Zebra (csíkoshátú barátom) írta kommentben a szülinapi cérna szakadásomhoz (ehhöz itten, ni) (hehe, kis magánteszt, ez vajjjjon műxik??), hogy a "kispadom sértetlen".
Na, erről eszembe jutott, hogy a bennem élő kép a térről egy parkkal egyezik, amolyan hájdpark, ahol a bloggerek ülnek a saját padjukon és mondják a magukét.
Nos (ez is egy teszt.... tördel-é avagy senem?? Hö?:), akkor úgy ment, hogy a parklakók időnként odaültek kedves (vagy nem kedves, néha oltári baromarc, de szórakoztató) szomszédjukhoz (netán távolabbi, de mindenképpen szintúgy parklakó ismerősükhöz)és elbeszélgettek kicsit, de elsődleges volt mindenkinek amga padja, hisz azok egymástól jól szeparáltak, gyakorlatilag önálló életet élők voltak.
Mára virradva (vagy tegnap? ki tud lépést tartani ilyesmikkel, na!?) ez megváltozott. Ki-ki padja most betolódott a nagy-nagy közösségi pusztára és korlátlanul ordítozhatunk bele a világba, mert már a park határaival sem lehetünk tisztában. (Én legalábbis, na.)

Sok-sok pad, amelyek egyre kisebbek, körben egymás mellett, mindenki dumál, de nincs senki, aki az egész parkot irányítaná.

Lesz még?




Megjegyzem: én el nem megyek. Bojkott? Czahhhhh... ha én, szegény rokon elmegyek, egy nagy hálasóhajt váltanék ki a parkőrből... azt meg nem ezért akarom megkapni. Sokkal inkább azért, mert mégiscsak rájön: én vagyok a motor, amitől idevetődik a pénzes cucc. (Álmodom? A kispados mindig is megtehette ezt. Mitől lenne éppen most másképp?)

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.