Mentségemre legyen mondva: 10% agyam van, ráadásul a vezérhangya, aki/ami gyakorta elindul, a világon semmiféle gátlással nem rendelkezik.
Most éppen azon parázik, hogy rémlik nekije valami válság emlegetsée, ami halovány, sötét képeket ídéz fel, vándorló, éhező, kilátástalan emberekről világszerte.

Napok óta kísért ez, nem cipelem tovább, lerakom itt a padomon, hátha hagy már aludni ezután.

Előrebocsátom, hogy semmit sem tudok.
Amúgy sem, ebben a témában meg -a gazdaságban- pláne analfabéta vagyok, de érezni érzem, hogy valami nem jó. És ez, ez a valami, iszonyúan szorongat azzal a tudattal, amit általános iskolás koromban szedtem fel, s amiben egy alacsony, gátlástalan szobafestő szerepel.

Nem jó. Nem jó.
És ezt nem csak én érzem, hanem érzik azok is, akik egyenruhába bújtatnak kisgyerekeket és szemellenzős felnőtteket, kihasználva az ő ilyetén érzésüket, megtámogatva a valahová tartozás biztonságával.
Látom az ellenségkeresést. Látom, hogy bárkit, aki valamiért kilóg a zömből, a többségi társadalomból, azt üldözni kell... vagyis nem üldözni, nyíltan semmiképpen... ámde a már-már deklaráltan ilyetén elveket valló csoportokat támogatni, nos az már kezd magasabb körökben is elfogadottá válni.
Jogos-e vagy sem? Egyértelműen nem jogos.
Egyszerű? Mindenképpen.

S akkor már nem a dagonyával kell foglalkozni, amibe lassan beleragadunk, nem a válsággal, ami fenyegető ugyan, oly annyira, hogy kézzelfogható de mégsem mérhető ahhoz, hogy megvan minden bajunk okozója!
Ráadásul szép számú, zárt csoport, külső rasszjegyei elég szembetűnőek, életmódja különbözik nagyon is a többségétól.

Anyu 1937-ben született. Nagyival, pláne Tatival sosem beszéltünk konkrétan azokról az évekről, de egy-egy elejtett mondatból, nyarak mezőhegyesi látogatásai alatt az mindenképpen kiderült, hogy minden elmondható az életről Nagylakon a '30-as években, de az nem, hogy könnyű lett volna.

Nem félek. De tudom, hogy ez az időszak remek táptalaj a hittérítőknek s ennél sokkal nagyobb baj, hogy az elején felvázolt megalomániás, önző, egoista elmebetegeknek is.
Mert sokan vannak akik kezdik elveszteni a hitüket. A hitüket a munkába, a jövőbe, a politikába, az önerőbe vetett hitüket.

Nem akarok olyan világban élni, ahol újra megtörténhet az, ami a '30-as évek világválsága után következett.
Bízom benne, hogy többen vannak azok az emberek, akik EMBEREK, akik nem bújnak egyenruhák mögé, hanem bíznak magukban annyira, hogy a szegénység réme sem tántoríthatja el őket a jótól.

Nekem ez a világválság:
John Steinbeck : Érik a gyümölcs


Néhány cikk:

A Nemzeti Szocialista Állam

A '29-30-as gazdasági válság Németországban

Gazdasági világválság
.................


2008. 11. 03-án írtam, s ma 111 éve született John Steinbeck, ezért is, és sajnos, nagyon sajnos, amúgy is aktuális. Amúgy is, hiszen mára gyakorlatilag királyi támogatással működhetnek a félnáci, vagy éppen már nem is burkoltan náci szerveződések, és a magyar parlament tucatszámra -ahogy egy diktatúrában kell is-, futószalagon hozza meg az emberiesség ellenes, diszkriminációt erősítő, leszakadást segítő, társadalmi árkok mélyítésében élenjáró, százezrek életét már-már lehetetlenné tevő, ellenségcsoportot gyártó beteg elme diktálta törvényeit.

Magyarország. Én így szeretlek? 


/elmebeteg densz innen e/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.