Elmaradtam, s talán nem is kellene megkísérelnem sem, hogy lejegyezzem a történteket az idei nappalizásom során, de valamit nem hagyhatok említés nélkül.

Utolér. Kísért. Igazol.
És a legviccesebb ebben -akkor is, ha könnyekkel jár ez a jó kis humor...-, hogy ugyan nagyon jólesik, de szükségem nincs erre az igazolásra. De tény, nagyon jólesik.
Ettől függetlenül:
S az meg pláne tetszik, hogy láthattam kifejezésre jutni az elkötelezettséget. A merre állás bizonygatását. A "nem, nem soha" kinyilvánítását.




Tovább. S azért, nehogy bármi tanulságot elfelejtsek, amire ugye hajlamos vagyok, mindig van valami MEMENTO-m.
Amit köszönök.
Amit köszönök, hogy értékelni tudok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.