Mert viki egy gaz áruló...

Szokásommal ellentétben most csak egy cikket teszek ide, vagyis csak linkelek be, mert ennek nyoma kell legyen a padomon.
A cím miatt mégis az apropót kiemelem az írásból:

"add tovabb interneten is! Orbanék elarultak Magyarorszagot! Az EU kéréseinek mindenben eleget téve modositjak a médiatörvényt. A komcsik örömünnepe ez, Schulcz, Cohn-Bandit, Göncz tapsol. Szajer latvanyosan atült Martin Schulcz mellé, baratsagosan beszélgetnek. Siras szélén vagyok. Mindenki nézze meg a mai médiavitat az europai parlament honlapjan. Szeretettel morvai kr strasburgbol."


/Krisztike most itt gesztikulál/

Hát, most itt tartunk.


(Ja, azt meg kell jegyeznem, hogy Boxer posztján át, EF kommentje útján jutottam ehhez a cikkhez. S ez annyira érdekes, hogy itt a helye.)

Egy életérzés? Vagy világlátás leképezése? Vagy karikatúra? Vagy csak szimplán ez ő, mert a világ mely körülöttünk van, neki ezt jelenti.

Fernando Botero kolumbiai születésű (1932)  művész, akiről én eddig egyáltalán nem hallottam, de érdemes volt kihasználnom rokiságom előnyeit. Mikor láttam először a plakátot,  azt hiszem éppen a mozgólépcsőn mentem fölfelé és nem tudtam megnézni mi is az igazán, mert csak a belőle sugárzó tömeg fogott meg, a kifestő tisztaságú színek, s azok éles határai, valamint az azon látszó egyetlen értelmezhető részlet, amiből látszott, hogy nem egy XS méretű nő karja.



Aztán persze már mikor újra láttam, igyekeztem elolvasni, hogy mi is ez, majd mikor kiderült, próbáltam megszervezni, hogy eljussak ide is. Mert ugye annyira, de annyira ügyes-okos-szép-kedves, ráadásul ingyenélő nyugdíjas vagyok, hogy de pláne még roki is, aki állami fenntartású kiállításra ingyen mehet be. Sőt, de mennyire sőt, egy kísérővel, aki szintén ingyenjeggyel jöhet velem. (Ezen nemrég kicsit vitáztam az egyik roki-listán, hogy mégis mivel lehet ezt igénybe venni, mert én mindig a leszázalékolós határozatom viszem, s el is fogadják azt, de mint kiderült, van aki a MEOSZ igazolványra esküszik, mint kizárólagos jogosultságot igazoló okiratra. Nos, egyrészt nekem olyanom nincs, de olyanja bárkinek lehet, mertt MEOSZ tag bárki lehet, és nem is ezzel van bajom, de a kitétel fogyatékkal élőt említ, a azt az ORSZI határozat rögzati, nem pedig egy egyesületi tagságot igazoló bélyeg...)
Én meg ezt igyekszem ki is használni. Csakhát ehhez nekem kell a segítség. Mint mindenhez, jóformán.
Aztán telt-múlt az idő és lecsúsztam róla. Sajnáltam az elszalasztott(nak hitt) lehetőséget, de nem ez az egyetlen ilyen, úgyhogy el is csomagoltam a dolgot a komódom veszteség-fiókjába (mely lassan betelik, de ezt csak csendben jegyeztem meg).
Majd most hétfőn mentem nem tudom hova, vagy csináltam nem tudom mit, és megláttam nem tudom hol (jóvanna, legalább a napra (?) emlékszem... emlékszem??), hogy meghosszabbították a tárlatot. Az tuti, hogy lázasan kutattam agyam jégmezején, hogy mégis milyen hónap van, aztán mikor rájöttem, akkor már azon drukkoltam, hogy még ne legyen annyi, mármint 20.
És nem volt!! Vagyis még mindig nincs, mert csak holnapután lesz és én tegnap megnézhettem.
Most éppen Mahutani kísért el. (Sok macerával jár ám az engem kísérgetés, nem biztos, hogy megérek ennyit, de talán a kiállítás nyom annyit a latban, hogy érdemes. Köszönöm.)


Az első, ami eszem helyére ötlik ezektől a képektől az, hogy mosolytalanok az arcok.


/Nem vidám innen/

 Kivétel nélkül mindegyik. Csináljanak bármit az emberek a képen, egyikük arcán sem látszik a legkisebb kellem, jóérzés sem, de talán az nem igaz, hogy kifejezéstelenek -a szobrokat leszámítva, mert azoknak nincsen személyisége, olyanok, mintha egy általános alak leképezése lenne a szobor, ahol a forma, a nagy, hatalmas, kerek vonalakkal megformált burok, tehát nem egy valaki lenne akinek a szobrát láthatom, hanem általában A_NŐ, ilyen-olyan-amolyan helyzetben-, mert .ugyan nem mosolyognak, ezt a legnagyobb jóindulattal sem állíthatom, de nem jellegtelen az arcuk, inkább fájdalomról, lelki gyötrelemről, belenyugvásról, beletörődésről mesélnek a kicsi, egyenes, összezárt ajkak, a rövig, zömök nyakak, a kicsi, sokszor fénytelen s néha bandzsa szemek.


Zavarbaejtő.


/Minimum ééérdekes kép innen/

És


/Most nem az?/

Vagy


/Fürdés innen/

Ez is jó szó, s szintén illik ide. Ültem a székben -melynek a kerekeit legalább felfújták, mert legutóbb mindkét kocsi összes kereke le volt eresztve- és néztem a sok parafrázist, melyek gondolatébresztője is ott volt. Így a talán nem elsőre szembetűnő kontraszt is lejött. Mert az mindegyiknél eltagadhatatlan volt, hogy személyenként legalább harminc kiló plusz van az alakokon, kiket Botero megfestett, de az egész hangulat is azonnal mássá vált, ahogy a kifestőszerű színhasználattal, a tömzsi ujjakkal, cölöp lábakkal széles csípővel, hordó hassal ábrázolt Ádám-Évát néztem a másik mellett. (Ahol a cikket is érdemes elolvasni.)

Aztán tiszta.


/Most ez ehunnan ni/

A színek, ahogy már nem egyszer mondtam, mert ez az egyik legszembetűnőbb. Mikor már kifelé jöttünk, vagy tán már itthon is voltunk jöttem rá, hogy az a legjobb szó ami leírja nekem ezt a stílust, az az, hogy naív. Persze nem az, és én nem értek ehhez (se), csak a formák, színek ilyenformán alkalmazása nekem ehhez kapcsolódik.


No meg simogatnivaló.


/A_LÓ itt lakik/


/Hatalmas néni innen/

Mert annyira kerek, annyira sok, és nem azért késztetne érintésre, mert tagadhatatlan bujasáb vibrál ezekben a formákban, hanem mert azt éreztem a hatalmas stabil muraközi mellett is, hogy biztosan meleg az érintése, mert olyan stabil, biztonságos, megnyugtató. (Persze erőt vettem magamon, de nehéz volt, esküszöm nem megérintenem.)

Egész idő alatt, míg végigszaladtuk -mert tényleg sietnünk kellett, mert későn értünk oda, de mindenképpen végig akartam járni- az motoszkált bennem, hogy mennyire felületes egy tyúk vagyok, hisz én a képeket nézegetve a hálón, magamban elkönyveltem a festőt cirka a két világháború között alkotó művésznek. Majd ott rá kellett jönnön, hogy nem addig a... és nehéz volt ezt magamban helyre tenni, mert ezekhez az arcokhoz, formákhoz nekem az a kor "dukál"... De nem. Fernando Botero ma alkot és így látja a világot, s velem is ezt láttatja.



Önarcképe innen.

Egy idézet Gabriel Garcia Marquez-től, melyet itt alant Muerte.serafin tett közzé és tökéletesen idevaló:

"Hallott már valaki kövér nőket beszélgetni? El se lehet képzelni bármi más látványosságot, amelyből így áradna az egészséges vidámság. Senki se tud úgy nevetni, mint ahogy két kövér nő nevet. És utoljára se tud úgy nevetni, mert ők ketten sohasem hagyják abba. Ha kettőnél több kövér nő beszélget, az ember arra gondol, hogy a jó egészség titka a testek tömegében és sűrűségében rejlik. Még az is megfordul az ember fejében, hogy nem zsír, hanem törökméz szorongatja a szívüket. Mindig az az érzésem, hogy harminc évvel fiatalabbak a koruknál, és vigyázniuk kell, nehogy a föld vonzóereje hirtelen elengedje őket. Ez volna netán a gömbök metafizikája?"


/Ez pedig innen/

Ezen utolsót nem hagyhattam távol a padomtól. A nagy nő. Vörös hajjal.
Hát nem buja?

Bakker.

Tudom, unalmas és a cspból is ez folyik, de bakker én már tavaszt akarok!
Reggel nem bírtam kikászálódni az ágyból, mit kikászálódni, megfordulni sem, sőt, mert beállt a derekam. Hiába, na, az én koromban már ilyen mókák érhetik a mégoly fitt túlélőt is akár.
Aztán lassan, millimétereket haladva az ágy széle felé, és fehérre vált kézzel kapaszkodva bármibe, amit elértem, tornáztam fel magam álltó helyzetbe. Mert ugye az ülés ilyenkor csak a dynair párnán vagy a nagy, KösziDitte lufipárnán sikerül -legalábbis folyamatos kiabálás nélkül, ugye.
Szóval, ott vagyok, állok az ágy mellett és azon töröm a fejem, hogy most mi legyen. Tudok-e lépni. Elérem-e a mankóm. Egyáltalán kettő mankó van-e elérhető távolságban, vagy fürgeróka mivoltom okán netán csak egy van karnyújtásnyira, a másik meg el van ásva tartalék gyanánt.
Nem, szerencsére győzött a következetlenségem -vagy mindenre felkészült, tapasztalt énem-, mert ott volt a másik is.
Nem is kiabáltam -nagyon... csak szegény Am/ ébredt fel-, míg kislattyogtam a konyhába, ahol a cseppeimből bevettem egy adagot, elmormoltam egy csendes áldást annak keserűsége miatt, majd megcsináltam a kávém, és a pultnál állva megittam. (Jé, a gyóccereim elfelejtettem bevenni! Bakker...)
Aztán visszagyöttem ide. Már a szobába és ide, a géphez már le tudtam ülni, mert itt a párna a rendeltetésének megfelelő helyen.
Most várom, hogy igazán hasson a keserűség és mehessek zuhanyozni.
Szemem már koromnak megfelelő, tehát olyan, amivel szemüvegen át is csak nagy vonalakban látok -mellesleg igenis nagyon szép szemek, na-, így néha csak skubizom a monitort, próbálok megfelelő távolságból rálátni a képernyőre, hogy a fókusztávolság ideális legyen (van, hogy az ideális, tehát minden ragyog, pontos, csak olyan messzire kell "dőlnöm", hogy már nem látom a szöveget.... ehhh....), úgyhogy mindennel próbálkozom: villany fel, reluxa kinyit...
S ma, ahogy megtettem a szokásos kísérletsort -látásom javításának céljából-, kinéztem az ablakon.
De ne már! Havas a kert!!!!


/Na, tessen. Emmá havazás, ehunnan, ni./

Én úgy döntöttem, hogy ezen a héten már itt a tavasz. Úgyhogy ez akkor mi? Egy időjárási anomália?
És ezzel van összhangban az én derekas mizériám?
Kérdezem én: nem-e lehetne-e, hogy máma már békén hagyna ez a sokminden?
Annál is inkább, hogy pénteken koncertre menek, jövőhéten meg képzésre. Jaj nekem, de elfoglalt vagyok.

S ha már kikelet, meg medve előrejel, ugye:

Nekem van véleményem, de most tényleg a tiétrekre vagyok kíváncsi. Persze elmondom az enyémet is, ha lesz rá alkalom.

Roki listán kaptam, naná.

IGAZ TÖRTÉNET KOMMENTÁR NÉLKÜL!

Értékek megfordulása - egy anya levele egy másik anyának, az
RTP1(portugál) televízió híradója után


Kedves asszonyom!

Láttam élénk tiltakozását a tévékamerák előtt, fiának a portói
börtönből a lisszaboni börtönbe való átszállítása ellen. Hallottam,
panaszkodott a távolság miatt, amely ezentúl a fiától elválasztja, és
azokról a nehézségekről, amelyek a látogatásával járó utazásból
adódnak. Láttam azt a teljes médiatámogatást is, amit újságírók és
tudósítók biztosítottak az Önnel hasonló cipőkben járó édesanyáknak,
akiket emberi jogvédő szervezetek stb. védenek...

Én magam is édesanya vagyok, így megértem tiltakozását és
elégedetlenkedését. Csatlakozni szeretnék harcához, mert, mint látni
fogja, engem is nagy távolság választ el a fiamtól. Dolgozok, de
keveset keresek, nekem is nehézségeim vannak látogatásának
finanszírozásával.
Nagy áldozatok árán is csak vasárnaponként tudom meglátogatni, mivel a
hét minden napján, szombaton is dolgozok, s van egyéb családi
kötelezettségem is a többi gyermekemmel.

Amennyiben még nem jött volna rá, annak a fiúnak vagyok az édesanyja,
akit az Ön fia gyilkolt meg a benzinkútnál, ahol éjszaka dolgozott,
hogy fedezze tanulmányainak költségeit és támogassa családját. Jövő
vasárnap fogom meglátogatni. Miközben Ön átöleli fiát és megcsókolja,
én néhány virágot teszek szerény sírjára a városi temetőben... Ja!
majd elfelejtem..., biztos lehet benne, hogy az állam gondoskodik
kevéske fizetésem egy részének visszatartásáról, hogy új matracot
vegyen fiának, mivel a két előzőt felgyújtotta a börtönben, ahol
büntetését tölti aljas cselekedetéért.



Végezetül, még mindig anyaként, mindenkit arra kérek,
hogy a lehető legintimebb módon küldje tovább ezt a levelet.., így
talán megállíthatjuk az emberi értékek ilyenforma megfordulását.

Az emberi jogokat csak a jogkövető emberekre kellene alkalmaznunk!

............................................

Én meg megkérdezem:

Az emberi jogokat csak a jogkövető emberekre kellene alkalmaznunk?

"Veled Uram, de nélküled!"

Ugye az tiszta -legfőképpen magam előtt-, hogy ész tekintetében nem vagyok bőségesen ellátva, mint ahogy az is, hogy ezzel szemben véleményem van, s még ennél is több érdeklődésem sok-sok dolog felé.
Ilyen a címben jegyzett, gyakorlatilag megfoghatatlan téma is.

Igen, lehet csuklani, mert ez, így egy nem rögzített, egy, ugyan létező, de nem deklarált tézis.
Van, mint a gravitáció, de éppen ennyire megfogható is. (Bár ez pontosan leírt, de akkor is, tán érthető a párhuzam.)

A Szent Korona jogi személy. Ez így még számomra is értelmezhető.
Most kicsit utánaolvastam, mert mint mondtam, nem vagyok tisztában ezzel. Például itt is. (Ehhez gyorsan csak egy elgondolkodtató -na, jó, lehet csak engem elgondolkodtat, de akkor is- kérdésem van. Éspedig: mi az, hogy "...fajunk egyharmadáról örök időkre lemondani nem tudunk..." Mert a szög, mely beleütött okos kis fejembe -vagy buta nagybusa fejembe, a kívánt rész szabadon választható-, természetesen nem a tartalommal foglalkozik,. mert értem én Trianon örök búsulásra és gyászra okot adó szellemét ebben, ám a faj meghatározást itt nem nagyon tudom elhelyezni, igaz hézagos, de akkor is tudásom mezején. Csókolom, úgy kell ezt érteni, hogy a magyar egy külön faj? Az emberiségtől független, vagy netán annak felette áll? Tessen nekem ezt számomra is értelmezhető szinten elmagyarázni!!)
Maradva ezen az oldalon -s nem feledve az előbbi kérdőjelet, mely stabilan beépülni látszik- okultam a címben jegyzett tézisről is. Íme, ugye a Szent Korona tana.
Ebből pedig csak annyit emelnék ki, hogy azt mondja:
"A Szent Korona-tan közjogi fogalom, amely a Szent Korona erkölcsi-jogi személyiségén, mint intézményen alapul. A Korona megszemélyesítése a világon egyedülálló."
Mondom, a jogi személlyel tisztában vagyok. Az erkölcsi vagy erkölcsi-jogi személy az mit takar viszont?
Aztán olvastam tovább és kiderült, hogy tényleg nincs ilyen konkrét meghatározás, vagyis meghatározás van, de kézzelfogható jegyzék, mely akár sorvezetőként használhatzó lenni, nem létezik. Mert a Szent Korona-tan ugyan Szent István királyunk Imre herceghez írott Intelmek-ből épült fel, de ebben nem törvények, vagy kőbe vésett szabályok vannak lefektetve, csak "Az Intelmek nem törvény, hanem azokat a bizonytalan származású erkölcsi és kormányzati tanácsokat és intelmeket foglalja magában, amelyeket állítólag a király mint atya intézett fiához: Imre herczeghez.”
Nos, én úgy érzem, hogy akkor ez -a Szent Korona-tan- meglehetősen ingatag alap lenne arra, hogy 2011-ben a hazánkat meghatározza. Ugyanis ha valami nem pontos, akkor nincs mit számonkérni, sőt, még betartani sem. Illetve, ezt megfordítva, ha valami meglehetősen pontatlan, akkor azzal bármire bármit rá lehet bizonyítani, s aszt bárhogyan szankcionálni is annak nevében.
Biztos, hogy jó irány ez?

Most éppen itt mellettem megy a tv-ben a parlamenti vita, konkrétan arról, hogy csak megemlítve kerüljön bele ez, mondjuk a preambulumba -mint a  nemzet fontos, nem eltagadható és deklaráltan magunkénak érzett részét- vagy cikkelyben, mint mondjuk jogi személyként való elismerését, így egy mindenekfelett álló valamit, s ehhez igazodjon minden más.

Vikit megértem, hogy ezt nem akarja, bár királlyá koronázását nagyon is egyértelműen jogosnak érzi, s már-már elvárja, hiszen a tan szerint a Szent Korona egy és oszthatatlan, s az alatta lévő minden polgár egyenlő. Ez pedig a viktatúrával nem összeegyeztethető.

Hobo Blues Band

Reggel egy nagyon nem akadálymentes KFC-ben kezdtem, mert Zsuzskának tárgyalásra kellett mennie, és ugyan mondta, hogy maradjak ott náluk, majd visszajuttatom a kulcsot valahogy, de én inkább mentem vele, s miután még fuvarosom nem ért oda addigra, át kellett települnöm a DunaPláza fenn nevezett egységébe, s ott egy kávé társaságában – s az uncsitesómtól kapott 168 óra egy példányával- mert ugye a másik opció az lett volna, hogy a járdán fagyoskodom vártomban.
Majdnem egy egész cikket elolvastam mire odaért Ani, így a kávézás idejét már együtt tölthettük. Nem soká aztán indultunk is. Viszonylag korán hazaértünk szaladás vásárolni, aztán még szaladásabb a kölcsön kerekesszékért.
Aha, szegény Ani arra számított, hogy én majd tudom az utat. Ja.
Szóval Csepel, Porzsák utca. Legfeljebb Prohászka utca, de ott is csak lehajtani kell a Rákócziról (??), majd tovább a… milyen utcáig? ja, Telek, ja nem, Telep utcáig… Prohászka/Porzsák úgy rögzült a fejemben, hogy bár kísérletet tettem rá, mostanáig sem sikerült a helyes adatra cserélnem… Ani! Mi is volt? Vagy Tibi, mi is az az utca?

De a lényeg, hogy odataláltunk. Persze elfelejtettem előre letelefonálni, hogy indulunk, sőt, azt is, hogy előreláthatólag nem éjjel visszük vissza, hanem csak ma a széket, de úgy tűnik Tibi is ismer már ennyire, mert .-azzal együtt, hogy mivel nem szóltam, hogy most megyünk, ő ezt nem tartva külön az eszében- ugyan kiment a fejéből, hogy kikészítse a széket, de nem jöttek zavarba a hirtelen látogatástól és flottul ment minden. Arra is engedélyt kaptunk, hogy csak ma vigyük vissza, mert éjjel még a koncert után jelenésünk volt.
Szóval szegény Ani és szegény Tibi betuszkolták a széket okos kisautóba és már robogtunk is tovább.
Hol lehet megállni és egyáltalán merre van? Néhány kufirc után azért csak ráakadtunk a megfelelő bejáratra, ahol sárgamellényes ifjú felvezetésével kellő méretű rokihelyet kaptunk, közel a lifthez. Már csak fognunk kellett egy erős ifjút, aki kiszedte a kocsit és mehettünk is.
Gond nélkül odagurultam a bejárathoz, Ani tolta a széket, én biztos ami tuti vittem egy mankómat, ott pedig a számlálós karos kapunál a beengedő amint meglátott, jött is kifelé és nyitotta a szélesebb ajtót, melyen a szék befér. Flott volt ez is, mint itt minden. Komolyan.
Egy érdekes részlet azért volt, mikor megtaláltuk a kapunkat, melyen a lelátóra mehettünk, a minden kapunál ácsorgó „navigátorok” egyikének nyújtottam Ani jegyét. Mondom, én, aki a kerekesszékben ültem, nyújtottam a jegyet, s kérdeztem, hová kell mennünk. Hölgy, készséges mosollyal az arcán elveszi azt, megnézi és széles mozdulattal mutatja, s mondja, hogy itt a lépcsőn lesétálunk –mondja mosolyogva nekem a kerekesszékben és a mögöttem álló, széket toló Aninak- és odalenn a nemtommelyik sorban a 3 szék lesz az. Nyújtja vissza a jegyet. Én nézek rá szintén mosolyogva és mondom:
- Ugye most ezt nem mondja komolyan?!
- Ja, akkor …. akkor ide legyen szíves, és mindjárt hozok a hölgynek egy széket –s mutatott a korlát elé, ahol valóban volt bőven hely arra, hogy az idetévedő sok roki kísérőstül, kényelmesen, biztonságosan és nem utolsósorban remek kilátással végigélvezhesse a koncertet.
Befelé egy kerekesszékest láttam, kifelé összesen vagy 5 mankóval, bottal közlekedőt, vagy vakot.

Népszerűek ezek rokiknál. És kifejezetten dicséretes, hogy nekünk ingyenes volt a bejutás.
Ezennel köszönetem fejezem ki a szervezőknek. :)

Ani nem nagyon értette, hogy mit jegyzetelek, de én ugye, szoktam ilyet csinálni. S bár ez a telefonom nem tesz időbélyegzőt a jegyzetek elé, így most anélkül pötyögtem, de a lényeg itt van. Hmmm…

moszkva tér,
1915 első magyar rock&roll bécsben kálmán imre csárdáskirálynő,
leesett a lábam a mankóról, nem vicc ám, legszívesebben elsírtam volna magam, ha még lett volna erőm, hiszen az akkor már bő 36 órája tartó strapát nehezen tolerálta lecsattanó nyomorult lábam….
nem ijedős lányok, jaja, pontosan ennek érzem magam sokszor, s gyakorta csatlakozhatom másik nem ijedős lyányhoz is, mint most Anihoz, köszönöm Ani :)
ki vagyok én,
libavers, basszus, áhítattal szavalta Hobó, csendet kért a nézőtéren is, és egy olyan opuszt adott elő, hogy szem nem maradt szárazon… ha valakinek megvan, ne habozzon és tegye ide alant!!
bill be,

nem kell cadillac, kivetítőn brezsnyevi csók!, hobóarchív,
hosszúlábúasszony, h9h9… önként jelentkező is akadt, aki azonosul ezzel a titulussal

3 óra 20,

egyedül wc túra, aszta… tudtam, hogy eljön ez és tudtam, hogy jajnekem… de bátoraligátor vagyok és nekieredtem egymagam… naná, már a kijárati ajtóval sem boldogultam, ahhoz is segítő kellett, hogy kiférjünk: én és a szék, majd a WC-ajtó, mely nehéz mint a nehézség, viszont ezen akadályokon túl már minden akadálymentes… ripsz-ropsz ügyesen vissza is tértem… leszólítottam valakit, az ajtóhoz és vissza is találtam… ugye milyen ügyes vagyok?? :)

matahari,
ojsokáig voltunklenn,

mesélazerdő,

SZÉPHAZÁNK LILIPUT áááááááá már ezért megérte eljönni, soronként duplataps, zöldsárga, in memoriam kex, most komolyan, de tényleg, én úgy röhögtem, hogy majd kiestem a székemből…
leültek „mert öregek vagyunk” /H/,
óóószerencsenehagyjel,
nincs többéfájdalom!!!

„Jól vannak?”
kiabálás…
„Mi is.”
kiabálás…
„Bírják még?”
kiabálás…
„Mi is!”
röhögés fenn is és lenn is…

árjáktól elnézést kért a következő szám miatt: üvölt a szél  erdész lánya: dögölj meg fákjú! –ez így elég zavaros, de akkor így írtam fel… :)

mert az eu-ban vagyunk, vadászat,
lassú táncok a lehűlő levegőben, ma ontják véremet pilinszky,
mindenki a parlamentbe igyekszik ahol a paraziták parádéján a patkány a prímás…, és ismét, és újra, aszta de aszta!! visszaköszön a kor szelleme…
Nevetés taps,
„a banda elmegy de a zene itt marad”,

johnny b good
66 éves mi van? mondom MI VAN? vagyis MIVAAAN???
22:29 vége

 

A háttérben futó képeken voltak ehhez hasonló felvételek is. Én most 40 vagyok, vagyis idén nyáron leszek 41. Hobó meg 66? Nem hiszem el.


Egy kaland azért volt. Ahogy mentünk be, kérdeztük a sárgamellényes ifjútól, hogy ugye nekünk nem kell fizetni, hiszen van roki kártyám, s az még hagyján, de roki is vagyok (mely ugye nem mindegy), azt mondta, kifizetni akkor is ki kell, majd a kijáratnál bemutatjuk a rokikártyát és visszakapom az ezrest. Még nem szálltam át a székből a kocsiba, de a kártyát már kivettük, s „elsétáltunk” a kijáratig, ahol mondtuk embernek, hogy ez van, mit szeretnénk. Ember fejéhez kapott, hogyaszongya márlezártuk a kasszát, elvittékapénzt, előbbkellettvolna…. Hmmm… keresetlen szavakkal üzentünk de ízibe a rendezőknek, hogy tán akkor erről legközelebb előre tájékoztathatnák az érintetteket, miszerint csak ha fizet és akkor rögvest szalad a kijárathoz kapja vissza a pénzét, mert a kilépéskor a kijáratnál –ahogy a józan logika diktálná és ahogy a bejövetelkori tájékoztatás szólt- már lekésett erről. Ember hümmögött, mi vissza az autóhoz. Nett házaspárt leszólítottam, hogy segédkezzen már nekünk férfiú a kocsi begyömöszkölkésénél és –azt kell mondjam, természetesen- azonnal meg is oldódott a kérdés, úgyhogy mehettünk tova, a Wichman Kocsma felé.    
Tekintve a majd’ kétnapos tortúrát amin én már túlvoltam s a legózott alkatrészeim, valamint a kései órát, egy ásványvíz félig-meddig elfogyasztása után már mentünk is. Sajnálom, Ani! Majd legközelebb!

Hazafelé én már egy darab fa aktivitásával bírtam, próbáltam aludni, mert valahogy el kellett volna menekülnöm a világ és abban a tagjaimat tépő kíntól, de nem sikerült, viszont legalább, míg be volt csukva a szemem, a hányinger nem tetézte a többi mókát. Jut eszembe, a koncert alatt is vettem be egy kanál fájdalomcsillapítót és itthon vettem észre, hogy mivel sötétben, érzésre próbáltam a kanálba csepegtetni kicsit többet, mint a kiírt mennyiség, annak egy része a táskámra érkezett s csak egy része ment ahova szántam, vagyis dolgozni a fájdalomcsillapítás nemes küzdelmében… hát, hiába. Csupa kaland az életem. :)

Aztán hazaértünk. Ani szegény, itt aludt. Úgyhogy az olajtenger, ami a konyhában fogadott minket mikor hazaértünk, nem a vége volt kalandos napunknak, csak a kezdete a legújabb fejezetnek… de erről talán majd később, ahogy arról is, hogy kétségbeesett sms-t küldtem Lucilyányomnak, miszerint elfelejtettem a kávézásunkat, de mint kiderült, már megejtettük azt… jajmár…
Mindenesetre a mottó:

„Vigyél el innen, barátom!
Nem lehet, itt kell örökre maradnom.”
/Hobo Blues Band: Az orgia/

Anélkül, hogy nevén neveznék egyeseket, ezt -így általánosságban- meg kell jegyeznem...

... hogy bizony vannak natttyon érdekes emberek. S ezt ugye nem én mondom. Ki más lenne autentikusabb forrás, mint ők:

Egyéb kérdés? :)

Mondtam, hogy idekerül minden, ami érdekes, előjeltől függetlenül. Tehát ha valami negatív akkor a kiváltott indulatok okán, ha pedig pozitív akkor az elismerés miatt.

Most ez mindkettő feltételnek megfelel.

"A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy teljes mértékben kárpótolja az iszapkatasztrófában, önhibájukon kívül károsult embereket. A párt nem tartja helyesnek, hogy a Magyar Kármentő Alapban összegyűlt majdnem 1,8 milliárd forintot közösségi célokra fordítják. Az adományozók nem erre adták a pénzüket, hanem az emberek közvetlen megsegítésére - mondta Ferenczi Gábor jobbikos képviselő sajtótájékoztatóján. A kármentő bizottság február eleji ülésén arról döntöttek, hogy az összegyűlt pénzből a vörösiszap-ömlés sújtotta településeken közösségi intézményeket, például roma kulturális és oktatási központot és katasztrófa-múzeumot hoznak létre. A bejelentés után a szocialista Gőgös Zoltán is azt szorgalmazta, hogy az alapban összegyűlt pénzt az októberi katasztrófa károsultjainak kárenyhítésére használják."

Bár én eredetileg az egyik roki-listán kaptam, de Zoltán, a hírhozó megkereste nekem az MR1 honlapján is.


Szóval, hogy is van ez? Ezt is ellopják, ráadásul úgy, hogy ezzel még akár etnikai ellentéteket is szítanak?
S azért pozitív is ez egyben, mert a Jobbik tiltakozott elsőként ez ellen.
Most meg én.

 

Egy ideje naná, én is ezen gondolkodom.

Bakácson. És pont azt gondolom erről, amit például Kósza is, csak már törölte a bejegyzését, miszerint ez bűn, és aki lop, az minimum tűnjön el a közszereplők közül.
Csak az a baj, hogy az alapvető erkölcs egy bizonyos szint alatt nem számít. Hiszen a börtönök azokkal vannak dugig, akik ennek, és ennek az írott formában vett mértékének, tehát a BTK-nak ellentmondtak. Vagyis inkább tettek. (De ellentettje lennének? Öööö... ez csak beugrott, na.)
Aztán van az a szint, ami úgy tűnik, meghatározza azt, ami felett már szintén bármit meg lehet tenni, s csak az a különbség az előbbi és az utóbbi között, hogy ebben a "résztvevők" nem kerülnek számonkérésre.
Mert bár a kis értékű lopás -melybe így a kifli sőt, a kiflicsücsök is beleszámít-, már más elbírálás alá esik, tehát nemcsak szabálysértés, mégis az ilyen úgy tűnik, egy bizonyos szint felett a karrierépítés tuti receptje.
Tehát lehet, Bakács a Tescoból ellopott rúd Pick szalámival, csak az előjátéknál tart, valami nagyobb  horderejű küldetésben. Hiszen mi, kisemberek nem láthatunk bele abba, ami odafenn folyik. Ki tudja?!
Mellesleg ki tudja például, hogy ugyan mégis hová dugta azt a rúd szalámit Settenkedő? Mégis hogyan kivitelezhető egy ilyen akció? De ez csak az én tudatlanságom, nagyobb teret foglaló daraboknak is lába kélt már, s azok mégcsak be sem csipogtak a kijáratnál... például ugye, ha már Gabriella őrzi a nyugdíjakat, előbb ki kellett tolni azt a halom pénzt a magánnyugdíjaktól... hogy mást ne említsek.

Tegnap odatévedtem az évértékelő beszédhez.
A legnagyobb kérdőjelet az ébresztette bennem -és komolyan kérek mindenkit aki netán erretéved, hogy válaszoljon már nekem, mert a listán amiről már sokszor írtam, egy elkötelezett fidesznyiket kértem, de egyelőre nem magyon akaródzik neki érdemben válaszolni, pedig valóban nagyon szeretném-, az az, hogy viki egy rövid szakasz erejéig azzal foglalkozott, hogy az elmúlt 8 hónap sikereit méltatta.
Csakhogy mint bármi másban -és mondhatnám, hogy bámikor, bárhol-, hát ebbne sem tért ki konkrétumokra. Én meg csak állok bután és várom, hogy valaki mutasson már rá a sikerekre! Kérem!

Olvastam a beszédről (például ezt, de sok mást is), de még mindig nem találtam semmi valódi sikerre.

A levelezőlistán -amiről már az előbb beszéltem, meg már sokszor itt- András, az egyik tag, érdekes párhuzamra m,utatott rá a beszéddel kapcsolatban. Engedélyével közzéteszem, mert tényleg nagyon érdekes.

"Nem hiába volt Orbán Viktor Kínában nem oly régen!Amit sikerült elsajátítani Kínától az nem más, mint a naptárreform!

Ettől kezdve mi is az éveket elnevezzük valaminek, legalább is a tegnapi évértékelője szerint!

Kínában a 2010 a Tigris éve, nálunk az Összefogás éve! (volt)

Kínában a 2011 a Nyúl éve, nálunk az Megújulás éve!

Kínában a 2012 a Sárkány éve, nálunk az Rugaszkodás éve!

Kínában a 2013 a Kígyó éve, nálunk az Növekedés éve!

Kínában a 2014 a Ló éve, nálunk az Gyarapodás éve!

Csak győzzük kivárni!

Azt gondolom sok mondanivaló lenne a tegnapi beszédről, magvas gondolatok szóltak, de nem az elmúlt évről, hanem a jövőről!

De azt mondom, tervet mindig lehet készíteni, hogy az hogy fog beválni, azt majd meglátjuk!

Lehet, hogy már idetettem, de most ismét megfogott.

Bambultan néztem végig, az első osztott kockától az utolsóig.

Az ilyen arc, az nekem sokat mond.

...................

Kieg. 02. 07. Alouette nyomán, ennek ide kell kerülnie. Nos, most már azt mondom, nemcsak az arc az ami mesél valamit. Furafazon, és ezt én bírom.
További ötleteket szívesen fogadok zenei előbbrejutásom érdekében. :)
Íme:

Erre én most akkor nem is mondanék semmit...

 

Na, ja.

................................

02. 08. Kieg. [ht] javaslatára megismerkedhettem ezzel itt, ni:

Manyi, az anyamoly
folyton minyonért nyavalyog.
- Minyonok, minyonok!
Nyolcvannyolcat benyomok!

Sanyi, az apamoly
folyton savanyúan fanyalog:
- Ronda vagy, anyamoly!
Hájad lefelé gomolyog!

- Lefogyok, lefogyok! -
mondja Manyi, az anyamoly.
- Genya vagy, apamoly,
nehogy elhanyagolj!

- Annyi a minyonod,
Ne bomolj, anyamoly, ne bomolj!
Néhányat magamis benyalok. -
mondja Sanyi, az apamoly.

- Nyelem a minyonom -
mondja Manyi, az anyamoly.
- Kell, hogy legyen egy
kenyai valahol.

- Mennyei minyonok,
valahány, mind rám mosolyog. -
Mondja az apamoly:
- Nyálam nyakamon lecsorog.

- Mennyi a minyonunk! -
mondják komolyan amolyok.
Manyi moly, Sanyi moly
émelyeg, támolyog.

- Nyomnak a minyonok! -
nyögi apamoly s anyamoly.
Lelkük elillan, s az élet belőlük
eliramol.
.........................

Ez nattyon komoly.

Naná, listán kaptam.

- Mi az abszolút ciki?
- Amikor az interneten jelszónak beírod azt, hogy " farkam ", és az meg visszadobja, hogy a jelszó túl rövid.

A köz elmondta a magáét. Köszönöm.

  Ez viszonylag hosszú, de nagyon megéri megnézni.

 

Mahutanié az érdem ezért, ezt külön köszönöm.

 

Csak tessen tessen, jöjjenek okos emberek és mondják meg nekem a választ!

Mi a jellemzője, mi írja le igazán, mi határozza meg A_NŐ-t? 

Komolyan kérdezem, mert elbizonytalanodtam, nem tudom megfogalmazni igazán, és már szinte fáj ez a tudatlanság.
Pedig volt idő, míg tudtam, de mára ez is az enyészeté lett.



/MM innen gyött most, e/

Szóval? Milyen is az igazi nő??

Utolsó pillanat. De talán még nem szalasztottam el.

Hétfőtől péntekig reggel nem tudom hánytól, este 18:00-ig lehet telefonon érdeklődni.
Kicsit későn tudatosult bennem, az elhatározás meg pláne későn érett meg, hogy ott akarok lenni ezen, de már stabilan a helyén van.
  S mint írtam, lecsúsztam a konktaktról, de holnap reggeltől kezdem ismét. Hátha. Addig még megpróbálok kerekesszéket szerezni, mert hiába na, álroki ide, rinya oda, nem kockáztatom meg, hogy a búsongó tömeg falhoz kenjen...

  Terv megvan. 
 

Nincs többé félelem, nincs többé fájdalom,
Puha, könnyű kezed nincs többé vállamon,
Sohasem láthatom tiszta zöld szemedet,
Előre nem tudtam, fordulnak a szelek.

Oh, mennyire fáj, hogy utoljára látlak,
Túl messzire indulsz, vissza sosem várlak,
Elég neked - mondtad, éreztem, hogy vesztek,
Hordom a szerelmed, mint súlyos keresztet.

A földön maradtam, mikor szállni kezdtél,
Nehéz vagyok, tudtad. Vissza sem néztél.
Itt állok, bámulok a fekete égre,
Vörös betük égnek az agyamban, vége.

Nem hallod, üvöltök - lenn a mocskos utcán,
Nem hallod, zokogok - te sohasem sírtál,
Nem hallod, könyörgök - csavargóvá tettél,
Nem hallod, meghalok - míg te élni mentél,
Nem hallod, bömbölök - kinn, városod körül,
Nem hallod, röhögök -hogy a részeg örül,
Nem hallod, nyöszörgök - korbácsol a világ,
Nem hallod, üvöltök - esőért a virág.

...........................

Szóval, nincs vörösboros emlék, nincs papírpohár nosztalgia, nincs dallal való megbékélés.
Csak van egy jelvény helyének emléke, van egy '86-os PECSA-beli koncert emléke... és van a tudat, hogy ott a helyem.

/De. Visszanézett./

Egy folyamat, mely talán az egész generációt jól jellemzi. 

Lett ezzé:

Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt így látja. Csak azért, hogy meglegyen nekem, íme:


 

De én kérek. Nem tehetek mást.

Viszont nem remélek.

 Mert ugye feltettem a felteendőm.

Most pedig előbb-utóbb megadom rá a választ, akkor is, ha ott azért már van egy különdíjas tipp, mely ugyan nem igaz és annyira távol áll a park jelenlegi helyzetétől és a parklakók pillanatnyi fontosságától valamint a "vezetés" vagy inkább uralkodó osztály -A_magasságos_GÉPHÁZ- hozzájuk vagyis hozzánk fűződő viszonyától, hogy igazán csak az önmarcangoló irónia szól belőle, mármint Kósza 10. kommentje, mely szerint netán Prospero tisztelt volna meg a park életét szívén viselő gondoskodástól vezérelve, de mondom, nem ez a valóság, ez pusztán egy pohárka bort ér Kószabácsinak talemanénitől a következő talin, az említett különdíjként. De vissza.

Volt csütörtök múlt héten is. Én mentem Esztergomba -utamon kissé eltévedve, de ez egyrészt nem újdonság, másrészt meg csak egy közjáték-, s ott is loptam a napot egészen vasárnapig, amikor újra elindultam az ismeretlenbe.
Igenis, nekem ennyi kilométer az ismeretlenbe menés, na.  Mert ugyan már sokszor mentem át autóval anno azon a helységen, de egyetlen egy alkalommal sem álltunk meg ott, busszal meg aztán végképp écám se volt, hogy merre fogok menni, hol fogok leszállni, ilyenek. Tehát zabszem a helyén. Sofőr megint hátra akart küldeni, de most nem hagytam magam, mert elöl ülve legalább láttam a helységnév táblákat, így valamennyire képben lehettem.
És mikor odaértem, és lekászálódtam a buszról, már ott is volt a fogadósereg. Na, jó, csak egy személy, Nina Simone magyarul, de akkor még erről a párhuzamról nem tudtam.
Kis körkocsikázás a nevezetességeknél, bor beszerzése, majd irány a ház. Mint kiderült, ahányszor mentünk Esztergomba kocsival, ott, a ház előtt mentünk el minden alkalommal. Na. Kicsi a világ.

Mese és... szóval Mese és... ööö nem jut eszembe. Pedig igyekeztem esküszöm! Szóval e két eb fogadott minket, a háznál, ami az igazi falusi ház hangulatával bír. Nem mondtam a háztigazdának, de mindvégig nekem -ja, ezt mondtam, Dömös, Dédi háza ugrott be egyrészt, de amit nem mondtam, az- egy írországi ház, ahol egyszer néhány napot tölrthettem -kösziDitte alapon-, és hangulatában 
teljesen megfelel annak, ahol most voltam. 
Mindenhol festmények, grafikák, plasztikák, a kertben kis tó, partját egy tündérszobor öleli körül, a háttérben ló ácsorog a havas tájon, az ablakban horgolt rózsák lógnak keretbe foglalva, az asztal nehéz terítővel fedve, s a kályhában ég a tűz.
Azt hittem tudom kihez megyek.
De nem tudtam.

Boroztunk egyet, aztán átmentünk az onnan pár házra lévő Lámpás étterembe egy kávéra. Persze autóval, mert én nyomi lévén, nem kockáztattuk meg, hogy a jeges úton felboruljak.
Már késő volt mire visszaértünk és már nem is emlékszem, hogy beszélgettünk-e még, a lényeg az, hogy szegény házigazdát száműztem hálószobájából és azt bitoroltam reggelig, míg Ő kénytelen volt az emeleten átvészelni az éjszakát amolyan önkéntes száműzetésben.
Szalonnás lepény. Ez még eszembe jutott. Kaptam is receptet, csakhogy én legfeljebb mérleggel vagyok képes bármit is előállítani, ez a recept meg tele van ~ jelekkel... brrrggrrrr... na, sebaj, majd möglássuk...

Szóval reggel van, megint nem emlékszem... de az biztos, hogy irány Érd, egy T-PONT, ahol nekem kellett intézkednem -persze nincs szék, sor meg akkora, mint ide Lacháza, úgyhogy másikat kellett keresnünk-, majd idejöttünk.
Szó szót követett és kitakarított. Nemhogy vendég, hanem takarít. Ehhh... köszönöm.
Aztán már estefelé volt, mikor indult hazafelé. 
Én bejöttem ide, hogy lejegyzem a történteket, de kaptam egy telefont.

- Nálad alaudhatok?

Hmmm... defektet kapott az autója. Még szerencse, hogy városhatáron belül volt, így legalább vissza tudott sétálni szegényke hozzánk. 
Nem így terveztem. De nagyon jó volt! 
Etse még megnéztük a -valamelyik tv-csatornán- Parfüm-öt és nagyon elégedetten aludtunk el. (Be kell vallanom, hogy én már közben is szunyáltam néha, de ez titok!)
Szóval, most már nem titok: egy ágyban aludtunk.

S még jön hozzánk máskor is, ezt megbeszéltük. Hiszen Egyeske simán letegezte, mert mint klésőbb mondta, neki fel sem merült, hogy magázós korban van már a vendégem.
Ugye Mahutani? Köszönöm.

Na, ki az? Na, ki?

Nála jártam, hazahozott, itt is ragadt szegény.
Kis segítség -na jó, nem segítség, de a mértéke helytálló- és nem én találtam ki a párhuzamot.
Tessen -ha rá teccett jönni a kilétére- az illetékestől információt szerezni!
(Ja, és lehet jönni segíteni kereket cserélni!!)

 

Most megyek aludni, mert jajvan...

 Unom, már nagyon unom. Tépi a száját itt már mindenki, és én baromira unom...

Unom a pincért a sarki bárban
unom a tévét a hálószobában
unom a nőt, aki nem harap, csak karmol
unom az embert, aki mindent összebarmol
unom a káoszt, unom a rendet
unom a zajt, unom a csendet
unom a hóhért, unom a dajkát
unom a szüzet és unom a szajhát
unom az elejét, unom a végét
unom a háborút, unom a békét
unom a négert, unom a sárgát
unom a zsidót és unom az árját
unom a doktort, unom a gyógyszert
unom a szexet és unom az óvszert
unom a dealert, unom a pápát
a szentelt vizet és a marihuánát
unom a pincért a sarki bárban
unom a tévét a hálószobában
unom a gitárt, mer' annyira hamis
unom e dalt s benne magamat is
/Ha mondanom kell, hogy Quimby: Unom, hát erőst sajnálom/

És ezt komolyan mondom. Mert azok, akiknek a dolga ez, azok magasról tesznek az egészre. Mert egy dolog számít csak és kizárólag, s az a számláló pörgése. Még akkor is, ha ez csak látszólagos nézettség, mert ki nem szarja le a reklámokat, mikor csak trollvadászat zajlik, de lehet lobogtatni a számokat, hogy lám, ennyi meg ennyi felhasználó van jelen nap mint nap.
Úgyhogy inkább zenema.


 

 Néni, átmegy és kész, ha egyszer azt mondtam, átmegy és kész! Hiszen segítek! Na.

Ma, téli túrát tettem. Igazi, nyakig havas, dermesztően hideg -egyszerűen lábujjfagyasztó- agyzsibbasztó de frizura javító napom folyamán.

Reggel, a hajnali 8:00-as busszal indultam székes fővárosunkba, de szerencsére nem kellett ahhoz a megállóhoz mennem, ahová szoktam egyébként, mert most elég volt a közelebbihez gyalogolnom, csak hát a fentebb ecseteltek okán időben ez is legalább annyi volz, mint amaz, mondjuk nyáron. A húzós bőröndöm derékig a hóban, mankóm a jeges úton csúszkált, s tette ezt úgy, hogy még csak nem is láttam, mert letettem és előbb az alsó 10 centi eltűnt a hóban, majd leért a járdára -mely ugye jégpályává avanzsált- s ott táncba kezdett. Egy élmény volt, mit nekem Ability Park, mikor nekem az egész életem egy kaland!
De kiértem! :)
Mondjuk lépésenként emlegettem az emlegetni valóm -lehet csuklottak is többen no meg a felmenőik is-, de időben kinn voltam. Persze fess úriembert leszólítottam, hogy bőröndöm transzportálja már majd utánam, s mikor ezzel is megvoltunk, megnyugodtam. Györgyi már várt a helyén, így csak kicsiny túraismétlés után mentünk is a Bambusz Szépségszalonba. 
Hát, komolyan. Már a buszon is, sőt előtte is, nagyon egyszerűen fogalmazva kaviccsá fagyott az összes lábujjam, tekintve, hogy a cipőm ugye, finoman szólva is mérsékelt égövre, annak is a tavaszi átlaghőmérséklet közeli időszakára tervezett, vagyis tök béleletlen, vékony talpú, sima bőr jószág, Egyszerűen megfagyott a lábam, na. Nincs ezen mit szépíteni.
De visszatérve a szalonra, most voltam ott először, hangulatos hely, kedvesek a csajok, szép hajam lett. Ugye, ez utóbbit mondanom sem kell. :))
Aztán a szokásos Györgyi szeánsz, KFC-be akartunk menni -fűszeres csirkeszárnyat vagy mi a szöszöt enni-, de ott nem tudtunk megállni, így a másik alternatíva, egy McDonald's került terítékre. Remek volt.

Ezután kivitt a Moszkva téri metróhoz, és elbúcsúztunk, én mentem tovább s Ő is hazafelé.
Persze nagyon pontosan meg kellett mutatnia, hogy merre kell mennem, mert ahol álltunk éppen eltakarta valami tereptárgy a metró bejáratát én meg ezt látva -vagyis nem látva, na- mutattam, hogy aaarrrraaa uggyeee??? na, hát nem, hanem amarrrraaaaaaaaaaaa!!! (Jóvanna, és a folytatás még ekkor váratott magára, pedig...)
Lementem, átevickéltem a Deákon és ahogy vártam a peronon, gondoltam, kipróbálom a múltkor szerzett tapasztalatom és kérek onnan segítséget az Árpád hídhoz. Néni -aki beleszólt a segélyhívóba- azt kérdezte, hogy miért kell nekem a segítség. Ismételtem, hogy egy mankó és egy bőrönd eléggé megnehezíti a mozgólépcső használatát, így néni visszakérdezett, hogy a beszálláshoz, kiszálláshoz kell-e segítség, megnyugtattam, hogy nem -s azon rugóztam, hogy tényleg dicséretes a kérdés, toleráns hozzáállásról tanúskodik, de mondjuk egy kerekesszékben élő, akinek valóban szüksége van ki- és beszállásnál segítségre, az kérem, mégis hogyan jut le a metró peronjára? Mert ugyan a határidő már ha jól tévedek kettő alkalommal lejárt, s mindkétszer arrébb pakolódott, de az akadálymentesítés ezen a téren, vagyis konkrétan a metrónál, ebben az egyben jelentkezik: segítséget lehet hívni a peronról. Nem semmi ez, és nagyon értékelem, de messze nem ez jelenti az akadálymentesítést, csak így tovább!

Ám ismét elkalandoztam, úgyhogy ismét vissza. Szóval, nénivel megbeszéltem, hogy a Deákon szállok fel és az Árpád hídnál fogok le, ott szeretném, hogy várjon valaki és segítsen felevickélni a felszínre, ennek megfelelően, mikor jött a metró én mentem ahova köll, hely volt, miután ez az utolsó kocsi, így már nem tolongtak. Persze sosem tudom, hogy hol vagyok éppen -bőven sok, ha a várossal tisztában vagyok-, ezért meredten figyelem a kiírást és amikor már a cél felé járok, kipécézek valakit az utasok közül s megkérem, hogy álljon az ajtóba a kellő megállóban, mert én csak akkor tudok felállni, ha már megállt a jármű. Na, mindig találok erre megfelelő embert. Most is.
Időben szóltam egy snájdig ifjúnak, hogy az Árpád hídnál fogok leszállni, de segítségre van szükségem, ő majd álljon a kinyíló ajtóba, nehogy az becsukódjon mire én odaérek. 
Mentünk tovább.
Ifjú megkocogtatja a vállam, hogy most jön akkor, készüljek.
Én készültem. Metró megállt. Felálltam, bőrönddel küzdöttem kicsit, aztán leszálltam. Kis toporgás, ilyesmi.

Aztán csak néztem.


/Nem itt kellett volna, na/

Mert ugye, ez nem az, ahova nekem mennem köllött volna. 
Szóval, bakker, én vagyok az a néni, vagy az a vak, akit ha kell, ha nem, át segítenek az úton, vagy felsegítenek a vonatra... ott álltam, szembesülve meglehetősen éééééérdekes helyzetemmel, és veszettül röhögtem.
Miután marhára nem tudtam mást tenni.
Támasztottam kicsit -röhögéstől rázkódó vállal- a falat, majd mikor jött a következő, beszálltam.
Megfordult a fejemben, hogy hátha így eljátszottam az esélyem a segítségre, de gondoltam Scarlett O'Hara nyomán, erre majd akkor gondolok, ha ott leszek, így vártam az eljövendőt.
Segítők előtt nem ismeretlen az agytalan ember, mert glédában ott vártak, ahová kértem őket. S igen, többes számban, mert ketten is voltak. Felkísértek, sőt, egészen a buszvégig vitték a pakkom, s mikor megkérdeztem, hogy jól csináltam-e ezt -mármint a segélykérést- azt mondták, igen, mert ez ezért van. Úgyhogy megnyugodtam.
Aztán újabb busz, kis fagyoskodás Esztergom buszvégen, azóta pedig itt csinálom a semmit Apunál.
Vasárnap megyek tovább. Ugye ez nem változott azóta sem? Ugye?
(Megjegyzem: ottani uticél nem végállomás, és számomra tökéletesen ismeretlen, így benne van az esélye az ismételt elveszésemnek. Drukkot kérek a megfelelő helyről! Számíthatok rá?? Ugye?:)
 

2005. november 1. óta ez a Nemzetközi Holokauszt Emléknap.

Nekem nem ezért fontos.
A játékkatonák, a jedik, a csillagok háborúja figurák, a legóházak, a gőrdeszka, a bicikli... 1975. január 27.



Szeretlek Zsolti. Boldog szülinapot!

Több oka is lehet ennek.

De, hogy maradjak a nyilvánvalónál, meg kell jegyeznem, a történteket.
Este -ha tudnám mikor, ugye- elmentem zuhanyozni, s -ahogy szoktam- meg is mostam a hajam, majd  -ahogy szoktam- szárítás nélkül, egy bazi méretű törülközőbe csavart fejjel, el is aludtam.
A hajmosást, most először egy újfajta -számomra legalábbis új- samponnal tettem, s ez a Schauma Q10 Hajerősítő cucc.
Na. Tehát este, mint aki jól végezte dolgát, bevackoltam magam az ágyamba, még persze cirka hajnali kettőig Dokik-at néztem a Comedy Central-on, majd beállítva a telefonom a mégoly távol eső 5:30-ra, elaludtam.
Most pedig, felkelvén s készülődni kezdvén, fogmosás közben belerévedtem a tükörbe... oh.
Mondanám, hogy oh..., de lehet, nem ez a legjobb szó. Hanem a juj, vagy a asztaqrv@, vagy valami hasonló. 
Mert ahogy összeakadt tekintetem a tükörben lévő lény szembogarával, megláttam,a mint mélyvörös haja szálanként mered az ég felé.
Illetve mindent, égi vonzást és pláne gravitációt meghazudtolva áll szana de széjjel, gyakorlatilag centripetális irányban minden szál önálló életre kelve mered erre meg amarra.
Hát, a Q10 egy csodaszer.

Az én amúgy sem kevés -bár az első időkben a mozdulatlanságtól és a gyógyszerektől nomeg a sokktól, cirka a felére apadó- hajtömegem bírta lufi méretűre varázsolni a fejemen, mindenféle hajszobrászati beavatkozás, de minimum hajszárító alkalmazása nélkül, s tenni ezt gyakorlatilag kalodába zárva órákon át.
Nos, még mindig ilyen, mert eddig meg sem kíséreltem gatyába rázni. Most megyek és teszem amit tennem kell, mert indulok világgá lassan.


/Hajkaland innen/

Vagy lehet, nem is az új sampon az oka ennek, hanem néhány okos, bátor hímnemű?
Ehhh... tudja fene. A lényeg, hogy megyek fésülködni, hogy szép új hajat csináltathassak ma a Bambusz Szalonban, aztán meg irány tovább (nem, még nem a végtelenbe és tovább, hanem) Esztergomba, ahol is lógatom a lábam néhány napig.
Remek terv, ugye?

Csak ismétlem magam, bár lehet, eddig ide még nem írtam ki. Persze, lehet, hogy dehogynem... ki tudja... a padom, na az tudja.

Én viszont nem, és megint elindult a vezérhangya, így lejegyzem.

Nagyszerű társadalom elméleti, szociológiai tanulmányt lehetne kidolgozni a jelen helyzetből.
Cseppben látszik, pontosan leképeződik a tengeri széljárás. Az, hogy a gazda nem lát le a cseppek szintjére, s még ha úgy is csinál -"tengernyi" csepp felháborodásának engedve-, hogy majd egyszer tenni fog netán, esetleg, tán valamit, akkor is csak mézesmadzagot húz, vagyis beszél az eljövendő szebb jövőről -mely késedelmének oka a múlt szelleme-, tartja a szemellenzőt a helyén, ahová stabilan felaplikálta néhány év kemény munkával. 


S a cseppben az is megvan, hogy a hozzá nem értés -vagy még rosszabb: hozzáértés, de kőkeményen öncélok megvalósítására szorítkozó tevékenység, közjogi posztokon-, a szívtelenség, a keménység, a kérlelhetetlen vakbuzgóság, a becsvágy, mely mögött semmi emberi érték sincs, s a legrosszabb: a butaság, a szimpla, nagyon egyszerű, zsigeri butaság, viszi a prímet. 
Ismét idecseng Idiocracy.
A legjellemzőbb, mikor valakinek az a mantrája, hogy: "Tényeket, tényeket! idézz, pontosan idézz!", s mikor ez megtörténik, újra csak ezt ismételgeti tovább. Mert azt gondolja, ezzel semmissé teheti az egész történést, mert ő ugye ő. S ha mond valamit, az úgy van. Nem, az nem számít, hogy nem ezt, vagy éppen ezt mondta korábban s abból más következik, a lényeg nem az értelem, hanem a személy, aki mondja. Ergo: a kinyilatkoztatás. Mint Szíjjártó a médiatörvénnyel, hiszen a sok EU tagállambeli tiltakozást minimum elvárhatóan tényekkel tessen már alátámasztani, különben nem más, mint a ballib által keltett vihar a biliben. Idézni tessen, tényekkel alátámasztani a felindulást!
Viki megmondta azt is, Egyiptomnak stabil vezetése van. Hogy ehhez az egyiptomiak nem bírták tartani magukat, az kérem, nem az ő sara. 
Cseppben látszik, hogy lassan elfogy az erő, mert a rezervátum burjánzik, de nem azért, mert jó vagy mert olyan erős lenne, sokkal inkább azért, mert a rasszizmus, az erőszakra való -néhol személyes gyilkosságra- felbújtás, a rideg butaság hangosabb, mint a jóindulat, vagy akár a semlegesség.

Szóval a csepp a tenger része. A tenger, ha kilöki magából a cseppet, meg tud állni? Dehogy. Élvezettel folytatja, s előbb-utóbb felemészti magát.
A súlyos aszály után pedig a tenger helyén az abszolút élettelen sósivatag marad csak hátra.



Virág elvti megmondta: a tények bizony, makacs dolgok. Ez a cél?

Roki-listán kaptam, naná.

A nagymama lélegzetvisszafojtva állt az ajtó mellett, két ráncos kezével erõsen szorította a Nemzeti Együttmûködési Nyilatkozat gondosan bekeretezett példányát és várt. Az ajtó lassan kinyílt és kirajzolódott a farkas sziluettje. A nagymama megvárta, míg a farkas belopózott és irdatlan ütést mért a fejére a Nemzeti Együttmûködés Nyilatkozatával. Az ordas azonnal kimúlt.  

- Na erre legalább jó volt ez a szar - gondolta a nagymama. Behúzta a konyhába és szakszerûen nekiállt földarabolni, az ordast, évek során elég rutint szerzett. A vadász jó pénzt ad az irhájáért a többi, meg hosszú ideig elég lesz kajának, hiszen Piroskát is meg kell vendégelni, mert három diplomával sem tud elhelyezkedni.   Közben a rádióból halkan szólt a Miniszterelnök hangja, amint  vívmányként a szabad pálinka fõzést hirdette.  

- Anyád - gondolta a nagymama, az öreg is abba halt bele, hogy otthon raklapból fõzte a cefrét. Özvegyi nyugdíjat nem kapott, egészen pontosan semmilyen nyugdíjat se kapott, mert még nem volt 105 éves, ami a nyugdíjkorhatár. Miközben a a farkas darabjait gyömöszölte a fazekakba, csendesen átkozta azt a percet, amikor visszatért az állami nyugdíjrendszerbe, mert azt a kis pénzt, ami ott volt, örökölhette volna Piroska, ha esetleg nem érné meg a 105. évét.



Mondtam, már mondtam sokszor, hogy agyam helyén a néhai kerekek érdekes kapcsolatokat hoznak létre, s ezt most PInokkió is remekül példázza. De nem mindenkinek nő az orra attól, ha évekig hazudik, majd aztán egyrecsak egészen mást tesz, mint amit ígért, de azt aztán még meg is magyarázza. Szóval az orra az nem nő -valamit tudhat, vagy jóban van egyes tündérekkel-, ám az egója az égig ér lassan. 

Hajóvonták találkozása tilos.

Mi van, ha mégis találkoznak?
  Talán nem férnek el a meglévő, biztonságosnak ítélt, s ezért akkorára kijelölt hajózási szakaszon. Mert az esetleg két vontának, az általuk keltett áramlásokkal egyetemben túl keskeny.

Mi van, ha mégis találkoznak?
  Talán elférnek. Talán belelátnak a másik vontatmányába. Talán kicsit jobban, mint azt a sétahajókról nyíló rálátás engedi. Talán nem veszik észre, hogy mennyi idő telik el a találkozásnál. S talán lesz következő is.
Talán ...

 

Mahutaninak ajánlva.