Olvaslak ám, és a kérdésedre válaszolva igen :))) egy nagy ölelés, remélem segít az "inkvizíció", és akkor jöhetnek a hegyek :)

Oly annyira, hogy nem is értettem a válaszod, mármint azt, hogy milyen kérdésre kaptam... höhö... Köszönöm szépen! :))

Tal nem vagy ezzel egyedül, néha én sem értem magamat :)))

Na, engem ez a kiképzés annyira kiüt, hogy tegnap már a tikokkal aludni tértem. :) Hozzá kell szoknom ehhez.

Sálom Hikál elftár(SS)ak! A TISZAESZLÁRI BŰNPER. Bary József vizsgálóbíró emlékiratai. 177/206 Elképzelhető-e, hogy a boltból hazamenet hirtelen támadt volna a leánykának az a gondolata, hogy öngyilkos lesz, s azért ment kerülő úton a Tiszához. Hiszen akkor a legrövidebb úton is mehetett volna s nem éppen azon az úton, amely a Tiszának ama része felé vitt, ahol a víz sekélyes volta miatt legfeljebb lépésről-lépésre kellett volna beljebb menni a vízbe, hogy azután a közepén megölje magát. A festék itt is áthúzta Eötvösék számítását, mint ahogy a csonkafüzesi hulla kezére kötött kendőben is árulója lett a holttest a csempészetnek. Egyetlenegy lehetőség, egyetlenegy nyom nincs, amely öngyilkosságra mutatna. Vidám, egészséges, fiatal leány volt a szerencsétlen Eszter, szerető édesanyja, jó gazdasszonya. Mindezt az egész falu népe tanúsította. S azután eltűnése napján még öröme is volt. Nagy öröm a szegény falusi leány eseménytelen életében, ha gazdasszonya váratlanul azzal lepi meg, hogy a közelgő húsvéti ünnepekre új ruhát csináltat neki. A „Pesti Hírlap” a végtárgyalás folyamán „Ami ki nem derült” című vezércikkben írja: „Azt, hogy a sakterek eltűnésében bűnösök, valamint azt, hogy ok ebben teljesen ártatlanok, kimutatni nem «ikerült, éppoly kevéssé sikerült kimutatni azt, hogy másként tűnt el, vagy csak azt is, hogy másként tűnhetett el. Pedig megpróbálták kimutatni, hogy öngyilkos lett. Ez a szuppozíció is elenyészett valamennyi tanú azon egybehangzó vallomásával szemben, hogy Huriné a legjámborabb asszony, aki mióta ismerik, mindig emberségeden hánt cselédjeivel, s Eszterrel is, jó volt hozzá, soha meg nem verte, sőt szeretettel bánt vele, mint gyermekével.” Bizony Eötvösnek és társainak minden fáradsága, minden mesemondó fantáziája és ötletessége kárba veszett és kudarcot vallott, inert olyan naiv ember igazán nem akadt, aki elhigyje Eötvösnek, hogy egy 14 éves, egyszerű lelki berendezésű, érzésű és gondolkozású parasztlánykát a sors, amelyben a legtöbb hasonló korú parasztlányka osztályrészese, vagy a „vérében keletkező érthetetlen titkos mozgalom”, „szervezetének készülése a havonkénti változásra” az öngyilkosságba űzze. II. FELTEVÉSÜK, HOGY KIK MIÉRT GYILKOLTÁK MEG ESZTERT? – MILYENEK VOLTAK AZ ESZLÁKI ZSIDÓK? – MIKSZÁTH KÁLMÁN KLASSZIKUS JELLEMZÉSE. – A LIBERÁLIS HERMAN OTTÓ LEHETSÉGESNEK TARTOTTA A VALLÁSI FANATIZMUSBÓL VALÓ GYILKOSSÁGOT. – SCHWARZ SALAMON VALLOMÁSA JÚLIUS 20-ÁN. – AZ ORSZÁG KÖZVÉLEMÉNYE BŰNÖSÖKNEK NYILVÁNÍTOTTA AZ ESZLÁRI ZSIDÓKAT, A szerencsétlen Solymosi Eszter 1882 április elsején nyomtalanul eltűnt, s többé soha sem élve, sem halva elő nem került. Véletlen szerencsétlenség áldozata nem lehetett, mert hiszen akkor legalább holtteste előkerült volna. Az öngyilkosságnak lehetősége szintén teljességgel ki van zárva. Erre semmi oka nem lehetett, de nem mutat rá egyetlen nyom, egyetlen jelenség sem. Előkerültek azonban Solymosi Eszter ruhái, amelyeket eltűnése idején viselt. Előkerültek egy idegen, ismeretlen holttestre öltöztetve. A holttestet csakis azok öltöztethették fel Solymosi Eszter ruháiba, akik Solymosi Esztert eltüntették, illetve azoknak cinkostársai vagy bérencei. A nyomozás kiderítette, hogy két zsidó sáfár, Herskó és Smilovics hajtották végre a csempészetet és hogy Solymosi Eszter ruháit egy eszlári zsidóasszony adta át Tiszaeszlár mellett a tiszaladányi füzesben Herskónak. Honnan került Herskó és Smilovics kezeihez az idegen holttest, s honnan kerültek elő Eszter ruhái, mindezt a vizsgálatnak nem sikerült földeríteni. Nem sikerült pedig a zsidóságnak az eszlári gyanúsítottakkal vállalt szolidaritása miatt, amely a bűn elpalástolását minden zsidó kötelességévé tette. A holttestcsempészet bebizonyított ténye, amely, mint láttuk, teljes megerősítést nyert Smilovicsnak a börtönben Rosenberg Hermannhoz intézett levelével, kétségtelenné tette, hogy Eszter bűnténynek az áldozata lett, a bűntényt pedig azok követték el, akiknek érdekében a holttestcsempészetet kigondolták és végrehajtották. Solymosi Eszter a zsinagóga közelében tűnt el, abban az időpontban, amikor az istenitisztelet ott bevégződött, s az imaházban idegenből jött metszők tartózkodtak. A leány keresésére indult anya előtt a zsidó templomszolga minden előzmény nélkül egy hajdúnánási esetet említ fel, amikor zsidókat vádoltak meg egy eltűnt gyermek meggyilkolásával. Gyanú keletkezik az anya lelkében, amely erősödik, amikor a templomszolga négyéves kisfia többek előtt elbeszéli, hogyan vágták el a sakter bácsik a keresztény leány nyakát. Amidőn az anya feljelentésére bűnvizsgálat indul, Scharf Móric, a templomszolga nagyobbik fia azután részletesen elmondja, hogyan csalták be a leányt, hogyan fogták le és vágták el a nyakát. Jelentkeznek tanúk, akik Eszter eltűnése idején sírást, kiáltásokat hallottak a zsidó imaház felől, más tanúk aznap késő éjjel a zsidó imaházban világosságot, a zsidók közt nagy sürgéstforgást, jövést-menést láttak. Erről a sírásról Schwarcz Salamon, a gyilkosság elkövetésével gyanúsított sakter utóbb azt mondta (1882 október 12.), lehetséges, hogy sírás hallatszott ki az imaházból, mert a zsidók imádkozás közben sírni szoktak. Hat nappal később, amikor újból kihallgattam Schwarcz Salamont, már biztosan vissza is emlékezett, hogy ő sírt Eszter eltűnése napján a templomban. Csak éppen arról feledkezett meg Schwarcz, hogy a férfisírás máskép hangzik, mint a gyermekleány sírása. Bűnvizsgálatnak még semmi híre nincs, véletlenül katonaság érkezik a faluba, a zsidóság körében megmagyarázhatatlan izgalom támad. Amikor később a bűnvizsgálat során Scharf Móric a vallomását megteszi és az eset az országgyűlésen és a sajtóban is a nyilvánosságra kerül, összefog a zsidóság nagy része a gyanúsítottak érdekében. Eszter feltalálásáról költött mesékkel igyekeznek megtéveszteni a közvéleményt. Hol itt, hol ott találnak egy újabb Solymosi Esztert. Közben az anyát meg akarják vesztegetni és hallgatásra rávenni. Végre egy eszlári zsidó, Rosenberg kijelenti, hogy három napon belül előkerül Eszter. A harmadik napon, Tiszaeszlártól nem messze, a Tiszában találnak egy holttestet, amely Eszter ruháit viseli, s amelyről utóbb kiderül, hogy zsidók öltöztették fel, hordozták tutajhoz kötözve, s eresztették el a Csonka-füzesnél. Mindebből pedig a vizsgálat és végtárgyalás folyamán kétségtelenül kiderült, hogy Solymosi Eszter bűnténynek lett az áldozata és hogy a tettesek zsidók voltak. Ha nem is perrendszerű bizonyítást, de a legnagyobb valószínűséget nyert az is, hogy az elkövetők azok a tiszaeszlári zsidók voltak, akiket Scharf Móric vallomásában megjelölt, s úgy követték el azt, ahogy Scharf Móric a vizsgálat során többször és végül a végtárgyaláson a keresztkórdések tüzében egy pillanatra eem zavartatva, összefüggően elbeszélte. Ha már most tényként elfogadjuk, hogy a gyilkosságot azok és oly módon követték el, akikről és ahogyan azt Scharf Móric állította óe a közvetett bizonyítékok egész sorozata valószínűsítette, csupán az a kérdés merül fel, mi lehetett a gyilkosság indító oka? Solymosi Eszter szegény kis cselédlány volt, fejletlen életkorban. Sem rablógyilkosság, sem szerelmi bosszú vagy féltékenység áldozata nem lehetett. Csakis két feltevés lehetséges. Vagy kéjgyilkosság történt, vagy vallási fanatizmusból gyilkolták meg a szerencsétlen leánykát. Kezdetben, amikor a vizsgálat megindult, semmi különösebb ok nem mutatkozott arra nézve, hogy bárki is akár az egyik, akár a másik lehetőségnek nagyobb valószínűségét vitathassa. Amint láttuk, mindjárt a vizsgálat megindulása után történt az a végzetes hiba, hogy amíg egyrészről Ónody és Istóczy felvetették a „rituális” gyilkosság lehetőségét, addig másrészről a zsidóság nagy része olyan magatartást tanúsított, amely a legnagyobb mértékben alkalmas volt annak a feltevésnek, annak a gyanúoknak a megerősítésére, hogy a gyilkosságot vallási fanatizmusból követték el. A zsidóság részéről a legnagyobb hiba volt, hogy azt az alternatívát állította fel, hogy a tiszaeszlári bűntény vagy rituális vagy pedig, minthogy rituális bűntény lehetetlen, semmiféle bűntény nem történt, az egész gyanúok csak egyik vallásfelekezet ellen, e így az egész állam belbékéjének megzavarására koholt merénylet. Rituális gyilkosság lehetősége pedig a bíróság előtt egy pillanatra sem vetődött fel. Elképzelhetetlen középkori babonának tartotta a nyíregyházi törvényszék minden bírája kivétel nélkül a rituális gyilkosságot. Az egész magyar sajtó ugyancsak lehetetlennek tartotta ezt és kezdettől fogva kivétel nélkül hangsúlyozta, hogy szó sem lehet másról, mint egyes fanatikus egyének vallási fanatizmusából elkövetett bűncselekményéről, ilyen indokból elkövetett bűncselekményt még a legfiloszemitább lapok is lehetőnek tartottak, de kifejezetten és határozottan hangoztatták, hogyha ilyen bűntény történt, azért csak egyesek, az elkövetők felelősek, a zsidóság egészének, a zsidó vallásfelekezetnek felelősségéről azonban szó sem lehet. [26] [26] Egyetértés, 1882 V. 25. M. Korona, V. 26. Pesti Hírlap, VI. 1. Pesti Napló, IV. 30. Budapest, V. 31. Függetlenség, VI. 6. M. Állam, 1883 VI. 22, stb.