Megint mentem világgá, meg aztán jöttem is, és közben terveim szerint csak lábam lógattam volna.
Ehhez képest megint nem volt ennyire egyszerű a dolog.

Szóval, pénteken mentem lábtekerészetre, majd tovább, bőrönddel felszerelkezve Esztergomba.
Setét éjszaka volt, mire odaértem -vagy fél hét magasságában-, meg hideg is meg egyáltalán, úgyhogy akkor este én már semmit sem csináltam, nem mintha ott nekem olyan sok csinálnivalóm lenne, de még annyit sem, na. Másnap korán keltem, már 8 körül talpon voltam és az este gyorsan letesztelt lekváros kiflit vethettem alaposabb vizsgálat alá, majd ezen művelet -mely a "reggeli" fedőnevet viselte- nyugiban visszabújtam az ágyba. Némi park, kis emilkék, és ici-pici fész.
S ott nekem szegezte a kérdést egy rég nem látott, de a hálón velem is napi kapcsolatot fenntartó általános iskolai osztálytársam, miszerint akarok-é ádventi koncertre menni este.

Hmmm...
Vázoltam a dolgot, miszerint én szívesen, persze ez nekem nem könnyű, s egészen más okból, de ráadásul annak sem, aki visz -s most ez Ő, illetve Ők, a férjével-, mert én macerás vagyok. (Nem tudok állni, nem tudok hátra ülni az autóban, nagyon lassan tudok csak járni... például). De mindez nem hatotta meg Katit, így "kénytelen voltam" szándékommal ellentétben, mely a henye volt aznapra, felöltözni és készülni.

A koncert a Belvárosi Templomban volt, a Kis-Duna partján, amihez naná, nekem sok emlékem kötődik (s ki tudja mennyi lenne igazán, ha nme szelektálna magától agymaradékom...)



/Ehunnan e/

Odamentünk a kiírás szerinti kezdésre, 17:00-ra, és rögvest ki is derült, hogy csak később kezdődik a koncert, de ha átsétálunk a Széchenyi térre részt vehetünk a gyertyagyújtásban, majd onnan visszatérve kezdődik majd a koncert.
Hálám üldözni fogja ezért is Katiékat, hiszen inkább a cukrászda kávéjára szavaztak, mint az áhitatos sétára a fagyban.
Nem utolsósorban így volt lehetőségünk beszélgetni is. 
Kati óvónéni. Szellemiségével tökéletes összhangban áll hivatása, bár én csak a jó régi tapasztalataimból következtethetek erre, de akkor is... Ahogy letelepedtünk az asztalhoz, elém tett egy gyönyörűséget, hogy ezt nekem készítette és ezzel is boldog karácsonyt kíván!



Most viszem és eldicsekszem vele a lábtekerészeten is, majd méltó helyére kerül karácsonykor a fán. :) Köszönöm.

Amúgy jogos, inkább tavasz, mint a fagyos hónapok, ugye?! :) (Szóljatok, el ne felejtsem!)

A koncert elképesztő volt.
Orgona, melynek hangja -nem kérdés- elképesztő, amint betölti a teret, s aminek hallatán nekem mindig az őszinte elismerés jut eszembe, mert azért ezt a hangszert megszólaltatni, s úgy, hogy az élvezhető legyen, s minden hang a helyén, nos, az komoly teljesítmény. S itt két nő ült a hangszernél.
És volt egy operaénekesnő is.
Ha az orgona hangja betölti a teret, akkor Magyar Szilvia hangja átírja az időt, kiszorít mindent a környezetből és a freskók angyalai is kénytelenek rá figyelni.



/Magyar Szilvia most innen gyött/

Sajnos hangját nem találtam meg a neten, illetve de, de csak nagyobb hangverseny keretében, s így nem az igazi, vagyis dehogynem, csak az az élmény, egészen más volt nekem, hiszen egyedül, egy templom főhajójában, középen ácsorgott, kezében egy mappával, és aranyszőke, göndör fürtjei repkedtek arca körül s ehhez jött mély. mindent betöltő hangja, szóval ez, ez valami fantasztikus volt. A Malom Művészeti Műhely szervezésében jött létre ez, ezt még meg kell jegyeznem.
Ez volt az egyik amit énekelt, s hangja ehhez a mély, fekete hanghoz hasonlítható nekem egyedül, s ezt már ott, Katival meg is beszéltük.

Nos, a padsor -vagy hogy hívják a templomban azt, ahová be kell ülni, na- nem egészen rokiknak készült, lábam sehogy sem fért el benne, a lábujjaim lefagytak, mert -érthető módon- hideg volt benn, de mindezek az egyik serpenyőben, s a koncert, ez a hang, ez az élmény a másikban, így nem kérdés az eredmény.
Kati, köszönöm!

S ma jöttem haza. Ez még azért fontos, mert Apu reggel sütött nekem még egy adag kiflit, amit aztán el is hozhattam.

Nem ideális háttér a napsárga terítő a kiflik mögött, de ez mit sem von le az értékből. Ráadásul Apu saját készítésű lekvárral töltötte meg eme finom darabokat.
Nos, azt kell mondjam: nyamm...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.