Reggel, ahogy próbáltam visszatérni az álomtalan álom mezejéről a valóságba, átvillant agyam helyén, hogy ma akkor ugye semmi dolgom.
Aztán ahogy szöszöltem, beugrott, hogy dehogynem van nekem dolgom, mégpedig elsőként az, hogy kerítsek egy térdzoknit, hacsak nem akarok totál átfagyni délután.
Merthogy tüntetésen lesz jelenésem.

Tehát agyam helye most is úgy működött, ahogy az elvárható tőle, de legalább még időben utolérte magát. Zoknim is lett, majd fél 12 felé megérkezett értem a Facebook-Telekocsi-n keresztül szervezett autó, kis nehézségek leküzdése –s a lábtartó kénytelen-kelletlen leszerelése- után indultunk.

Clark Ádám tér.
Első gyülekezési pont, ahol azonnal össze is jöttünk, halvány fogalmam sincs, hogy hányan. Tacepaok gyártása, kis eszmecsere, majd személyi segítő, s ész megtestesüléseként, egy snájdig piros kabátban megjelent Mahutani.
Kicsiny további szervezkedés után, betértünk egy vendéglátóipari egységbe, némi kvzás és orr-púderozási szándékkal. Kis helyiség, ahogy bementünk és evickéltem is kifele a székből s iramodtam a legfőbb cél felé, mentemben –vagy már jöttömben, na ez nem tiszta, de nem is fontos a történet folyása szempontjából- egy úr leszólított.
- A tüntetésre jöttek?
Ugyan meglepődtem, mert nekem ez nyilvánvaló, de tsókolom, ez rám van írva??, ám kicsire nem adunk…
- Igen –mondtam mosolyogva, s lelkemben ujjongva is kicsit.
- A rokkantaknak építettünk emelvényt, rámpával, hogy biztonságban legyenek –mutatta a nyakában lógó kártyát-, ha szüksége van valamire, ezt a bilétát keresse, mi segítünk. Március 15-én még csak egy emelvény volt, ahová a sajtó is és a rokkantak is felmehettek, de a sajtósok kiszorították a rokkantakat, ezért most kettő van.
Szóhoz sem jutottam. Komolyan…. hebegve-habogva megköszöntem, az információt és az ötletet is… és igyekeztem normálisnak mutatkozni… vagy legalább annak látszani, mármint, hogy a „meghatódás” ne ríjon le orcámról.

Tudom, fel kéne sorolnom, elsősorban azt, hogy kik szerepeltek a színpadon –Juhász Péter, Jónás Marianna, Csákányi Eszter, Kulka János, Jónás Tamás, Szilvási Gipsy Folk Band…azt hiszem, de biztos, hogy volt még, a Himnuszt egy lány szavalta, s az 1956-os képek futása alatt hegedűn s csellón (talán) játszott ét lány... de nem emlékszem tökéletesen mindenre- és ennél sokkal nagyobb restancia, személyes restancia, hogy képtelen vagyok felsorolni azokat, akikkel a facebook-on keresztül ismerkedtem meg és most –sokukkal első ízben. de volt akivel már korábbi igen rövid tüntetési történelmem során- találkoztunk.
Egy valaki viszont nagyon megmaradt agyam helyén, s az ő nevére is emlékszem, Marianna. Ő Egerből érkezett ma a tüntetésre s első pillanattól az utolsóig, mikor Ani –tesójától kölcsönkért- autójába is segített beszállnom. Köszönöm. Pozitív. Nagyon pozitív, hogy megismerhettem.

De vissza egy picit a kávézóhoz, ahol aztán mi –elszakadva a csoporttól, s kényelmi okokból kifolyólag, ugye- Ani autójával nekieredtünk, hogy átmegyünk a Szabad sajtó útjára, a_helyszínre. Kicsit keveregtünk, mire a sok útlezárás, hídelterelés, parkolóhelytelenség után sikerült is,
S innen már meséljenek a képek, mert nem egészen vagyok magamnál, annyira elfáradtam. Pedig csak ültem… a megtalált térdzokniban, a biztonságos emelvényen, a 100%-os demokráciában /ForrestGump-unk nyomán/
……………………………………………..   

Csakhogy közben kiderült, ha megfeszülök se tudom megetetni a parkkal az általam készített fotókat -ha valaki ért ehhez, akkor ne fogja vissza magát, szóljon, én ízibe küldöm a kupacot, ő teheti amit tennie kell, majd én ide is tehetem az eredményt-, így kénytelen vagyok a hálón már most megtalálható illusztrációkkal szolgálni. Vagyis néhánnyal azok kötül. Íme:



Halovány dunsztom sincs, hogy mit csináltam, de ezeket mégis sikerült lenyomnom park-szekresztő torkán, s lám, itt van a tüntetésen osztogatott sajtóigazolványom is, melynek átadásakor mindenkit felszólítottak a rendezők, tegyük, amit tehetünk, vagyis terjesszük a demokráciába vetett hitünket, azt a meggyőződést, hoyg a jelen regnáló rendszer nem tetszik.





Jónás Tamás éppen a színpadon, ki azt mondja, például, hogy ahol félni kell, ott nem kell félni.




Azért is jó volt az emelvény, mert így legalább valamennyire látható, hogy nem látható a tömeg vége... Juhász Péter meg is jegyezte egyszer valamelyik fellépő után, hogy éppen most jelent meg a 100.000. tüntető.
Mellesleg az a transzparens is megjegyzésre érdemes, mely a Hallgatói Hálózat jelenlétét volt hivatott hangsúlyozni. Hiszen, erről szól ez, hiába nagy az az egyszem kétharmadnak hazudott, gőgös, pökhendi, rabló és hozzá nem értő, komplexusokkal terhelt hal, a sok-sok egyfelé gondolkodó hal bizony képes elzavarni.



A rámpa, mely nekem nagyon fontos volt. Hárman voltunk fenn, három kerekesszékes, mindhárman nők, s mindannyiunk kísérői az emelvény előtt ácsorogtak. A rendezők fotósokat engedtek fel egy-egy kép elkészítése erejéig.



Ezeket is érdemes megnézni.

S egy kép kontrasztképpen:



Ahogy Juhász Péter mondta a színpadon, remélhetőleg nem kell többet kimennünk. Nem kell többé tüntetnünk, kiállnunk a demokrácia mellett. Nem kell többé kimennem.
Ám, ha viki és hordája nem takarodik el, akkor megyek.
S ez nem fenyegetés, nem hangulatkeltés, csak puszta tény.
Mert egyrészt kimegyek majd, ha viktor és hordája marad, közmunkának hazudott kényszermunkára a bádogvárosok egyikábe, mert csalórokkanttá nyilváníttattam királyi szóval, s azért is, mert nemes egyszerűséggel

Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a rendszer
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik ez az egész....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.