Olyan periodikusan vissza-visszatér ez a szint. A szajkóm egyik kedvence ez: az állandóság megnyugtató, hisz stabilitást ad.

Vagyis, tulajdonképpen örülnöm kellene ilyenkor, mégis a mosoly, ami orcámra kiül amikor ezt tapasztalom a parkomban, valahogy mégsem a felhőtlen jókedvről árulkodik.
Tavaly, egészen pontosan 2009. október 31-én jegyeztem meg a padomon, hogy ismét elért a parkom egy alsó csúcsot, s zabolázatlan zárt osztályként működik. Ma, változatlanul ideteszem ismét, és most sem más a mosolyom.
Legfeljebb egy hangyányit megfáradtabb, de lehet ez csak az egy évnyi öregedéstől van. :)

Zárt osztály
 

Elgyengültem és beállok a sorba.

Hiszen bezzeg az én időmben!!
Ehhhehhee....

Olyan a parkom ma, mint egy elhanyagolt, felügyelet nélküli zárt osztály.
Csak a benne lévő, mindenféle gátlás nélkül eszüknek hitt nyúlós gányukat osztó véglények (remélhetőleg nem szaporodnak... bár láttam én már karón varjút, ugye), nem olyan vibráló kemény férfiasságot sugároznak mint egyik oldalon, vagy nem olyan huncutkás mosollyal operálnak, mint a másik oldalon lévő ápolt:



/12 majom lakása jelenleg/

Viszont örömmel látom, hogy a fejlődés állandó.
A visszafejlődés, pontosabban a minőség romlása hogyan is nevezendő folyamat?

.........................................

Az állandóság megnyugtató. Úgyhogy köszönettel tartozom sokaknak, ha másért nem, hát azért, hogy így tudhatom, mégiscsak én vagyok a normális.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.