Hiszen lehetnék én is kamikaze...

Este megint elszakadt. Nos, csak a cérnám, s ezt el is sírtam egy pénzes barátomnak, hiszen az engem kiakasztó történés fontos részese egy általa barátként számontartott és szintén pénzessé tett -mint engem magam is, ezt büszkén vallhatom- egyed.
Nem ismerem, és nem is ez a lényeg. Messze nem a személy, illetve ott ketten, de inkább hárman is részesei voltak a dolognak, így velem együtt már négyen, de nem ez a lényeg. Nem ez.
Sokkal inkább a történés, mely megint elindította a vezérhangyát, mert az olyan jószág, hogy szunnyad, szunnyad amíg csak bír, aztán nem kell neki sok, és máris kiront fedezékéből és viszi magával maradék agyam sejtjeit és különös vagy másoknak egyértelmű, de nekem igen meglepő igazságokat mutat azok által.
Lehet, hogy csak női agyvelőm van?

És lehetnék én is kamikaze... de nem leszek... mert egyrészt nincs papírnadrágom, másrészt semmi másban, csak magamban hiszek, így meg nem sok értelme lenne feláldoznom magam... vagy ez is olyan kitekert gondolkozás? Hmmm...


Eltűnődtem rajta, hogy hol van az a pont... vagy van-e egyáltalán... és tudom-e, hogy van... ha van...
Mert tegnap egyértelműen elérték azt az egyetlen pontot, amit nem vagyok képes, sőt, nem akarok sosem tolerálni.
Az agyam ilyen, kicsi is, töredék is, öreg is, de az enyém. És ha így, hát így szeretem. :) Nem hadakozom vele, mint ahogy semmi mással sem, de attól a pillanattól, hogy eléri valaki azt a pontot, onnantól megszűnt számomra létezni.
Vagy legalábbis sokat kell dolgoznia restanciája anulálásán.
De nem izgat, hogy megteszi-e.
Ám vannak néha kivételek, van aki -úgy tűnik- bármit tesz, nem tud kiesni a kosárból. Bár, meg sem közelíti azt a bizonyos pontot, de nem kezdek olyanba, hogy "ha azt említené...", mert ha Nagyi sárga lett volna, és csöngetett volna, akkor ő lett volna a villamos a körúton, ugye.
Úgyhogy csak könyvelem magamban a dolgokat, ez az ember sem számít már nálam az észben tartandók körébe.
Mert nekem így működik az agyam, így lehetek túlélő és nem kamikaze...

Ehhez, hiszen mindennek Tagore az oka.

Nagyon tetszik, nagyon. Csak tedd fel a fejhallgatót, tekerd fel a hangerőt és csukd be a szemed!

És ugye, ide nagyon kell egy részlet, na, honnan is van ez?
"... Jöjjön ki este hétre a Nagyrétre
Várja önt a világ pont a végére, végére, végére, végére.
...ne értsd félre...
Végére."

Az egysége mától a nagyon jó meglepetésnek.

Elmentem gyogyótornára, ahogy mindig is teszem azt pénteken (meg hétfőn-szerdán) délelőtt, majd bevásároltam a Match-ban, s persze ott is hagytam a pakkot, mert nagyon rendesek az ottani népek és megengedték, hogy így megoldhassam a bevásárlást, ugye. Vagyis amit reggel bepakolászok a kosárba, majdan ki is fizetek, azt ők betolják a raktár egy sarkába és délután megy érte valaki s autóval hazaszállítja. Mert ugye én kényelmes nyugdíjas vagyok, így nem cipekedek, hisz az olyan méltóságon aluli lenne nekem.
Szóval, majd' dél volt, mire hazabattyogtam, így is két szatyorral nehezítve sorsom, úgyhogy mikor a dugig tömött postaládát ürítettem kifele szana de szét futott jóformán minden pakkom... de az ilyesmin már csak csendesen, magam megadón röhögök egyálltó helyemben, ugye. Végül győztem, mit nekem szél, mit nekem cetlik, mit nekem likas szatyor... bejutottam. A postás cuccok közt a sok haszontalan cetli alatt megbúvott egy értesítő is, hogy fontos csomagom érkezett.
Nos, nem vártam csomagot. Vagyis de. Mert valaki emlegetett nekem valamit, de szokás szerint elengedtem a fülem mellett a dolgot (persze az is lehet, hogy bement a fülemen az információ, ahogy kell, de anélkül, hogy működő agyszövetet érintett volna, gyakorlatilag akadálytalan haladással, nem csorbult mértékben ki is  ment az a túloldalon... ehhhhh....), úgyhogy fejvesztve hívtam a postát, mert ugye az ott van, én meg itt és a kettőnk közti távolság gépesítés nélkül nekem nem leküzdhető.
Ja. Hívtam, de nem vették fel.
Majd vagy egy tucat próbálkozás után hívtam a tudakozót, hogy adjanak már nekem egy működő számot, így megkaptam a hivatalvezetőét, s azon melegében zargattam is.
Ismenek már. Hö.
10 perc múlva kopogtak és hozta a bácsi a pakkom.

Címzett: én, öles, remekbeszabott betűkkel szedve; feladó helyén pedig egy ismerős logo. :)

Méretes csomag. Ahhoz képest mindenképpen, amire számítottam, még így is, hogy már agyam jégmezejéről előkandikált a megfelelő emlék. Így aztán pláne izgatottan nyitottam ki a dobozt, nem akadt olló, netán kés a kezembe, így egy tollal nyitottam ki a gondosan celluxszal lezárt füleket, mely mozdulatsort a toll bánja, nocsak, nocsak, ripityomra törött... hiába, na, empatikus jószág még a toll is, átvette gazdi izgatottságát...

Nem. Megpróbáltam, de mégsem megy, nem tudom kiírni a lemezek címét, bocsánat.
Illetve de, csak nem mindet, hiszen már edzésben vagyok, most meg pláne lehetek, de akkor sem megy. Bár, most ez sem könnyít sokat, ami éppen üvölt  a fülembe... na mindegy, fussunk neki újra...

3 KISPÁL lemez, egy ÁGNES VANILLA: JÓZSEF ATTILA és egy dvd, melyen a KISPÁL 20 éves jubileumi koncertje van.

   /Innen, ni/

S Lovasi kezébe applikálva, itt a képen, egy zacsiban, mintha ott a színpadon tartaná a nézők felé, egy ...ööö, nem emlékszem, picula? ezer éves? réz? ööö... gyönyörű fáradtan antik, finom, de esetleges formában játszó érme. 

Mely immáron az enyém. S mivel nincs agyam, így hívhatják ezt bárhogy is, ez mostantól, talemául a Tagoreus nevet viseli.

Még nem szedtem le a dobozról. Még csak nézegetem, mint ahogy a lemezeket sem hallgatom még, csak az Ágnest és a KISPÁLraMIX-et. 
Tagoreus megy egy szép, finom míves szütyőbe, ahol Luci varázsköveit tartom, melyet kedvenc boszorkalyányomtól kaptam.

No és még nincs vége a sornak. Néhány napja kétségbeestem a mankóm, hű kísérőm, mint Don Quijote Sancho Panza-ja, állapota miatt. De tenger eszem nem hiába végtelen tára a haszontalan infóknak így rögvest beugrott nekem egy sosemlátott, de létező, folyvást az ablakomba megtalálható barátom, kinek valami köze van a míanyagokhoz. Ugye. Azon nyomban írtam is sirámom neki, hogy ugyan mondja már el, mivel tudnám redvátlanítani ezt a nemes szerkentyűt, mert nagyon profi, ámde koszlott is és így némileg veszít összértékéből.
Tehát most ott díszeleg a dobozban, a cd-k és dvd nomeg az 1 Tagoreus mellett egy dagi tubus szilikon is.

Öööö... még nem próbáltam ki. Pedig délután már behazudtam kedves feladónak, ki -láss csodát!- megint az ablakában ücsörgött, ahogy az kell is, ugye, hogy nyomban neki is esek a csodaszerrel a mankómnak, de mentségemre legyen, jött kedves barátném, kit meg kellett kávéztatnom és sirattuk kicsit egy hete megfáradt autóját is, majd -jaj nekem- elfelejtettem. És csak most jutott eszembe.

Holnap. Holnap lesz a napja, hogy megújítom mankóm fogantyúját!

Most pedig nagyon büszke vagyok magamra, mert bekerültem egy szűk körbe, mert csak kevesen vannak kik Tagoreust birtokolhatnak.

Köszönöm Tagore! Mondtam, hogy nem vagy kerek!! :))





Edzésben vagyok:
"... nő aztán meg néni..."

Köszönöm Tagore!


Már azt hittem elfogyott, de most is feljebb léptem egyet a lépcsőmön... :)

The Doors: Waiting For The Sun

A szomorúság.

Nem. Nem az, de hogy velem van most már jóideje szinte mindig, az nem kérdés.

Edzésben vagyok a mínusz egyedik napra. Igyexem.

Ágnes szerint és még díjam is van ennek igazolására.

Ez egy staféta, ugye, melynek a menete emígyen néz ki:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet:
5. Kitöltöm a tesztet (inkább kérdőív, vagy mifene.- a szerk.), és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
   

Közbevetném, hogy volna nekem eszemben visszautasítani ilyen megtisztelő megkeresést. Amit akkor sem teszek meg, ha tudom, amit tudok. Na. :)

De nem kötözködöm és meg nem kérdőjelezném kedves Ágnes irántam való téveszméjét, hiszen ez így van rendben. (Már nem a téveszme, hanem, hogy ez a látszat rólam... vagy ezzel most méginkább beleléptem a lelkedbe, Ágnes? Jaj, ha valamihez van, akkor az tuti, a dolgok összezavarása, mert ahhoz, na ahhoz, van egy vagonnyi tehetségem... Erre születni kell?)

Szóval, lelkem büszkeségének aktuális oka:




S akkor jöjjön a teszt, melyből igen hasznos információk ismerhetők meg egy született tehetségről, jelesül rólam. Tudom, kíváncsi szempárok hada figyel erre... :)

Név: Takácsné Lencsés Márta -a pszichomókus javasolta, hogy változtassam meg. De ha egyszer odaérek agyilag, hogy én úgy látom erre a lépésre szükségem van, akkor a nevem a "becenevem" lesz.
Becenév: talema, ugye. Mert ebben benne van minden, de nem "csúfoskodik" ott egy alsóbbrendűvé tevő szótag.
Lakhely: 100halombatta, naná.
Születési hely: Esztergom, ez is naná, bár az előzőből nem következik ez, csak nekem.
Magasság: 169 cm, voltam valaha. Most? Hát tudom én?
Névnap: július 28. De ezt megtudni nem nagy ördöngősség. Csak megjegyzem.
Foglalkozás: roki vagyok. Nomeg anyuka, mely hivatás akkor sem szűnik meg, ha nemsokára kirepülnek a gyerekeim.
Testvérek: Zsolti
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: némi magyar és pantomimezni bárhol, bármikor.
Gyűjtemény: semmi. És mindenből mégis rengeteg lesz: cipők, mosnivaló, hírdetési újság...
Cipőméret: 38 volt valaha. A b után meg az egyik 37 a másik 35 és fél lett. De mentségére a kisebb, szélesebb lett. Ha rosszul leszel ettől, akkor nézz a saját lábadra és örülj minden szerencsédnek!
Iskola: semmi olyanba nem jártam, ahol diplomát adnának.
Kedvencek:  az előbb olyan jól leírtam. Lenyelte ez a remekül összetákol és használóját megbecsülő szar.
Zsebpénz: Most is van egy tízes a zsebemben, az annak számít?
Álom: 

Háziállatok: Amper, és most egy szatyornyi hangya a fürdőszobában. Mivel lakoltathatom ki őket?

Eddig a kérdések. Most kihullott a maradék hajam...

Akiket én fontosnak tartok e helyütt, ebben a témában megemlíteni, mert született tehetségnek tartok, azok a következők:

Tagore
Luciferina
MaliZoli

És van még valaki, akinek itt a helye, de furamód nem ír már blogot, s az az ember Péter. Ő is -csakúgy, mint a fentiek- megérdemli a díjat.

Tudom, nincs ez hat fő. Bocsánat, a gyerekeimnek és a roki-túlélő ismerőseimnek is itt lenne a helyük a díjazottak között. De bloggereket kért Ágnes.

Szabó Lőrinc tollából, Máté Gábor előadásában.

Várok. Mint sokan.

Láttam ezt a filmet, és nem jut eszembe a címe. Érdekes volt, jellegzetes és ezek szerint meg is maradt a jégmezőmön, csak éppen a címe lett az enyészeté. Valaki tudja?

Levelet kaptam Bokros Lajostól.

Nem teszem ide az egészet, hiszen személy szerint nekem címezték, úgyhogy magánlevél.
Kedves Barátom! vagyok a levél elején, s közben is többször (szám szerint háromszor) így szólít, s próbál rávenni, szavazzak az MDF-re, hiszen tudvalévő, én liberális szavazó vagyok, s azok körébe tartozom, akik "azt is szeretnék, szintén jogosan, hogy szavazatukkal csökkentsék a Fidesz kétharmados győzelmének esélyét." /Idézet a levélből./
Csakhogy az az érzésem, az MDF nagyon nem tart azon az úton, ami nekem tetszik. Szimpatikusnak tartom Dávid Ibolyát, de ezzel gyakorlatilag ki is fújt a feléjük táplált bizodalmam, az SZDSZ-szel való szimbiózist pedig még elhibázottabb lépésnek érzem, mint annak idején az MSZP-vel történt politikai szövetséget. Ez utóbbival még mindig közelebb álltak egymáshoz az alapvető elvek, mint a mostani leosztásban.
Rá akar venni, kedves barátom, Lajos, hogy szavazzak rá.
Erről nekem egyetlen mondat, gesztus, hang jut eszembe.
Naná.






URH: Szavazz rám!

"Nem tudom, megpróbáltál-e már elképzelni engem a slágerlista élén... Nyitott Mercedesen gördülök a reptéri úton, kétoldalt délceg motorosok kísérnek. Barátságosan integetnek. Kinyílik a gép ajtaja, kilép egy férfi... izuhan - és szájon csókol. Keletrôl jött diplomatának gondolná az ember, pedig Alice Cooper az, megismerem a nyakában tekergô óriáskígyórók! Biztat... És én elkezdem választási beszédemet."

Szavazz rám!
Beváltom minden reményed.
Nincs hangod?
Használd az enyémet!
Elindulok,
Ha harc, legyen harc!
Szavazz rám,
Régóta engem akarsz!

Pokoli népszer? vagyok!
Iszonyú szavahihehetô vagyok!
Gyönyör?en fogok énekelni,
Ha kapok még egy szavazatot!
Szavazz rám!

Ha majd a csúcson leszek,
Akkor is szeretlek Téged!
A Népem leszel
És én a Népzenészed!

Szavazz rám!
Válassz tisztességesen!
Válassz meg,
Különben végeznek velem.
Válassz meg!
Hidd el, hogy jobban jársz velem!
Szavazz rám,
Bizalmadat úgy élvezem!

Én úgy vagyok szép,
Ahogy az Neked jó!
A Te szavad
A döntô szó,
Szavazz rám!

"Emlékezz majd arra, ami most van! Lépj be a fülkébe... Gondosan húzd be magad mögött a függönyt... A borítékban egy cédulát találsz... alaposan húzd át a másik nevet... Ragaszd le a borítékot... és dobd be az urnába!... Emlékezz majd arra, ami most van!"

Már meg is választottál!
- Valóra válik minden álmod.
Fontos döntést hoztál:
Sikerült engem megtalálnod.

Tudom, eddig mindegy volt,
Mostantól fontos lesz neked.
Mentsd meg a megmentôd!
Mentsd meg - hogy megmenthesselek.

"Lenin, Jagger és Clara Zetkin engem javasolt. Én vagyok a megbízható anti-futurista! A monumentális propaganda tárgya!
Szavazz rám!"

Szavazz rám!
Undor és rémület fog el!
Szavazz rám!
Mindenki minket figyel!
Szavazz rám!
Válassz meg!
Szavazz rám!


Szavazni fogok. Az ikszem a helyén lesz, és nagyon köszönöm a levelet, barátom, Lajos, de nem hiszek a bajuszos férfiaknak.

Az utolsó fejezet.

Április 30-án megint Esztergomban leszek. Fenn, a Bazilika felső parkolójában, este 20:30-kor.

Vagyis már előtte, hisz gyanítom, nem leszek képes végiggyalogolni a távot onnan, le a parkolón át, tovább a Vár úton, el a néhai Fürdő Szálló (maradéka), majd a Zöld Ház és a Bástya áruház előtt, be a főtérre, a Széchenyi téren álló Városháza épületéig.

Valaha régen, előző életemben jártam ezt az utat néhány alkalommal. 1984 és 1988 között, minden évben egyszer.
Előtte pedig a Kálvária hegyen, a szerpentin tetején ücsörögtünk a barátnőimmel, s ámulva néztük a lenn kígyózó fénypászmákat végig a városon és nagyon nem tudtuk miről is van szó.
Aztán Hell-es lettem, és már nem néztem a fényeket, hanem vittem magam is egyet közülük.

Szóval, fáklyás ballagás, most már csak felvonulás. És utolsó alkalommal. Sötét lesz, nekem az -illetve a mankómnak leginkább- nem túl jó ómen, de ott a helyem. Igyexem a volt osztálytársaimat összetrombitálni, legalább egy "Jó szerencsét!" erejéig fussunk össze.






"A negyedikes bánya-elektrolakatos osztály önkéntes elhatározásból a földrengés sújtotta Berhidára utazott 1 hetes társadalmi munkára a földrengéskárok helyreállítási munkáiban való részvétel céljából. 1985 november"

Ezt a képet pedig azért tettem ide, mert felfedeztem ezen egy nagyon kedves ismerőst. Az álló sorban, balról a második Schlay Józsika. Semmit nem tudok róla, de most is nagyon jóbarátként tartom őt emlékezetemben. Ami az én 10%-os agyi kapacitásomat tekintve igen nagy fegyvertény. Ugye?



A képeket Sebi tanár úr hajthatatlan útmutatása nyomán tudtam leszedni a honlapról, ahol is az utolsó fáklyás menet híre is fenn van.

Csak egy hétvége volt.
Csak egy Húsvét.
Csak egy kis túra.
Csak én, egyedül utaztam.

Csak egy ember van a gáton, csak egy.
Ezt köbö négyezerszer láttam szembejönni velem az út során.
Mert ugye itt az idő.


    /Innen, ni/

A világ változik. Mostanság meg aztán rohamléptekkel, s ki tudna erről -mármint a változásról, s annak gyors s mindent elsöprő voltáról- jobban, mélyebb tapasztalatok alapján beszélni, mint mondjuk a billogot szorongatva sorban álló -ööö... akarom mondani a sor élén álló- Morvai Krisztina őnagysága, aki majd megmondja, hogy ki a magukfajta s ki a magunkfajta, ugye. (Ha lehetne dőlt betűkkel szedném ezt itt, de miért pont ez működne a szerkesztőben, ugye.)
Szóval, a világ változik.

S itt az idő.

Idestova négy nap és helyére kerülnek az ikszek. Na, nem az ítészek, akik megmondják a tutit, hanem az ítészek, akik körül gyakorta forog a köpönyeg.

Ahogy utaztam Esztergomba szombaton, majd ma hazafelé, bőven volt időm megfigyelni a plakátokat.
LMP laza.
Jobbik nem sz@rozik.
MDF bajuszpödörgető szakértőként azt mondja: csak az ország. Mely mondatot a
FIDESZ provokálta ki, a "csak egy ember van" szlogenjével.


Miből lesz a cserebogár, mondhatnám:

  /Ez meg ehun lakik, e/

Már csak egy kérdésem van. (Illetve egy rakás, de ez nem hagy békén leginkább.)
Mi a búbánatos frászkarikával töltötték a nem ittlévő időt fideszék, az elmúlt 8 évben, ha saját bevallásuk szerint is csak most jött el az ő pillanatuk?

Ez nekem annyit tesz, eddig nem is akartak választást nyerni, hiszen most van itt az egy ember ideje, aki majd a kerítésből is kolbászt csinál.
Vagy a kolbászból kerítést?

És én kívül leszek vagy belül?

Azt hiszem, ez volt mindig is a kedvencem.

Ahogy a Lyukban már alig állunk a lábunkon, folyik rólunk az izzadság, fülledt, nyúlós meleg van ....


 

Azt mondja: ebben a világban elhagyta magát. Igen. Elhagyott engem.
Ebben a világban.

Feloszlik a KisPál.

Nyáron a Szigeten a nulladik mínusz egyedik napon, augusztus 9-én este egy három órás óriás koncerten búcsúznak.

Valaki aki úgyis menne, vagy nem menne, de javítana a karmáján, elkísérne engem?


 

Aki ismer, tudja miért fontos ez nekem. Aki nem ismer, azt úgysem érdekli. Aki ismer, de annyira nem , hogy értse ezt, annak elmondom. Vagyis a padomon úgyis kikiabálom még sokszor, számtalanszor, míg el nem megy a hangom és kővé nem dermed a nyakam... de most nem tudom. 
A zene is azért ez a hibrid lett.

De ott a helyem. Valaki kísérjen el!!

Kis pálya, nagy élvezet.

Reggel írtam, hogy kölcsön cetlivel eredtem útnak. A busz totál tele volt, úgyhogy örültem, hogy találtam helyet, de ez oly annyira sikerült, hogy beszélgetésbe is elegyedtem a szomszédommal. Kiderült, hogy egy helyen dolgoztunk, az előző szátad vége felé, a battai erőmű vízlágyítójában. Most mondja valaki, hogy nem igaz az a közhely, hogy kicsi a világ!

Nos, elfáradtam. Pedig ez a kiállítás mondhatni töredéke sem volt az előzőleg látottnak, hiszen mindössze 55 képet tartalmaz a tárlat.
Kissé csalódott voltam a végén, mikor kacsáztam ki a második teremből a székemmel (mert kerekesszékkel mentem megint, megjegyzem ez a másik volt, az egyiknek a kereke még mindig leeresztve várja a jobb sorsát, ez meg "csak" fordítva van összerakva, de sebaj...) meg is kérdeztem a nénit, hogy "Tényleg ennyi? Vége is?". Ő meg mosolyogva közölte, hogy "De, ez ennyi:55 kép." Na, ja. Nagyon szép képek, de még fért volna most ilyen a szürkeállományomba.

  /Andre Derain/

Nem ez tetszett a legjobban, de azt a képet nem találom sehol. Ez annak a bal oldalán van a tárlaton, ami így elég izén hangzik, de ez van. Annak a címe: Fatörzsek. De igazából csak szélfútta levelek uralják a látóteret és az erő, a levelek játéka, a selymes zöld színük engem nagyon megfogott.

  /Vincent Van Gogh: Börtönudvar/


Ez a legelső a bejárat után és érdekes megnyitója a sétának. Jellegzetes vangogos, érdekes volt, most látni és az is, hogy felébredt bennem az emlék, hogy mennyire jó nekem, láttam azt a kiállítást is... hiszen ingyenélő nyugdíjas vagyok, csak akkor még nem tudtam, hogy bemehetek ingyen is...



/Henrí Rousseau: A költő és a múzsája/

Mi más mutatná tökéletes műértetlenségem, mint az, hogy megbeszéltem türelmes barátnémmal, hogy ez itten kérem az óriásnő és a megszeppent lapátkezű duettje. Ennyit rólam. (Kár belém a művészet?)



/Amedee Ozenfant: Lineáris kompozíció fekete háttérrel/

Ez meg aztán egyszerűen lenyűgöző volt. Olyan nagyhatású, amilyen egyszerű.

Utána kávéztunk meg boroztunk, meg még boroztunk, meg még kávéztunk, meg sütiztünk illetve salátáztunk s közben megbeszéltük ismét az élet nagy dolgait, mérettől néha függetlenül. Mármint az élet nagy dolgai, ugye.

Aztán jöttem haza, Luci' pedig rendes gardedámhoz méltón fölrakott a buszra a Népligetben, mostanra pedig már alig élek.

Pedig hallottam este, hogy idén ki kell mennem a Szigetre. Ez az utolsó alkalom. Ott a helyem.

Azonnal mennem kell, mert jelenésem van ismét, újfent, mert nekem nem elég az ingyenélő nyugdíjasok henyélő élete.

Most éppen Degas-tól Picassóig fogok nézelődni, de erről majd később. A lényeg, hogy fel kell jutnom Pestig, a Népliget buszvégig, ahol is kedves, okos, szép bloggerina, Luciferina összeszed és megyünk együtt a képek élvezetéig. S teszem ezt majd busszal, ugye, hiszen vonattal nem vagyok képes utazni (hacsak nem a kis piros, de mávék nem tartják már számon, hogy melyik járat milyen színű, így előre nem lehet tudni, lutrihoz meg öreg vagyok már), autóm meg nem van.
S ingyenélő nyugdíjas lévén -amint azt már mondtam- egy sor kedvezményre vagyok jogosult. Ezek egyike az utazási kedvezmény, amit minden év február végén szoktam megkapni, s következő év március végéig érvényes. Egy papír, melyen számozott karikák jelzik a pecsétek s dátumok helyét, melyekkel jelzik, mikor használtam el egy-egy lehetőséget.
Na, ezzel szoktam utazni, amíg tart. Mert már nagyon fürge vagyok, utazgatok feszt, jövök-megyek, úgyhogy nyár végére rendre elfogynak a likak rajta, de addig is 50 netán 90%-kal kevesebbet fizetek egy-egy úton. S ez mondjuk egy Batta Esztergom távon tetemes összeget jelent. Most megjött már az új, így ma is ezzel akartam menni, de néhány napja nem találom a szelvényem.
Tulajdonképpen meg is békéltem, ha elhagytam hát elhagytam, bakker, ez van. Most öltöztem és belenyúlok a nadrágom zsebébe, s lám, egy cafat akad a kezembe.

Bakker! Hát nem kimostam a gyakorlatilag szűz vagy majdnem szűz (vagy olyan nincs is, hogy majdnem szűz? ehhhh.... kötexik csak megint az a nem is létező eszem....) szelvényt?!
Most itt állok egy tized méretűre ázott cafatokban lógó papírkával....

De most szaladok, mert ettől még ingyenélő nyugdíjas vagyok és meg kell néznem, hogy a Boticelli óta felpumpálták-e a Szépművészetiben a kerekesszék kerekét, vagy megint erőpróba lesz a kiállításon való végigmenetel (de így még mindig jobb, mintha gyalog kellene végigmennem, mert úgy aztán tuti-fúró-kukker, hogy nem bírnám csak max a feléig...).
Kölcsön kértem Ketteske szelvényét, mert azt gyám és gyámolt megosztva használhatja. Na. Most szaladok.
Picasso és nem utolsósorban Luci' nem vár.

Úgy tűnik napi rendszerességgel jönnek ezek, úgyhogy meg is alkottam eme szót: zenema.

Most ez zörög idebenn, s ma sem más kiindulópontról, mint Ketteske felől. Egy konok dallam, ami nem hajlandó kimászni a fejemből, úgyhogy kiteszem ide.

Na. Tehát, megszületett egy zárt osztály, mely a zenema névvel büszkélkedhet.
És érthető ugye, mennyire konok ez a tiririptip tiriptip.... pláne ebben a feldolgozásban:

H9h9... tiririptip tiriptip...

Idejekorán fordulok a blog népéhez, hátha találok vállalkozót e nemes feladatra.

Június 28-án este 8:35-kor száll fel a gépem Ferihegy 2B termináljától. Így ki kell érnem, legkésőbb fél 7-re, hiszen csak akkor kapok a lábamnak megfelelő helyet a gépen. (Télen épp ezért jutott nekem olyan hely, hogy egy félig összecsukott colstock formájában, totál megmacskásodott nyomorult lábbal érkeztem Dublinba, majd onnan autókáztam még vagy 3 órát tovább, nos nem volt túl kényelmes, ami persze bírható, de ha van rá mód, elkerülném.)
AerLingus-nál nincs a sérülteknek fenntartott hely, így érkezési sorrendben osztják a helyeket (csak a visszaútra lehet online foglalást intézni), így ha nem érek ki időben megint benne van a pakliban, hogy a szárny fölött utazom. (Ez sem tökéletes, de mivel éjjel megyek, olyan sokat amúgy sem látnék, de ott az én nyomorult lábamnak már baromi szűk a hely, ha pedig nem tudom kinyújtani, azt nem köszöni meg okos, kedves, erős... de valljuk be legó-lábam.)

Taxival megyek végső esetben, de a taxis nem fog bejönni velem és átadni a reptéri személyzetnek, tehát ehhez is kell némi segítség nekem. A csomagomat cígölni utánam, meg egyáltalán, hogy el ne vesszek. Írországba kitalálok simán. Ha már fenn vagyok a gépen. :) De addig... :))

Úgy volt, hogy egy barátnőm, ki egyláb amputált, visz majd ki és ad a földi személyzet kezébe, de neki nem jó az az időpont, mert másnap vizsgázik, úgyhogy kihírdetem a lehetőséget, hátha él vele valaki, mert olthatatlan vágyat érez rá, hogy ne hagyjon elveszni és összehajtva utazni egy osti ám szeretereméltó nyomorékot.

Tehát taxit keresek, június 28-ra, mondjuk Budapest Népliget buszvégtől (ideális esetben Battáról, de ez nem feltétlen szükséges, a Népligetig elvergődöm busszal), Ferihegy 2-re, este fél 7-es érkezéssel.
Fel tudok ajánlani egy óceáni kavicsot, melyet két héttel később, netán a hazafuvarkor átadhatok, nomeg a fuvardíjat természetesen.



Jelentkezéseket itt alant, vagy a profilomban megtalálható emilcímemre várok.
Jelszó: karma javítást vállalok!

És még hangja is van.

Ez is olyan, ami megül a fejemben. Ki kell engednem, mert nem hagy békén.

Nem tudom, ki ez a tyúk, de néha travi vonásokat vélek felfedezni az arcán. De a hiba bennem van, én tudom.
 

Mert ilyen napom van.

Száz évvel ezelőtt példázta nekem nagyszerűen ez a film: Ha aláírod a kiverekedett szerződést, amiben benne van a minimum, akkor sem biztos, hogy ott lesz a háló...

Ketteske néhány napja rákkattant egy zenére, aminek monoton taktusai néha beszűrődnek hozzám és persze nem hagytak békén. Mikor ma mentem kifelé, ismét meghallottam és valahogy beugrott, hogy ez egy filmben volt. Na, azért az nem, hogy melyik is az a film, de maga a tény, hogy legalább valamihez sikerült kötni memóriám jégmezején, az már komoly eredmény.
Fanni meg rávágta, hogy a Fehér tenyér az. Ja, tényleg.

Itt a zene, nincs hozzá semmi kép, akármi, de a zene nekem nagyon-nagyon bejön. Hangosan, kizárva minden mást a pillanatból, csak ez a monoton dübörgés, a finom alappal...

Barátnős, teás, kávés, WA-es roki-magam erőt tépázó kellemes napom után battyogtam a buszom felé.

Illetve még valahol a metróban jártam vagy tudom is én, mert nem a hely a fontos, ugye, hanem a történés, egyszer csak elém toppant egy ifjú, így én is megállni kényszerültem. Láthatóan nem volt ura tekintete ingadozásának, nem tudta fókuszba állítani szemeit, de másban nem látszott rajta -netán érződött volna-, hogy akármi szer hatása alatt van éppen, megálltam s vártam. Majdcsak kiböki mit akar.
Széles gesztusokkal előadta, hogy ő főiskolás és elvesztette a tárcáját, nem tud hazamenni, segítsem már ki egy kis pénzzel. Mondókáját pedig -tekintete éteri dimenziókba tévedésével és két kezének heves mozdulataival kísérte. Ahogy beszélt -s mutogatott- egyre közelebb araszolt hozzám, s az eleve igen kicsi távolság, gyakorlatilag nullára redukálódott, s már igencsak bévül volt azon, ami nármális esetben megálljt parancsol az embernek.
Én meg, baromi nyugodtan támasztottam a mankóm, néztem szemébe -már amikor el tudtam kapni az épp arra tévedő pupilláját- és vártam, de nem léptem hátra. Egyértelmű lett volna ez a reakció, hiszen gyakorlatilag belemászott az intim szférámba, de macerás nekem áthelyezni a súlypontom, megemelni a mankóm, odébbtenni azt, majd arrébb költözni... vagy mondhatnám azt is, hogy a ló...t fogom ennyire nyilvánvaló jelét adni annak, hogy meghunyászkodom, hogy tartok tőle. Nem kérdés, hogy ha erőfelmérésre kerül a sor, kinél van több, de én sem elfutni, sem verekedni nem tudok. Úgyhogy szivi, mondd, aztán figyelj...

Mondandója és heves mozdulatai közben, mivel már gyakorlatilag az arcomban volt, hozzáért a mellemhez. Hogy direkt-e vagy véletlenül... nos, ez utóbbiról nagy leosztásban megvan a véleményem, de itt, hogy ez volt-e nem tudom...a lényeg, hogy nálam ebben a szituban ez volt az utolsó csepp. Akaratlanul toppantottam egyet mankómmal -röhej, komolyan, a hisztis nyomorék... ááááá...- és amilyen zord és határozott hangon csak tudtam, ezt mondtam:

- Nem adok. És ne merj még egyszer hozzám érni!

Valószínűleg nagyon félelmetes lehettem, mert ifjú sikerrel vette az eleddig teljesíthetetlennek tűnő feladatot s mindkét szembogara az én szemembe nézett, levegőben meggállt az épp megkezdett gesztusa, hátrébb lépett s kicsit oldalra is, és csak ennyit mondott:
- Bocs.
Nem lépett el az utamból, így még mindig ránéztem, s ettől ismét tett egy fél lépést oldalra, így már mehettem tovább és közben azt mondtam:
- Nem történt semmi. Szia.

Ha van nálam pénz, úgy értem a zsebemben, s nem kell előhalásznom, szoktam adni a zenészeknek, vagy télen az ücsörgő kéregetőknek is.
De ez nem tetszik. Hogy ilyen sz@rral akar megfogni egy hajléktalan! Nem azzal van bajom, hogy hajléktalan, nem a kéregetéssel, azzal, hogy le akar venni, mert láthatóan én átb@szható vagyok... Kisfiam... öreg vagyok én már bohócnak.

S láthatóan félelmetes is öregségemre.




 

Mert ma van ma. Tegnap ugye, tegnap volt, csak akkor nem tudtam erről.

Ez Peterdi Páltól származik, s az én agyam helyén valamiért egy CsíkosHátú Barátom is elővillan mikor ez szóba kerül. Emígyen hangzik ez:
"Akinek humora van, az mindent tud, akinek humora  nincs, az mindenre képes"

Az utóbbi társítást nem egészen tudom, hogy miért ugrik be, de majd talán felhomályosít illetékes elvti, ha erre jár...
Azt a leplezetlen kritikát kaptam minap, hogy nincs humorom.
Nagyon speciális helyzet végkövetkeztetése lett ez a mondat, mely helyzet úgy alakult ki, hogy a melegfelvonulást nehezményezte valaki az egyik roki-listán, melyből egy csinos vita, majd egymás torkának esős gubanc lett, ami odajutott, hogy okos, értelmes vitapartner azzal igyekezett lezárni a dolgot: "Már a nuni is lázad?"

Vigyorogtam nagyon. Most is ezt teszem, ez gondolom, hihető annak, aki kicsit is ismer. S megírtam tételes válaszom a levélre, s beletettem egy olyan mondtot is, melyben kiemelt szerepet kapott a férfi 

Woody Allen mondta. Mégis ki más?

"Ha mégis kiderülne, hogy van Isten, nos akkor sok jót azért nem tudnék mondani neki. Finoman szólva is alulteljesít."



/WA itt lakik/

Igazából a tegnapot akartam lejegyezni, mert megint rokihoz és ingyenélő nyugdíjashoz méltatlanul jól éreztem magam, néhány csésze illatos tea, mogyorós keksz, kávé fogyasztása után jókedvű beszélgetés, majd Frei Tamás és Woody Allen "társaságát" élvezve koronáztam meg azt.
A Moszkva tér metró bejárathoz beszéltük meg a randit, Máriával, akivel már második éve együtt nyűglődünk a nappali kórházban, s valamiért hagyja, hogy lógjak a nyakán.
Azt terveztük, hogy a Mammutban kávézunk egész nap, s közben az élet nagy dolgait beszéljük meg, felfedve a mélyebb társadalmi problémkat is. Ugye nemes cél?
Nos, az odautam is érdekesre sikerült, de ez csak a szokásos. Ugyanis buszsofőr nem hagyta, hogy az első ajtón szálljunk le (egy bácsi szintén bottal evickélt az első ülésről kénytelenül a busz vége felé, csakúgy mint én, mert okos, erős sofőr nem nyitotta ki az ajtót, de sebaj, 17 hétig ne legyen ennél nagyobb öröme!), majd a metrón már iszonyú gyakorlattal állítok fel bárkit a kapaszkodó melleti helyről, de lám, amint meglátják a botom, mosolyognak és már ugranak is, ezen kívül ki is zavarok a nekem kellő megállóban egy embert, hogy ne erissze el a metrót, míg én oda nem jutok az ajtóig, nehogy elinduljon a szerelvény, míg én küzdök a felállással... de megy ez mint a... tessen ide vérmérséklete szerint megfelelő mondatrészt tenni, ami nekem eszembe jutott, nem illik monitorra...
Vagyis a Mammutba akartunk menni, oda, ahol múltkor májkrém ízű amerikai palacsintát ettem mascarponéval és salsának csúfolt málnaszörppel... de elcsábított Mária s egy szomszédos ici-pici teázóba mentünk. Tényleg pici, három asztalka van összesen, meg egy pult, és egy polc, dugig mindenféle taázós kellékekkel. A hely miliője, s ehhezn szervesen tartozik az illat, ami uralja a helyet, fantasztikus.

Ott ültünmk néhány órát, a fontos dolgokat átbeszéltük, ugye, aztán rájöttem, hogy nincs mosdó a teázóban. Úgyhogy menekülőre is fogtuk, mert egy ilyen kihívást nem lehet semmibe venni az esetemben, mert öreg avgyok, ugye. Irány a szomszéd őslénye, ahol a vészhelyzet elhárítása után beültünk a Libri könyvesboltban a Frei Kávézó-ba.

Ott is eltöltöttünk vagy két órát, kávé különlegességeket ittunk és a megmaradt fontos témákat átbeszéltük még. Elkértem a hely menü-lap-ját, mert nagyon kellemes hangulata van annak a kiadványnak, éppúgy, mint a helynek magának.
Frei-t én még tv-híradós korában szerettem meg. Most is szimpatikus, bár a politikai szereplés felé kacsintgatása nem nagyon tetszik nekem, de remélem, ez csak egy botlás, egy talán megkerülhetetlen állásfoglalása egy ismert személyiségnek.
Ám a hely s a kávé, amit ott ittam, nagyon jó. Úgyhogy ez abszolút megfelel annak, amit én erről az emberről a mosolya, s a tekintete után gondoltam.

Én csak kaptam.

Dolgozott egy férfi a postán, akinek az volt a dolga, hogy a rosszul, vagy olvashatatlanul felcímzett leveleket kezelje.
Egy napon érkezett egy levél, amelyről hiányzott az irányítószám, de még a pontos cím is, és remegő kézírással mindössze annyi állt a borítékon: Istennek. A férfi kíváncsi volt, mi állhat benne, ezért kibontotta. A levél így szólt:
 
Kedves Isten!
Én egy 83 éves özvegyasszony vagyok, aki a kicsike nyugdíjából él.
Tegnap ellopták a pénztárcámat, amiben 100 font volt, vagyis az összes pénzem a következő nyugdíjig. Következő vasárnap lesz a születésnapom, amit vacsora mellett szerettem volna megünnepelni két barátommal. Anélkül a pénz nélkül sajnos nem tudok bevásárolni, nincsen családom, akikhez fordulhatnék, Te vagy az én egyetlen reményem...
Kérlek, segíts nekem!
Szeretettel: Edna
 
A levél megérintette a postai dolgozó szívét. Megmutatta a levelet a kollégáinak, akik kivétel nélkül a pénztárcájukba nyúltak, hogy néhány fontot erre a nemes célra áldozzanak. Mire mindenki sorra került, összesen 96 font gyűlt össze, amit betettek egy borítékba, és elküldték az idős hölgynek.
A nap további részében egy különleges, melengető érzés töltötte be a posta dolgozóinak szívét. Edna végül mégis megünnepelheti születésnapját, barátai körében.
 
Néhány nappal később egy újabb levél érkezett, szintén Istennek címezve. Az összes postai dolgozó összegyűlt, hogy együtt olvassák el. Így szólt:
 
Kedves Isten!
Hogyan is köszönhetném meg Neked, amit értem tettél? A szeretetednek köszönhetően egy csodálatos vacsorát készíthettem a barátaimnak. Egy nagyszerű estét töltöttünk együtt, elmeséltem nekik a Te jótéteményedet.
Egyébként 4 fonttal kevesebb érkezett meg a pénzből. Biztosan megint azok a mocskok a postánál...
Köszönettel: Edna

Én végignéztem. Érdemes végignézni, és bár nem értek egyet a konklúzióval, de hogy avlamit tenni kell az nem kérdés.

Mert ez valóban sokkoló élmény lehetett, de ez a film is az.

Mostanában ugye, már nem is olyan egyértelmű, hogy melyik eszi a meg a melyiket és mi számít ennek, míg mi amannak...


Korábban megjegyeztem, hogy mostanában zene ügyben nekem az abszolút nyerő egy Dub FX néven futó fiatalember. Ma is az ő zenéiben kalandoztam, és az akkor lejegyzetthez képest rájöttem melyik is az ott, ami -egyelőre- viszi a pálmát:

Persze tovább is mentem, s a következő PJ Harvey, mert egy félig felismert szókapcsolat a címet hívta elő és arról meg ez a jellegezets arcú és hangú nő ugrott be. És találtam egy remek felvétlt, hal-ügyben:

És oersze ennyi nem elég nekem, úgyhogy nézelődtem és igazi csemege gyanánt ez akadt elém:

Hát, ez a poptöténet míves darabja. Ez a két nő nagyon ott van. És mindkettő nevét az almám másik fele ismertette meg velem. Mert nekem ilyen jó dolgom volt. Lehet irigykedni. :P