Baconos-sajtos és nagyon kipehent. Az aktuális kenyeres tapasztalatok összegzése.

A tegnapi lélek megtorpanás, majd mozi-nemmozi-ebatta-texo túra után, jöttek a vendégeim, mint azt már volt szerencsém lejegyezni.
Közben persze hozzákészültem a két újabb kenyérhez, mert feltett szándékom volt, hogy még akkor este megsütöm azokat. Hát, szerencsémre Péterék már majdnem ma mentek haza, úgyhogy csak annyira maradt energiám, hogy összetekergettem a hozzávalókat két, arra alkalmasnak tűnő tálba és egyiket természetesen a barissal, másikat egy szimpla konyharuhával lefedve, beköltöztettem azokat a fürdőszobába.
Reggel hatra állítottam a teflont, így alig volt nyolc óra, mikor felkeltem, s hozzákezdhettem a kenyérhez.
Tegnap vettem egy jénai tálat, hogy legyen direkte a kenyerezéshez, azt most felavattam. Bekészítettem a sütőbe, hogy átforrósodjon, míg hajtogatás után vár a sorára a később belekerülő tészta. Aztán, mikor eljött az ideje, kivettem a sütőből, kesztyűben, mert ugye forróvá vált, a levettem a tetejét, majd kesztű le, tálba kenyértészta, vissza tető... Csakhogy nem bújtam vissza a kesztyűbe, sé ez már csak akkor tudatosult bennem, mikor az ujjaim kezdték elhagyni a rajtuk lévő lágyrészt... Mit volt mit tenni, úgy haogy volt, egy elegéns mozdulattal elhajítottam a tetőt, s közben reménykedtem, hogy belőlem azért ne sok maradjon hozzáragadva... Lássatok csodát! Nem sérültem meg (az ijedelem nagyobb volt, mint a következmény), és ami a lényeg: nem törött ripityomra a vadiúj tálalkatrész!
Ezután persze, felvettem a kesztyűt... höhö...
Első kenyér a sütőben.
Másodikat is megsütöttem, közben Dittével beszélgettem gémélen (ami persze nem gé hanem dzsí, de akkor is, na), Ildike is ideért, és kávézgatás közben lebonyolítottuk az aktuális üzletet, miszerint én adtam neki kenyérkét, ő meg nekem fánkot. Dícséretes, pedig nem volt megbeszélve, hogy hoz, de hiába, na, IldiAnyu ilyen, gyakorta meglep engem mindenféle jókkal. Tán csak nem rokonyok??!
De vissza a kenyérhez, írországos barátném, kedves lyányom, nevezte el sokataludt kenyérnek, hisz így a kellő másfél óránál egy hangyányival többet pihent. Nos, be kell valljam, nem lett olyan, mint a tegnapi, bár nagyon finom, és nem is tudom megfogalmazni, hogy mi baja van, csak nem olyan...
De más volt az élesztő is például, úgyhogy holnap újabb kísérletet kell tennem majd, hogy igazságot hírdethessek. (Vagy holnapután... höhö...)

De tény, hogy már-már azt mondanám, tudok kenyeret sütni. Ez olyan jó!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.