Szerdától vasárnapig
2008.05.05. 14:02
Az hány nap?
Attól függ hogy számolom, igaz?! Hiszen szerdán jóformán este volt mikor elindultam, s éjszaka mikor odaértem Esztergomba, úgyhogy az tán nem is egész nap, ugye?!
Unalmas talán, de megint azt van, hogy elfáradtam.
Most -ezzel a hosszúra nyúlt hétvégével- sikerült úgy szervezni a dolgaimat, hogy eljutottam hozzájuk, csak éppen ehhez az kellett, hogy engem oda egyen a fene Esztergomba, Apuhoz. Nos, sem Apunak, sem nekem nincs autónk, gyerekem meg éppen érettségire készülődvén valahol az ország másik végén élte középiskolás napjainak utolsóit, hát kénytelen voltam buszozásra adni a fejem.
Innen, tőlünk a busz mondjuk bő háromszoros idő alatt ért csak be a Népligethez -dugó, ugye, de ki érti ezt?! mindenki Pest felé ment!!! ugyan minek???-, de ezt a maratoni időt szerencsére (vagy nem, mert ugye nincs véletlen) jó társaságban töltöttem.
Nem létező agyam az oka annak, hogy nem jegyeztem meg utitársam nevét, de az megmaradt, hogy nagyon is szimpatikus ifjú hölgy ő, így nem volt unalmas az a több, mint két óra, amit leporelló gyanánt összehajtogatva, térdemeimen a nagy csomagom, mellettem a táskám, sarokba döntve (s néha önállóan útat törve magának) a mankóm által súlyosbítva tölthettem a buszon.
Időnk volt. Úgyhogy sok témát érintettünk -szajkóm elemében volt-, majd tetézve a dolgot, mikor végre beértünk az állomásra még megadtam ezt a címet neki, ha végképp nincs más dolga, és a küszöböt rágja unalmában, hát itt, a padomon szívesen látom (mi több, kifejezetten örülök neki, ha errejár!), s remélem megbocsátja nekem, hogy nem emléxem a nevére. Én nem tudok angolul (sem), és ő már nem az első, aki "utamba kerül" ilyen kapoccsal, tehát ezzel is valami dolgom van karmailag.... hmmmm... hmmm....
Hívtam taxit (érdekes mód a társaságnál Mackó Mónika néven szerepel a számom... mikor ez a tény eszembe ötlött -talán már szombat volt- annyira röhögtem rajta, hogy fel kellett hívnom Mót, és elújságoltam neki ezt...), s mire egymásra találtunk, már-már kezdett kiengedni megmacskásodott lábam, de szerencsére a kocsiban elég hely lévén kinyújtóztathattam ügyes-okos-szép lábam, tehát majdhogynem újult erővel érkeztem meg az Árpád híd buszvéghez. Be is vitt a taxis, ki is csomagolta a rengeteg -már az én mércémen sok, na- batyumat a kocsiból, letáboroztatott egy padra, s ment a dolgára. Én meg nyugodtan, ki jól végezte dolgát, ültem babérjaimon, mondván maj'csak gyön a busz, ami végre elszállít Apuhoz.
Egy idő után feltűnt, hogy az egyre gyarapodó utazóközönség tagjainak mindegyikének kezében van valamilyen papírka, ami nem pénz... Nocsak, gondoltam... Éles eszemmel belémállt a gyanú, hogy netántalán csak nem jegyet kell venni valahol kívül még a buszon???!!! Ojha, gondoltam, most akkor mi lesz?! Vesztére mellettem a padon ült egy szimpatikus fiatal nő, akiről egy telefonbeszélgetés alatt (amit esküszöm nem hallgattam ki, de a köztünk lévő köbö 60 centi miatta elkerülhetetlen volt, hogy minden szót halljak) megtudhattam, hogy tanár és éppen a javításra váró dolgozatokkal igyexik hazafelé, s bátorságot gyűjtve megkértem, hogy ugyan szerezzen már nekem jegyet! Nem kellett nagyon könyörögnöm, úgy látszik épp olyan öregnek is nézek ki, mint ahogy soxor érzem magam, tehát alig néhány percbe telt és volt jegyem.
Különösebb gond, humoros jelenet nélkül (é.: elhagyom a pakkom, fölborul a botom, elejtem a jegyem... satöbbi) felküzdöttem magam a buszra, s végre irány a Dunakanyar!
Alig múlt fél 11 mire odaértem. Kata -uncsitesóm, mint már az ismert- ott várt engem, s levitt végre a célállomásra. Így majd éjfél volt, mire odaértem, de ez mind semmi! Apu, a kései óra miatt már nem is várt aznapra, úgyhogy álmából kellett feltelefonálnom, hogy bizony jó lesz, ha beenged... Hogy mik vannak!!
A csütörtököt gyakorlatilag átaludtam. Pénteken már fel kellett kelnem, hisz Hármaska jött utánam, majd ennek örömére én el is húztam Katával egy közös ismerősünk szülinapját ünnepelni. Én csak az első állomásig bírtam a fiatalos tempót, aztán visszamenekültem a negyedik emelet biztonságába, majd hajnali fél 5-kor arra ébredtem, hogy Kata hazatért és véget nem érő élménybeszámolóba kezdett az éjszakát taglalva, amiből ugye én kimaradtam. Mindig, mikor szemeim lecsukódni készültek, ellenkezést nem tűrve szólított fel, hogy ne aludjak, volt rá időm bőven, míg nem volt otthon, úgyhogy most végig kell hallgatnom, miből is maradtam ki. Tehát, nem volt mit tenni, mégiscsak az ő ágyát bitoroltam...
Aztán kávéztunk, aztán még kávéztunk... s még egy kávét megittunk valahol a városban... (talán a Trafóban? asszem), majd lefuvarozott Apuhoz.
Estefelé sétáltunk egy kicsinkét Hármaskával, majd néztük a Louie életét a Jetix-en (Apu legnagyobb örömére), aztán megengedtük G-nek (lánykori nevén Gombóc Papa, csak ez a megszólítás mégsem hagyhatja el egy kamaszlány ajkait, ugye?!), hogy nézze A kiválasztott-at, s addig én -a változatosság kedvéért aludtam egyet.
Kicsit nem figyeltünk oda, s máris vasárnap volt. Lementünk Anyuhoz (alig találtam meg, annyira "beépült" a temető), majd lassan jönnünk kellett hazafelé.
Pesten ismét egy órácskát vártunk a taxira, hisz én nem tudom az utcaneveket (pláne ha nincs is kiírva), a diszpécsernek elmondtam, hogy hol vagyok (Árpád híd, sárgabusz végállomás, érkezési oldal, Váci út felől, a József Attila színházzal szemközt), oda kérem a kocsit. Na, ez nem volt elég, úgyhogy négy-öt telefonálgatás után aztán egy utcával arrébb végre sikerült "összefutnunk" a minket keresgélő autóval, kivitt minket a buszhoz, s végre mehettünk haza.
Zuhogó esőben, hulla fáradtan, éhesen, kékre fagyva, de végre megérkeztünk.
Mi ebből a tanulság?
Nemcsak reg vagyok, de ügyes is, hiszen:
Egedül is tudok buszozni!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr811596352
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.