársaim (borzasztóan hangzik ez, tudom, de én soha nem jöttem ki a lányokkal, legfeljebb egy barátnőm akadt mindig, a többséggel viszont feszt egymás agyára mentünk).
2. Olyat tanulhattam, amihez kedvem is volt. Szakrajz (volt nekem igazi rajzasztalom! Anyu szerválta egy irodai selejtezés alkalmával), műhelymunka, hegesztés (imádtam, de ebben annyira béna voltam, hogy csak na!), esztergálás (ezt szerettem és talán elviselhető minőségben is csináltam), és a sok szakmai tárgy. A műhely és a nyári gyakorlatok hangulata pedig utánozhatatlan.
3. De a lényeg, amiért soha nem felejtem el: ott találkoztam össze az almám másik felével. Az Ő életútja kellene a suli honlapjára. Hisz Csaba ... hisz Csaba Csaba...
Úgy jelentkezett a suliba, hogy meg sem kérdezte a szüleitől, ő egyedül eldöntötte, hogy ilyesmit akar tanulni, s mikor Koós tanár úr egyszer valamilyen okból az ő általános sulijában járt -pályaválasztási előadást tartott a nyolcadikosoknak-, eldöntötte, hogy oda fog járni. Esztergomba, a Hellbe.
Valaki mondja, hogy létezik véletlen!! Körberöhögöm....
Aztán egy évvel később, már én is ott voltam a "bében", ahogy kell...
Érettségi után elkezdett dolgozni itt, a battai erőműben, mely akkor még a DHV nevet (Dunamenti Hőerőmű Vállalat) viselte (ma már DERT; Dunamenti Erőmű Részvénytársaság). Kezdte a tápházban, gépészként. Aztán elvégezte -három műszak és egy aztán két gyerek, meg egy macerás feleség mellett- a technikus minősítőt, s ment előre, ahogy kell. Blokk kezelő lett az AB-részen. Aztán átkerült a G részre, a gázturbinához, még mindig három műszakban. Majd elérkezett a harmadik gyerekünk születése, és az is, hogy Csaba lett a gázturbina üzemvezetője. Ekkor már három gyerek, egy kutya, az említett macerás feleség, és annak majd 90 éves nagymamája jelentették számára a szűk családot.
Elkezdte a főiskolát. Mert úgy gondolta, hogy az nem árthat... Ráadásul neki minden adottság a rendelkezésére állt ehhez, agyilag.
Nem volt lehetősége befejezni. A jég, a busz, a sors... most a kerítés túloldalán vár. Majd megyek, de még dolgom van. Nála okosabb embert nem ismerek most sem.
Hogy engem hogyan volt képes elviselni, sőt szeretni, nos, az máig rejtély nekem, de inkább nem töprengek ezen. Elfogadom, mint a napsütést, vagy a gravitációt. Ezzel teljes a kép...
Tőle, általa vagyok az, aki. Köszönöm!
És ha már most így került szóba, köszönöm Hell! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.