Hmmm..... avagy 11+
2014.05.19. 17:20
Tudom, isten nem létezik.
Egy entitás, mely mindent, mindenkit ural, s kezében tart -hacsaknem orbánviktornak hívják- nem létezik. (Érintőlegesen.)
De ebbe most nem megyek bele -már sokszor kifejtettem, így most ezzel nem szaporítom-, elég a magam tudása, s senkit nem akarok meggyőzni erről, mert ki-ki a maga mankójára támaszkodik.
Ma mozgalmas NAPOM volt, de azóta is történt ez-az. Például volt látogatóm, feltaszigált szegény egy jobb sorsra érdemes kerekesszékkel a büféig, ittunk egy rettenetes kávét, még rettenetesebb orosz krémnek csúfolt sütivel, s benézett hozzám Tanár úr is -utcai ruhában, rákérdezett hogy érzem magam- s itt volt Zsuzsi, akit évekkel ezelőtt az egyik Nappali kórházas etapban ismertem meg s aki a Magyar Katolikus Rádió Kulturális szerkesztőség MUNKATÁRSA, s akivel mindez ellenére -mert ugye az előbb citált egy mondatos meggyőződésem nem ezt valószínűsítené- azóta is szoros barátságot ápolunk -vagy hogy mondják ezt okosék-, most is hosszasan és nagyon szerteágazóan, jót beszélgettünk és hozott nekem egy kazal cseresznyét és ugyanannyi epret, valamint egy levelet.
Melyben e következő idézet áll. Az Ő olvasatában s az enyémben is tán mást jelent, de a gyökereik ezen jelentéseknek mégis ugyanott van. Tehát, itt a helye, és nagyon köszönöm Zsuzsi!
„Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogyjóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól ero"t és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.