Na, nem a félsz, hanem a másik para, az amelyik Muldert is magához láncolta.

Jut eszembe, nézem -mikor elkapom és nem felejtem el de teljesen- a zikszatkát, megint, s ettől persze ismét rákaptam a párhuzamosan futó, minimum egy évtizedes csúszással készült, de hasonlóképp mulderes Kaliforgia sorozatra. Mely nem kevésbé nagyon okés.
De elkalandoztam, mert történt tavaly májusban -most megtaláltam a facebook-bejegyzésem erről-, hogy egy reggel hűlt helyét találtam finom, csinos gyűrűmnek.




















Ilyen, ni. Csak éppen annyi a különbség, hogy az enyém közepén egy zafír van, s körötte hat darab piciny cirkon kő, melyek a virág szirmai.
Szóval tavaly májusban elvesztet s ezt én parajelenségként könyveltem el, s mint sok-sok más hüpp is, ez is ment a többi közé.

Aztán ma jött Misi, Ildike férje, hogy megagyusztálja a hónapok óta megátalkodottan -és van aki szerint csak a nem eléggé elzárás miatt- és folyamatosan -cirka percenként 100-120-at most már- csepegő csapunkat a ház legkisebb helyiségében. Pontosabban már pénteken leszerelte és elvitte a csaptelepet, hogy majd otthon  megpróbálja megmenteni, mert ebben nem cserélhető a betét, csakis a tömítést lehet váltani benne, de láthatóan volt valami egyéb baja is, így inkább elvitte, hogy a hétvégén nyugodtan barkácsolhasson rajta, ma pedig visszahozta. Így a hétvégén kis macera volt kézmosásilag, de ennél sokkal nagyobb macerát jelentett, hogy Am/ vizes tálját feltölteni is el kellett battyogni a fürdőig. Tudom, rinya maca vagyok. Na.

Ma pedig visszahozta Misi végre a csapot. Büszkén jelentette -én pedig nagyon hálásan hallgattam-, hogy kicsit kellett csiszolni, mert a rézgyűrű benne eldeformálódott, de volt benne annyi anyag, hogy abból megcsiszolva lehetett megfelelő felületet varázsolni ahhoz, hogy a tömítés,. mely aztán a helyére került a célnak megfelelően tudjon szolgálni. S ahogy szerelte vissza azt, majd nyitotta ki a vizet, ehhez el kellett húzni a mosdó alatti kisszekrényt, s ezen mozdulat közben egy maréknyi ez meg amaz került elő mögüle/alóla. Mely kupacban ott volt ez a gyönyörűség is.

Ez. Ami sokkal többet jelent egy vékonyka, szép, apró kövecskékkel ékesített ékszernél.
Nem emlékszem pontosan, nem hiszem, hogy kötődne nagy naphoz, persze, lehet, hogy dehogynem, mégis én ezzel vigasztalom magam -mármint azzal, hogy a fontos dolgok hiánytalanul megvannak agyam helyén-, s a lényeg csak az, hogy ezt, ezt a kicsiny, édes, szépséges, aranyos gyűrűt én az almámtól kaptam. Tehát nem a nap, nem az, ahogy, hanem a tény fontos, hogy tőle kaptam.

És persze, verhetetlen vagyok veszteségek élhető helyen könyvelésében s azokkal terhelten de továbbélésben, ám most ez kifejezetten jó. Nagyon jó,
 

Megvan a gyűrűm!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.