Hiszen ha már lúd, hát legyen kövér...

Volt nekem nyáron, az eddig utolsó műtétem, mely során gubancos lábujjaimat bogozta ki Tanár úr, s melynek eredményeképpen örömmel vigyorgunk egymásra éveken át előlem elzárkózó -és erővel sem visszahúzható- körmeimmel.
Azóta, leszámítva az első két hetet, mikor pöckeimmel éltem együtt, majd utána egy kis tanulóidőt, ismét egy mankóval jártam, de aztán, cirka január óta ismét annyira fáj -vagyis szerintem ez is olyan, mint anno a több alkalommal már megélt párhuzamos fájdalmak közötti dominanciaharc- a bal csípőm, mely a jobb a minőségi sorrendben, hogy még itthon is kénytelen vagyok két mankót használni. S ezért kértem időpontot Tanár úrhoz, egyrészt a rendes csípőellenőrzésem, másrészt gondoltam, valamit mondjon már a balra -mely csak 3 helyen törött anno-, hátha van ötlete rá. (Tudom, na... de akkor is...)
Kedden voltam nála. A Támogató szolgálatot kértem meg, s ugyan nem kérek segítőt hozzá, aki végig ott velem, mégis a mostani szabályozás okán kapok, ami tulajdonképpen nagyon is jó volt. Sorban állni, kabátot, táskát tartogatni, nos, nagy segítség volt, hogy nem egyedül voltam. Mikor odaértünk millióan voltak, ez a kontroll nap ott, illetve a műtők takarításáé, ezért friss trauma ugyan nincs, de kontrollra érkező beteg annál több, Tanár úrra is várt vagy két tucatnyi ember. Leadtam papírkám, asszisztens nagyon értékelte, hogy vittem naplószámmal bíró beutalót a háziorvosomtól, mert azt amúgy gyakorta elfelejtem, mint ahogy most pedig a legutóbbi ambuláns lapomat... ööö... de ott is ismernek, tudják, hogy az 50%-os teljesítmény is messze túl van a 10%nyi agytól elvárhatón, így némi mosollyal elintézettnek tekintik újabb baklövésem.
Első körben -szokás szerint- röntgenbe kellett mennem, ott most egy új asszisztenssel találkozhattam, aki rákérdezett, hogy hogyan bírtam ilyen fiatalon csípőprotézisre szert tenni, nos, megnyugtattam, hogy nemcsak úri hóbortom az oka, hanem egy busz is ezen sietségnek, s most -ahogy érzem- növesztem a másikba is, hiszen ahogy fent is említem, ha liba akkor testes, ugye.
Ezzel megvoltam, s vártam tovább. Erzsikével jót beszélgettünk, néha ittunk egy kávét az automatából és egyszer -tekintve a likacsos, nem kifejezetten csípőbarát ülőalkalmatosságokat ott- a Tramadol tartalékom is apasztottam kicsit, mert unalmamban nem tudtam mit csinálni, ugye... (ehhh... )
Már éppen sehogy se bírtam ülni, de már nem kellett foglalni a helyet, mert addigra már meglehetősen gyérült a beteg-felhozatal, mert már jócskán egy óra is elmúlt, mikor hallottam a nevemet tanár úr szobájából. Naná, szaladva szaladtam...
Éppen a röntgen-felvételeket nézte, s mutogatta nekem is, hogy éppen miről beszél, én meg marhára nem láttam, amit látnom kellett volna, de okosan bólogattam persze, no és az olyan megállapításokra, hogy "Igen, ez bizony fájhat!", erőst beleegyező hümmögéssel válaszoltam.
Majd rámutatott egy határozott körvonalú, nem teljesen kör alakú fehér foltra. "Ez meg aztán különösen fájhat." Mondá. Én meg: "Öööö... mert az micsoda?"
Hát, láttam én már néhány röntgenképet ezen s azon alkatrészemről, beleértve összes ízekre törött csípőmet is, de azt, hogy annak a képnek milyennek kellene sztenderd szerint lennie, nos, marhára nem tudom. A combcsont alakját persze tudom, ahogy azt is, hogy a protetizáláskor cirka honnan fejezik le a csontot és milyen is maga az eszköz, de azt, hogy a röntgenképen milyen foltnak hol kell lennie, és általában a foltoknak milyen árnyalatúnak kell lenniük, nos, halovány lila gőzöm senincs. Így csak néztem s próbáltam okos képet vágni. Hmmm... vagy nem sikerült, vagy épphogy de s ezért elmondta Tanár úr -látva az értő hallgatóságot személyemben-, hogy az a bizonyos folt egy ciszta, mely az artrózis mellett még látható az ízületen, s amelyek, így együtt igazolják a fájdalmam s a két mankó használatát.
S hozzátette, akkor ezennel felvesz csípőprotézis várólistára, mert ez a ciszta nem vicc. Ahogy az artrózis állapota sem, de ez önmagában még kibírna egy-két évet a listába vétel indokoltságát tekintve, de együtt e kettő, s különösen a ciszta miatti ízület összeroppanás veszélye miatt, ez nem várathat már magára.


/Ez a ciszta itten lakik/

Az enyém nem ekkora. Még. Sőt, remélem meg sem éri ezt a kort, annál is inkább, hogy a b óta én gyakorlatilag csak ezen a lábamon járok a másik, a jobb, a nyomorult, okos_erős_szép_ésnemsarokbaállítós lábam max a támasztó funkciót láthatja el, de azt böcsülettel teljesíti is, így a mindennapok összes terhe a bal, okos_erős_kitartó s csak kicsit törött, szakadt nyomorodott lábamon nyugszik. Nem roppanhat össze a szép fehér képet mutató kicsiny -most 1-1,2 cm átmérőjű- ciszta, mert akkor egyrészt a kín ismét elérné a zegeket, másrészt meg akkor menni nem tudnék.
Szóval, felkerültem a várólistára, mely most éppen 7 azaz hetes év. (ááááááááááá....) Októberben kell mennem újra kontrollra, azt mondta Tanár úr, hogy addigra talán valami pontosabbat tud mondani, mert a vezír kiadta parancsba, hogy július elsejétől az összes egészségügyi várólistákat össze kell fésülni, s így központosítani, melytől azt várja a vezír, és a szakma is mellesleg, hogy tán rövidülhetnek majd. Mert most egy beteg akár több helyen is fenn lehet, de ezzel tovább hosszítva a sort, s ezek átnézésével talán racionalizálni lehet a dolgokat.
Nos, majd meglátjuk. Addig is két mankó. Addig is kerekesszék. Addig is nem_nő_ciszta mantra.


/Lúd, aki nem is kövér, ehun éldegél e/

Szóval, lúdban jó vagyok... tán mert eszem is annyi mint egy libának...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.