Székes fővárosunkon mentem keresztül, hiszen az nekem útba esik ha szülém felé igyekszem otthonomtól, s ezzel tisztában lévén jó előre megszerveztük, hogy anno szögletes barátnőmnek nevezett hölgyemény -kinek státusza mit sem változott, tehát barátném most is, de szögletességét hátrahagytam már, s ennek nem ő az oka, hanem egy pohár, s a belehulló cseppek, mint tudjuk, de vissza a dokumentációhoz, szóval, PöttyösKisasszony meghirdette az eseményt, melynek helyéül a Nívó bár jelöltetett meg, ahol én már nem is egyszer fordultam elő.



Nos, e jószág meglehetősen passzol egy korábbi jegyzethez, s ez így különösen melengette szívem, ezt az illusztrációt használta a meghívón házinéni. Hiába, na, van akiben nem csalódik az ember. :)

Mostanában két mankóval közlekedem, így esélytelen volt, hogy bőrönddel mehessek világgá, mert ugye mindkét kezem foglalt... tehát majdhogynem vadi laptop-táskám az egyetlen, amit nyakamba akasztva magammal tudok vinni így. (Málhás szamár tétova kezdő így hozzám képest....de legalább ... de legalább...)
És persze baromira tartottam az utazástól, mert a legutóbbi meglehetősen kalandosra sikerült...  szóval, para a helyén volt, de mint a vak ló, ugye, mentem...
Kinga szedett össze az Etelén, mert ösmer, így nem vesztem el a Flórián tér felé mentemben, majd elsőként meg is érkeztünk a tett helyére, ahol már várt a gazdasszony minket, s  a korábban megismert -s fentebb jegyzett- kedves eb, mint a hely kvázi állandó tartozéka.
Nem sokáig voltunk kettesben -illetve hármasban-, mert befutott Anita -Nikto-, majd Éva -KisGomba-, ki csatolt állományát is hozta, csak tengernyi eszem végtelen hiánya okán, eme nevet sajna -és bocs- nem jegyeztem meg. Cirka ezer éve nem találkoztam már az utóbb említett két hölggyel így ez az alkalom most kifejezetten jót tett lelkemnek.
KisGomba ennek örömére mindünknek hozott egy-egy szál gyönyörűséges autentikus tavaszt:


/Frézia most ehunnan ni/

Enyémet ott hagytam a biztonságos vázában, mert az előttem álló bő három órás utat én is nehezen, hát még egy szépséges virág hogy bírna ki... De itt még nem tartok.
Örömmel konstatáltuk, hogy széles e környéken a jelzett egység az egyetlen, melyben komolyzene és etno szól ezerrel, s én ismét -a már korábban elkönyvelt Pina Baush (akinek nevét persze megint elfelejtettem)- találkozhattam egy új darabbal, amit ki kell majd veséznem.





Ez meg amaz szóba került, persze, s a nívós közönség is be-becsatlakozott egy-egy témához, de még mielőtt iszapbirkózássá fajulhatott volna a dolog, elindultunk Kingával, hogy én még időben érjek Esztergomba.

Parám naná, ezerrel dobolt bensőmben, mert a Dunakanyaron át még csak egyszer utaztam, akkor sem volt sötét s nem ott szálltam le, ahol most kellett, így megint lutrira vettem a figurát. Szentendrén viszonylag sokat állt a busz, s kihasználva ezt a szakaszt, odakocogtam a sofőrhöz és eldadogtam neki bajom... s lám, nyitott fülekre találtam, oly annyira, hogy a sok-sok kilométerrel messzebb és vagy 20 megállót hátra hagyott távolban felkapcsolta a világítást magánál és a tükörben szemembe nézve intett, hogy emlékszik rám, nyugi, megvárja majd amíg leevickélek. Nos, hogy úgy mondjam ez  megnyugtató.
Mármint az, hogy a buszsofőrök túlnyomó többsége... nem is, a buszsofőrök tisztességesek... kivéve a Népliget-Dunaújváros vonalon szolgálatot teljesítőket, s egy fehér hollót a Batta-Kelenföld vonalon.

Minden jól alakult. Sőt. Régen tapasztaltam már olyat, hogy semmi negatív nem vet árnyat a tapasztalatra, kár, hogy egy-két célszemély nem jött el, de akik ott voltak, igazán jót tettek velem. 
Köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.