Beleléptem és bele is ragadtam, ahogy kell.

Jó nekem. Jó a világnak is, ha csak ennyit lát belőlem.
Messiás vagy. Tanító vagy.
Vitriol fröcsög ezekből a szavakból, és minden cseppje újabb darabot szakít ki a lelkemből.

Egy része -hittem jódarabig- el van zárva. De azt sem kímélte az idő, mint a csontjaim, is szilánkokra törött az is. Már nem is egyszer.

Buta vagyok és meg sem próbálom eljátszani a mindenkinek tetsző, kedves, jólnevelt, népszerű, kedélyes, kiegyensúlyozott, okos, csinos, szexi, vonzó, nimfomán, életerős, politikailag korrekt nőt.

Buta vagyok és azt képzeltem, hogy lehetek ember.


<object width="425" height="344"><param name="movie" value="https://www.youtube.com/v/Uk2zIVl5umY&hl=en_US&fs=1&"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="https://www.youtube.com/v/Uk2zIVl5umY&hl=en_US&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

Psota Irén. Nekem mindig Anyut juttatja eszembe.
Ingovány


Lehettem volna ember. De túlélő lettem.
2005. 12. 08. Az első postom: Nélküled... nélkületek...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.