... most, ezen a ponton már valóban elismerem, hogy én is arra a tudásra jutottam, amit első blikkre tucatnyian mondtak nekem.

De fenntartottam a jogot -ahogy mindig, mindenben s amit továbbra sem hagyok eltagadni magamtól-, a saját tapasztalásra, s majdan az abban megéltek utáni saját konzekvencia levonására.
S ha az egyezik a korábban mások által sugallttal, akkor elismerem a dolog lefutását.

Nem egy nagy kaland rájönni erre, mármint ennek konkrét értelmére, de nem linkelek semmit. Azon egyszerű oknál fogva -amit szintén már néhányszor mondtam- van az a szint, aminek nincs keresnivalója itt. (Mondom, van az a szint, s ez egy korábbi ráeszmélésem eredménye.../ott a kommentekből érthetőbb az a helyzet, de sémában cirka ugyanez/)

Csak kis jellemzők a mostani kalibrációhoz:
- dupla,
- behízelgés,
- vakhit,
- mazochizmus,
- aljasság,
- kitartás,
- gonoszság.

Napon Ferenc: Behízelgő

Jöttem hozzád drága barátom, hogy valamit halljak rólad.
Remélem minden rendben veled, egészségesen, és jól vagy.

Vajh mi érdekelhet te róka, hogy magányom zavarod
Akármi is az, nem én vagyok, rá kell jönnöm, hát hallgatok.

Szia, én is rég hallottam rólad mesélj, hogy telt nemrég múltad.

Vajh mi ez a nagy érdeklődés, hónapokig felém se nézett, biztos részeg.

Hallgatni néhány szavad vágytam, hogy találkozzunk már vártam,
Tudni rólad új dolgokat, kíváncsiskodni, remélem szabad.

Hogyne szabadna, miről pletykálnál, mit mesélnél el a párodnak, ha most nem tudnál
Meg rólam semmit mindjárt költök valami érdekest neked, ha tovább hízelegsz.

Persze, kíváncsi vagy a nyomoromra, hogy sajnálhassatok ketten, és elmondhassátok
Mennyire jók vagytok hozzám képest, és mennyire szánni való aszkéta, remete életem,
Persze, kiszolgálom pletykavágyad, s magam nyitott könyvvé teszem.

Őszintén fogok válaszolni neked, és várni is fogom,
De őszintének lenni el fog menni a kedved.
Provokállak, és tesztellek. Megszaporodnak a kínos csendek.

Látod, látod: inkább a hazugságot akarod hallani, így koszorús költőd leszek.
Szóvirágok özönével csallak meg. Ha nem szeretsz, miért csinálsz úgy, mintha szeretnél.

A kedvedért azért, mert én, tényleg szeretlek, belemegyek a játékba.
Így hisszük mind a ketten, hogy milyen jót teszünk egymásnak.
A barátság pedig kivonul a nézőtérről az első felvonás legelején.
Az őszinteséget sem adjuk magunkból egymásnak ajándékba.

/Vers innen/


/Őszinte illusztráció meg ehunnan, ni/

De a kérdés ott motoszkál bennem, s tudom, jó eséllyel a büdös életben nem kapok rá választ, hogy miért kell eleve mást mutatni magáról valakinek, mint amilyen valóban ő maga. Miért jó az neki, hogy nem vállalva saját egóját, egy pontosan megszerkesztett, mintegy elvárásnak megfelelő képet mutatva behízeleg azzal? Miért jó ez? Hiszen annyira síkhüje nem lehet senki, hogy abban higgyen, hogy a végteélenségig fenntartható a látszat?

Ráadásul még egy vonal itt lebeg, s ez az, hogy engem, tök ismeretlenül, vajh' miért tart annyira, hogy nekem más képet kell mutatnia magáról, mint a valóságos jelleme? Vajon miért hiszi azt, hogy ha ...áááá.... ha önmagát adja... ááá ... ez a kifejezés...ááá... szóval, ha nem "festi magát", akkor nem fogadnám el?
Osztán ha így is lenne, hogy mondjuk nem fogadnám el -mert gonosz, kicsinyes, aljas és buta... nálam is butább, s ez sokat jelent..-, akkor az neki fájna? S ezt mintegy megelőzendő egy az elvárásaimhoz -az általa hitt elvárásaimhoz- konfekcionált énbe bújva mutatkozik be nekem?

Mert neki fontos, hogy én mit gondolok róla?


Édes.
Megjegyzem, így is elfogadom.
Csak közöm nincs hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.