ITTEN hagytam abba eleddig.

Tényleg beértem már 3/4 8-ra, fájó búcsút vettem, ha ideiglenesen is, de ennek az etapnak vége- Krisztitől -személyi segítő-  és Gábortól -támogató szolgálat sofőr-, majd dzsaltam föl a harmadikra. Most negyedik napja jártam ide és minden reggel elkapott a frász, hogy nem emlékszem, melyik emeletre kell mennem.
(Nem könnyű ám agy nélkül működni. 
De legalább így, nem is veszek tudomást erről.)

Kicsit így várnom is kellett, úgyhogy beszóltam az osztály irodára, hogy a tegnap itt hagyott dossziémat, mely az összes beteganyagomat tartalmazza, a kezelés után a zárójelentéssel együtt -ha elkészül- veszem majd fel. Tegnap azt mondták, valószínűleg a zárót csak postán küldik ki, de közben kiderült, beleférek az időbe adminisztrációs szempontból.

Bementem a kezelőbe, lemért a terapeuta -nos, mivel nem volt anyag most a "szatyromban"... látványos eredmény nem is jelentkezett. Mindössze egy méret változott 0,5cm-nyit, az összes többi -van kb egy tucat- változatlan maradt.
Megdicsértem a tegnapi fáslizást mert kifogástalanra sikerült, s következett a mai.
Nos, ez úgy sikerült, hogy amikor felvettem a cipőm -mely eleve nagyon ééérdekes volt, hiszen teljes súlyommal tudtam csak beleerőszakolni lábfejem, s a cipőfűzőt funkciótlanul, csak azért, hogy ne lifegjen lehetett megkötni...- azonnal éreztem, nem lesz ez mindig ennyire sikeres... (Bizonyosságot is nyert e meglátás délutánra, mire hazaértem...)

Megkaptam aztán a zárót, decemberben kell kontrollra jönnöm, s így, hogy végre átnézte a dokut a doktornő, elfogadta, hogy nem hisztiből nem vagyok hajlandó minden reggel nem_befáslizni a lábam, és most már örömmel konstatálta, hogy a heti kettő alkalom -mikor a családsegítő személyi segítsége jön hozzám- is több a semminél és a helyzethez mérten a maximum, ami megtehető. Viszont a dekupárnát, mely a mociba a magasítást szolgálná s a csípőim és gerincsérveim működőképességét segítené megtartani, nem írták fel. Hmmm...

Osztán próbáltam fuvarost fogni a kórházban, de éppen senki nem ment kifelé, így kénytelen voltam a betonra fáslizott lábaimmal kikecmeregni a buszhoz. 
Találkoztam Margittal, aki főnővér volt a 7-esben, majd az új épületben is az ennek megfelelő -baleseti sérültek rehab- osztályon, amíg nyugdíjba nem ment, azóta pedig nővérként dolgozik tovább. Nagyon szeretem Őt és azt hiszem, ez viszont is így van, számomra nővérből Ő az etalon. Egy kicsit beszélgettünk, majd Ő haza én meg a buszhoz tovább.
Jók ezek a találkozások. Nosztalgia. 

Lementem a 22-essel a Moszkva térre, ahol ismét zabszem effektus lépett életbe, hiszen az most egy háborús övezet. Nemhogy akadálymentesség, de egyáltalán civilizációs szempontból is. 
Katasztrófa, de nekem muszáj volt a metróhoz jutnom, mert el kellett jutnom az Őrsre.
Szóltam Bertáéknak, hogy most bújok a föld alá -amint átverekedtem magam a Moszkva áldatlan állapotain- úgyhogy indulhatnak az Árkád felé, hiszen ott leszen a randink. 

Mondtam már az Árkád akadálymentes mosdó állapotát??? Nem emlékszem... de siralmas és röhejes és felháborító... de most Erik-hangulatomvolt, így csak átfutott a méreg agyam helyén s lelkesen vártam Énonokám inkább.

Próbáltam nem tudomást venni a lábamról, de nem meglepő, ez egy idő után egyszerűen nem megy. (Jobb -oldalon nőtt, gyengébb, merev, műtött és legközelebb 07.10-én műtendő- bokám, lábfejem mint forrástól indulva a jobb térdem és az összes csípőm azon a ponton egy stabil, kitartó zümmögőkórust produkált. Még a kórházban bevettem a második fájdalomcsillapítóm, de tudtam, lesz ez még így se...
Ééééés megérkeztek!!!

Imádom ezt a kisfickót!!! Énonokám!

Berta mesélte, hogy a féléves státuszt is csak úgy tudta felmérni nála a védőnő, hogy ő és Bandi segítettek, mert amíg a védőnő tartotta a valamit, mellyel a követést kellett felmérni, okos, figyelő, és nem elvonható figyelmű énonokám le nem vette tekintetét a számára idegen lényről. 
Első egy-két percben engem is átvilágított óriási szempillákkal keretezett csillogó szemeivel, majd néhány hümmögéssel konstatálta, hogy átmentem a vizsgán, s onnantól már nem tartott szoros megfigyelés alatt.
Sétafikáltunk, én kávéztam, Berta és Erik megkajáltak és beszélgettünk egy nagyot.
Egyszer a liftben találkoztunk egy hölggyel, aki miután kicsit szemezett Erikkel megkérdezte, hogy Berta öccse-e ez a legény.... s mikor mondtuk, nem,ő az anyuka én meg a nagyi, csak zavartan mosolygott... :) Nos, ja. Berta nem néz ki többnek -nagyon bőven számítva is- 15-nél. Ráadásul nem sokkal nehezebb mint Erik. :)

Ismét kettesben maradtunk, míg Berta megszerezte a kaját, úgyhogy ismét kivettem a kocsiból és úgy beszélgettünk. Most nem sírt és szeretném azt gondolni, hogy azért, mert ne
m tart már idegennek.
Persze amikor kukackodik nem nagyon tudom tartani, de szerencsére gyorsan visszaért anyája, így ez a stádium rövid ideig tartott.

Mikor jöttek, még nyári hosszúnadrág és póló, valamint egy zokni volt Eriken, így át kellett öltöztetni, az eredmény pedig zoknitlan, trikós és rövidnadrágos Énonokám lett.



Mire már nagyon nyűgös lett volna -és én is a lábam miatt- elindultak ők haza, meg én is, csak ellenkező irányban van e két otthon, úgy búcsút vettünk egymástól.

....................................

Innen agyam terepét a fájdalom akadálytalanul önthette el. Mikor leszálltam Battán és gyalogoltam haza, potyogtak a könnyeim és ordítani tudtam volna. Csak hát ez azon nem segít, hogy még van vagy 200 méter a házig... Próbáltam nem váltott mankóval járni, s így csak a jobb oldalon nőtt s klasszisokkal sérültebb oldalamnak segíteni, de ekkor a bal csípőmben éles, decens sikkantásra és azonnali mozdulatlanságra sarkalló kín generálódott, tehát ez nembegyere... 
Hazaaraszoltam, így, hogy mindkét oldalam fájt, nagyon, de még éppen az elviselhetőség határán...
Nem is csináltam semmit itthon. Mára megmaradt a fájdalom visszafogott, csendben lüktető lenyomata, tehát ma is csak egy gyors muszáj-vásárlást iktattam be és folytatom a nemcsinálást tovább.

De megérte. Randiztam Erikkel, ki életem legfontosabb fiatalembere!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.