Konkrétan.

Múlt héten szerdától vasárnapig nem voltam itthon. Szerdán moziban voltam Egyeskével -Ízek, imák, szerelmek-, majd náluk is aludtam, aztán másnap mentem tovább Esztergomba, ahol is jóformán ki sem bújtam az ágyból egészen vasárnapig, mert nyomoztam, ettem, kávéztam és rejtvényt fejtettem végig.
Aztán vasárnap este már itthon is voltam, s miután feltártam a konyha ismerős, de nem nagyon látszó részeit, bekevertem egy áfonyás-rozmaringos kenyeret, gondoltam, most nem a gépben -köszi Ditte, köszönöm- sütök, hanem ahogy tanultam -köszi Ditte, köszönöm- a sütőben, jénaiban készítem, csak mivel kevert lisztből raktam össze, gondoltam tovább kelesztem, s így tán a rozsliszt is hajlandó lesz kenyérré válni. Még jó -nem, Eter', ez nem a "meleg pogácsa", de jel ez is, akárki akármit is mondjon-, hogy nem találtam kellően meleg helyet ezen mozzanathoz, mert így bekapcsoltam a sütőt, gondoltam 50 fokra állítva majd elszottyog a tésztával.
Aha. Hiába tekertem én, meg se nyikkant. A lámpája sem kapcsol be, nem is zörmög, és a ventilátor se megy, ha odatekerem neki a zizéjét. Egyet ugyan haloványan kattan, mikor be kéne kapcsolnia a világításnak, de gondolom, az valamilyen mechanikus kütyü lehet, mely az elektronikának szól -vagyis effektíve egy kapcsoló-, hogy ideje felkattintani a lámpát, mert dolog van...

Vagyis áfonyás-rozmaringos kenyér mehetett a gépbe, hajam meg indulhatott hullásnak megint.

Nos, most keresnem kell egy olyan szerelőt, aki hajlandó megcsinálni a tűzhelyemet. Nem mellékesen ócsójé, ugye, de szakszerűen.

 

/Családi tűzhely ehunnan, e/

Mert a családi tűzhely melege az fontos. Pláne hogy már Hármaska is szokott muffint sütni például.




 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.