Mert az tény, hogy épp az elviselhetőség határát verdesi -persze felülről már- a meleg, illetve a páratartalom, de pláne ennek egyvelege, így valóban, valami módszer kell, hogy mégis ne dobjam fel a pacskert, s Eter' ajánlata nem megvetendő, ám az én kicsiny agymaradékom erről azonnal egy más kúrára ugrott...

Mely átállás magával hozta egy magányosan -illetve egy kisbabával- töltött nyár, egy kicsi ház, egy néha váratlanul beállító öccs, egy napi levélváltás és egy zene emlékét.

Az én kúrám -viselhetetlen hőség ide, elmúlás oda, amnézia amoda- innen ered:

S ez a legelvetemültebb az én jegyzékemben tőlük:

Ez nem zenema. Ez stabil és nekem örök. Mert öreg vagyok és így, volt szerencsém megérni azokat az időket, melyek segítségével tudom viselni ezeket az időket...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.