Ma reggel felébredtem arra, hogy kedvenc nembalesetihanemrehab-nővérke áll mellettem és halk, kedves hangon keresi rajtam a fáslit, melyet aztán át is nyújtottam neki. Befáslizta mindkét lábszáram –ezt összesen 6 hétig, amíg a vérhígító injekciót kapom, kell megtenni minden reggel-, de olyan alkalmatlan módon, ahogy azt egy tehetséges cirkuszi majom tenné. De ennyi baj legyen!
Felöltöztem, molyoltam a reggeliig, azt megettem s indultam tornára.
Ma már mindenből 50 volt a limit, de szerencsére a nagyon húzósakból több részletben.

Utána vártam Apu érkezését.

Egy barátja hozta el –mert ugyan nekem is anno, a telefonos érdeklődésemre, hogy gyalog fel tudok-e menni (miután elmondtam cirka az állapotom), azt a tájékoztatást kaptam, hogy nincs több 300 méternél és abszolút akadálymentes, sima útszakasz  pusztán, de a valóság ezzel szemben az, hogy emelkedő, vagy 20 lépcsővel a vége felé, az elején meg zebra nélkül kell átvágni a 11. főúton, tehát egy rokkantnak lehetetlen küldetés ezt teljesíteni-, és úgy számoltuk, hogy a torna után érnek majd ide. Reggel, mikor megbeszéltük ezt, még megkérdezte, mit hozzon nekem, én meg mondtam, hogy nem kérek  semmit, csak jöjjön, majd itt iszunk egy kávét.
Felszerelkeztem a rokikártyámmal, mert Apué persze nem volt nála, s itt az épületig nem lehet feljönni, ugye, s kikerekeztem a legmesszebbi pontig. Jöttek is, és ahogy kiszállt nyilvánvalóvá is lett, hogy a „nemhozoksemmit” duma, csak duma volt.
Betolt az épületbe és be is jött a szobámba, ahol összeismerkedett a szobatársaimmal majd kipakolt a batyujából.
Nem is tudom felsorolni mi mindent hozott.
Csoki, nápolyi, keksz, sk bodzaszörp, több üveg lekvár, alma, és…
…és szülinapomra kaptam én, nem kölcsön, nem ideiglenesen, hanem én kaptam, én öribe, az eláztatott, majd Győzőéktől –köszönömköszönöm- kölcsönbe kapott, majd Bertától szintén kölcsönbe kapott helyébe mondom én kaptam, én, öribe egy gyönyörű, nálam okosabb telefont!

Íme:



S alap gyönyörűsége még hagyján, hisz amint utánanéztem játékosságban -avagy eleganciában, kinek mi a micsoda- a lehetőségek tárháza maga a végtelen. Néhány példa:







És akkor csak a jéghegy csúcsát mutattam be itt.
/Képek innen/
Nem sokat maradt, mert a sofőrnek -egy barátja, ugye- sietnie kellett, így nem sokat tudtunk beszélgetni, épp csak megettem a somlóit amit szintén hozott s már mentek is.

Én pedig itt maradtam és azóta is tanulom ezt a kis észkombájnt! :)

Itt még messze nem lett vége a napnak, de én most már annyira fáradt vagyok, hogy nem tudom tovább mesélni, tehát majd holnap.

Köszönöm Apu!

----------------------
Na, holnap lett.
Még nem tudom rávenni a telefont, hogy összeköttetésbe lépjen a géppel, tehát nem tudok képeket feltenni róla, de ami késik, az később van, és kész. 

Délután aztán még jött Berta is, ő is megcsodálta a szépséget, elvitte a sajátját és próbált megtanítani, de be kell látni, nem nagy sikerrel járt.

Minden napra tartogat nekem egy meglepetést. Most már elég leszen ezekből, rendben?!

----------------------------
Még mindig, ma is a köszönömApu a mantrám és tanuljuk egymást a telefonnal. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.