Bertával a hétvégén elzarándokoltunk Szentendrére. A lényegről -jelesül a koncertről- már megemlékeztem, de Bóvica szőlt, hhogy volt még más is, amit le kell jegyeznem.
Kés
Kiskakas
Patinás üzlet, olyan, mint maga a város.

Persze a sorrendre nem emléxem már, de az tény, hogy ez még a koncert előtt lehetett, hisz utána már jártányi erőm sem volt... asszem, de ha nem így volt, hát üsse kavics, a lényegen nem változtat.

Szóval, Bóvicát vártuk Bertával ketten a Kedves Kávézó egyik asztalánál ücsörögve, s órákat beszélgetve, kávézás, teázás, keresztrejtvény fejtegetés közepette, majd mikor megérkezett, szüleivel karöltve mentünk az ismerőséhez, akit nem is elsősorban magát, hanem inkább az üzletét akarta nekem megmutatni.
Jogos.
Kis üzlet, nem falatnyi, de nem is kiabálós távolságokkal bíró, viszont igazán érezhető ott a tulajdonos szakmája iránt érzett elkötelezettsége.
Egy rövid cikk róla (A kép is innen)
Szép, tiszta, finoman megmunkált -talán, de nem biztos, ehhez is ennyit értek- dió szekrények, vitrinek, bennük a kézzel készült kések, mindenféle formával, rendeltetésük szerint csoportokba rendezve. Áruk igencsak láttatja művészi értéküket. Hmmm...
Van ott egy múzeum is, szintén kicsi, hisz csak az üzlet egyik sarkában helyet kapott két szekrény rejti a darabokat, késekkel, fenő eszközökkel, tartókkal s minden mással, ami a késekkel kapcsolatban szóba jöhet.
Hangulat. Naná, elkapott. És azt éreztem, hogy meghazudtolva igen lapos pénztárcámat, nekem innen kell valami, amit hazavihetek. Annál is inkább, hogy éppen előző nap hallottam egy riportot valahol a késkészítés rejtelmeiről, arról, hogy mi a különbség a jó kés, az igazi kés, és a mindennapi, mezei késnek használt tárgy között. Valaha vizsgáztam anyagismeretből, anyagmegmunkálásból, úgyhogy akár érthetném is amiket hallottam, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy a többség, a "mintha kés", lemezből készül, az igazi pedig hajtogatással, kovácsolással. Hiszen így kapja meg a tartós élt, a kellő szilárdságot a hosszú élettartamhoz. Persze erre rá is kérdeztem, s meg is kaptam a választ: vagyis jól informáltak kés-ügyben. De visszatérve, vázoltam a fiatalembernek szűkös helyzetem, ám annál szélesebb pilléreken álló elhatározásom, miszerint én innen vinni fogok valamit, tehát rajta a világ szeme, ajánljon valamit a felvázolt peremfeltételeket nem szem elől tévesztve.
S igen!!!!!

Azon nyomban gazdagabb is lettem egy kis, rózsafa nyéllel ellátott szalonnázókéssel, melynek pengéjében ott díszeleg a védjegy, a kakas.





Az enyém nem ilyen, mint ezek itt a képen, hisz ezek bicskák, csontnyéllel, s sok nullával többet kóstálnak, mint amaz, amelyiket én birtoklom, de mit sem von le ez büszkeségemből, hogy van nekem kézzel készült, éles, igazi késem. S azt az ígéretet kaptam, hogy amennyiben kicsorbulna a pengéje, juttassam el oda a boltba, s megélezi nekem Szankovits Tibor késes kézműves, a fiatalember, ki a tulajdonos. (Igen kicsi az esély rá, hogy elzarándokolok majd csak egy élezés végett, de ki tudja, láttam én már karón varjút, ugyebár...)

Ezzel még tartoztam. Mint ahogy azt is meg akartam már írni, hogy ugyan hová tűnt már megint a karácsonyfánk?! De ez már nem ez a téma, csak nem hagy nyugodni. Talán érthető így ez, az évnek ezen szakában...



Ui.
OFF tán, de
MÉG MINDIG, HOL VANNAK A CÍMKÉIM?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.