Idő
2008.11.06. 20:04
Az van, de a cérnám nagyon fogy.
Eddig jutottam délelőtt.
..................................................
Most már majdnem este van és lassan befejezem a napot. Közben sikerült elszakadnom a reggel jegyzett általános hangulattól. Nem csoda.
De akkor kezdem az elején, mert maga a történet nem ma kezdődött, hanem tegnap. Illetve még sokkal előbb, de az már a történelem homályába vész.
Tegnap dőlt el, hogy a korábban megbeszélttel ellentétben nem én megyek fel Pestre, hanem Ditte jön le ide hozzám, a két kislányával, Gerdával és DorkaZoival. Hiába, na ez a tyúk egy boszi, hiszen nem mondtam neki, de nem vagyok jól mostanában (a sebességem gyakorlatilag a gyöke az eddiginek, pedig már az is a nullához közelített) és egszerűen közölte velem, hogy nem megyek, hanem ők jönnek és punk tum.
Berta meglepetésből abszolút rendbe vágta a nappalit és a konyhát, úgyhogy ez a para sem állhatott az utamba. Ettől még hajnali négykor felpattantak a szemeim és mintha reggel lenne teljes éberség lett úrrá rajtam. Úgyhogy megnéztem a DOQ-n valami helyes pszihopata vadmalacról szóló filmet, aztán mikor már tényleg reggel lett és Hármaska is elindult a suliba, felkeltem.
Türelemmel vártam és nem hiába! Dél körül ideértek.
Nyáron találkoztunk utoljára, mikor elbúcsúztunk Corkban a reptéren.
Nagyon fáradt vagyok, de nagyon jókedvem van. Most csak címszavakban:
- Gerda épp olyan kedves, okos nagylány, mint volt nyáron,
- Zoi ... nos Zoi nem is Zoi... vagyis, na. Megnőtt és szalad!!!! És ezt-azt mond is! És egyáltalán... Ilyet! Node illllyet!!
- Ditte a barátom.
De ha mindez nem lenne elég, akkor fogta magát és sütött nekünk egy kenyeret!
Nem is akármilyet, hagymás, gyönyörűséges, ropogós ... és ráadásul azt mondta, hogy nyugodtan hazudjam bele a világba, hogy én sütöttem.
De meg lehet nézni itt alant, és kérdem én: hát képes lennék én ilyen gyönyörűséges kenyérkét sütni?
És közben már kihült annyira, hogy fel lehetett vágni, úgyhogy már meg is kóstoltuk.
Nos, úgy gondoltam, hogy holnap, mikor megyek gyogyótornára, viszek belőle Editnek, ámde most erősen kétségesnek látszik ez az elhatározás. Nem lennék meglepve, ha nem maradna belőle egy huncut falat sem, hisz valami elképesztően finom.
Úgyhogy arra jutottam, hogy engedek az erőszaknak és innentől azt állítom, hogy ezt bizony én követtem el!!!
De most megyek és alszom, mert totál kiütöttem magam.
(Köszönöm Ditte!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr641596245
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.