With or Without You...


Öregszem, és "talán eltűnök hirtelen'...

Nagyon. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Hazafelé már bőgtem, mint egy gyerek... vagy egy megviselt banya, aki az ereje végére ért és olyanok jutnak az eszébe, amik erős valójában soha...

Pedig nagyon jó volt.
Összefoglalva, csak címszavakban, mert tényleg nagyon jó volt, de rá kellett jönnöm -vagy inkább ismét elfogadnom-, hogy nem való nekem ez a tempó.

- Ágnes anyukának is épp olyan szép és akkurátus, mint bloggernak, költőnőnek, csak a krumplit sütné át rendesen...
- Lili egy édes tücsök, szépséges, mosolygós, "beszélgetős", nem is nagyon pékutyás, kétszínű szemű, és türelmes... hiszen még az én karjaimban is jól viselte a megpróbáltatásokat,
- Péter egy végtelenül szimpatikus ember, most, hogy ráért -de már nem sokáig, Ágnes megértő "örömére"- ő is csatlakozott a négytagú nőikarhoz,
- kert gyönyörű, hangulatos pláne a borgonával,
- olyan gyorsan leszáll az éj, hogy csak na.

Köszönöm a meghívást, szegény Lucit már erőnek erejével zavartam haza, mert nekem még egy órát várnom kellett a buszomra mikor az Etelére értünk, s mindenáron ott akart maradni velem, hogy majd ha engem biztonságban "feladott" a buszra, akkor indul csak haza... Ja, persze, gondoltam, épp elég ha kettőnk közül csak egyikünk kókad a padon plusz bő egy órát még...
Hazaértem, na. Már  majdnem ma volt, és ezt nyomorult -erős, okos, szép- lábfejem azzal ünnepelte meg, hogy ideges lett és hajnalig nem hagyott aludni.

Na. Neurológus vagy? Ha igen, ne fogd vissza magad és mondd, mivel lehet megbűvölni gyönyörűséges, erős, okos, de gyakorta sikoltozó lábfejem!!

Az eredeti sokkal jobban tetszik, de annak közzététele le van tiltva, úgyhogy be kell érnem ezzel.
Sebaj.

De ez se rossz. Ugye.

Be Free kolléga a pluszmentes részhez tette a szöveget, hogy könnyebben viseljem ezen napok tortúráját.

Nos, én akkor iszom még egy kávét. Ha már...

Igenis nekem ezek azok.

Reggel felzarándokoltam Pestre, egész úton, míg ültem a buszon, azon paráztam, hogy most vajon Györgyivel azt beszéltük-e meg, ahová érkezni fogok. Merthogy Battáról busszal, két helyre lehet beérni fővárosunkba, egyik a Népliget, másik az Etele tér (azaz, bakker, Kelenföld) autóbusz állomás, én az utóbbi felé igyekvő buszon ültem, s mondom végig igyekeztem visszaemlékezni a kialkudott helyre.
De nem jutottam dűlőre magammal, úgyhogy lesz ami lesz alapon, mentem, vagyis ültem a buszon.
Annyira okos vagyok! Jó helyre mentem. :)

Györgyi és Yvette ott vártak már, úgyhogy mikor lekászálódtam, egy gyors összeismerkedés -Yvette-el eddig csak e-mail-t váltottunk, személyesen még nem találkoztunk- örömködés -Györgyit úgy ahogy van imádom- után indultunk is valami kávé lelőhely felé, hogy megbeszélhessük a megbeszélnivalót. Én, a vidéki, mondtam egy helyet a közelben, a két pestinek, akik nem tudtak a környéken. Én meg, én, akinek agya sincs, elveztettem őket egy börgerkingbe. Na hiszen... (Na, jó, de az igaz ebből, hogy esküdtem rá, hogy valahol nem messze onnan van egy Burger King, mert én egyszer ittam ott egy kávét, egy emlékezetes beszélgetés koreográfiája részeként.)
Yvette nagyon érdekes ember, olyan, akivel az első pillantás után azt érzi az ember (vagyis én azt éreztem, de gyanítom ez általános), hogy figyelni kell a szavaira, kedves, okos, empatikus és nagyon érdeklődő.
Györgyit pedig egyszerűen szeretem, na.
Alakul az egyesület ügye. Örülök neki.

Aztán jöttem haza, visszavittek autóval a buszhoz, éppen indult is egy járat én meg kocogtam is, hogy felszállok és éppen, mikor az ajtónál voltam, jöttem rá, hogy nincs jegyem. Csakhogy nem lehet felszállni jegy nélkül a battai buszokra, mert az elővárosnak számít manapság. Bakker. Én meg nyomoréknak. Bakker.
De áldott legyen minden kótyikok leg Kótyikabba, ki futva érkezett szintén a buszhoz és nem mert ellentmondani a mogorva ismerős néninek, s azon nyomban indult is megváltani a jegyemet. Ezen közjáték után felszálltam és elfoglaltam a nekem járó helyet. :)

Hazaértem és lerogytam ide. Azóta meg csak kis házimunka és fondant rózsák töltötték ki az időmet.
Ez utóbbi csak virtuálisan, hiszen igen messze vannak helyileg tőlem, de ígéretem van rá, hogy majd nyáron csinálunk nekem is. :)

Íme Ditte legújabb mesterműve a fondant, pillecukorból.

Itt pedig a képek, egyszerűen leesett az állam, na.













Nos, hát nem gyönyörűek? Ezek igazán illenek egy Fairy Party-hoz.

Holnap megyek a Jánosba kontrollra. Jaj nekem, most megyek aludni.

Nem is értem, miért így hívják...

 Az esküvő után a fiatal feleség így szól a fiatal férjéhez:

- Drágám, most, hogy összeházasodtunk, azt hiszem, meg kellene  beszélnünk, hogyan alakítsuk ki szexuális életünket. Este, ha a hajam  rendben van, azt jelenti, nem akarok szexet. Ha kicsit kócos, azt  jelenti, hogy lehet, hogy akarom, lehet, hogy nem. Viszont ha a hajam  teljesen kócos, azt jelenti, hogy akarom a szexet.

- Rendben, aranyom. Most elmondom, én hogyan gondolom: amikor  hazajövök, iszom egyet. Ha csak egy pohárral iszom, azt jelenti, hogy  nem akarom a szexet. Ha két pohárral iszom, azt jelenti, hogy lehet,  hogy akarom, lehet, hogy nem. Viszont ha három pohárral vagy többet  iszom, akkor kurvára nem fog érdekelni milyen a hajad.

.................................................

Idős házaspár üldögél házuk verandáján. Megszólal az öregúr:

- Most előveszek egy nagy adag fagylaltot a hűtőből. Kérsz te is?

- Én csak egy kis adagot - válaszolja a felesége -, de önts rá csokoládészirupot! Nem akarod felírni? Tudod milyen feledékeny vagy.

- Dehogyis! Észben tartom. Kis adag csokoládésziruppal.

- Igen és dióreszelékkel. Nem felejted el?

- Persze, hogy nem.

- És tegyél egy szem cseresznyét a tetejére! Biztos vagy benne , hogy nem felejted el?

- Dehogyis, Márta!

Az elkövetkező tíz percben kihallatszik a verandára, hogy a férj ügyködik a konyhában. Végül megjelenik két tányér sonkás tojással.

- Ugye megmondtam, hogy írd fel! -sóhajt az asszony -Hát nem elfelejtetted a pirítóst?

Ajánló.
Egy roki-listán kaptam, éééérdekesek, jó szívvel ajánlom másnak is... :P

Korhatáros.



     

   



 

Nos, mint annyi más is, ez a szakasz is kimaradt az én életemből. S mint annyi mást sem, ezt sem sajnálom…

Annak viszont kifejezetten örülök, hogy ráakadtam a Comedy Central egy sorozatára (több másik mellett, melyek például A nevem Earl, vagy a Susogós Mackók vagy éppenséggel a Dokik és még sorolhatnám), mely nem más, mint az Így jártam anyátokkal.

A mai sok részben, melyeket már persze ezerszer láttam, de ez olyan, mint a… már nem is emlékszem mi volt az amit reklámozott ez a szlogen, de szóval… nem lehet megunni, volt egy momentum, amit nem hagyhatok említés nélkül.
Ez pedig egy jelenség, egy csoport, melynek neve a címben jegyzett, vagyis ők a „húúú! csajok”.
Jellemzőik a csoportos megjelenés, a miniszoknya, vagy sort viselete, a cowboy-kalap (gyanítom ennek van magyar megfelelője is, csak mint mondtam, ebből én kimaradtam, úgyhogy nem tudhatom, de ha valakinek van „belső” információja erről, ne habozzon és ossza meg azt velem), a bérelt limuzin (gondolom itt a taxis közlekedés) égig érő magas sarok, ennek megfelelő az emberi anatómiát meghazudtolóan hosszú combok, pezsgő (vagy sör), testcsillám a köldökig érő dekoltázson, égig emelt karok, fülig érő mosoly és mindehhez hangos, átható, magas hangú és meghatározott időközönként felhangzó: „Húúúúú!”, mely tulajdonképpen egy egymást s magukat buzdító csatakiáltás.

/A kép csak illusztráció, ugye/

Barney (a legnagyobb és legelkötelezettebb, tökéletesen tudatos nőcsábász, ki magát simán a „mocsok macsók” közé sorolja, persze hallani sem akarva a hasonló című sorozatról) frappáns összefoglalója szerint a Húúú!_csaj a következő: „…olyan fiatal lány, aki a kakukkmadárhoz hasonlóan a hangjáról kapta a nevét”.
Nos, ez mindent elmond.

S az életemből kimaradt ez a korszak, de ahogy Robin (a sorozat kanadai bevándorló, fiúként nevelt de lánynak született, s nagyon is NŐ alakja) elmondása szerint kiderült, ezeknek a húú-knak külön jelentése van.
Például:
- ma megint egyedül megyek haza
- még sosem volt második randim
- szerelmes vagyok a barátnőmbe, aki nem leszbi, sőt, mégcsak nem is tudja rólam, hogy én az vagyok.
Szóval, nem könnyű a Húúú!_csajok élete.

Örülök, hogy ezzel az információval is gazdagabb lettem, s gondoltam, vagyunk még így egy páran ezért tettem ide ezt a padomra.

Nem tudom, mikori, és miért éppen most jutott eszembe, de tegnap óta itt zizeg a fejemben, úgyhogy kirakom a padra.

Na.

Hö.

Jajjaj. Ma az a hír járja, hogy továbbra is aktív az izlandi vulkán, s ezért lezárták Írország légterét néhány órára.

S várhatóan még a követkető hetekben nem lesz különleges a légiközlekedés kényszerszünete, s ha megy is minden, mert nem lesz hamufelhő, akkor is káosz közeli állapotok uralkodnak majd az európai légtérben.



/Kép innen, ni/

Na, nem egészen két hónapot adok az izlandi Eyjafjallajökull vulkánnak, hogy kedvére kipöfékelje magát, mert június 28-án este úgy elrepülök Dublinba mint a huzat!! És ha ezt veszélyeztetni meri, velem gyűlik meg a baja.

Na.

És biztosan ezt akarjuk?

Telik megint a pohár, már talán túl is csordul.
Meg sem lepődöm már, hogy félreértenek, nem ezen pörgök, ellenben az nem hagy békén -pedig ebből sem most élem az első fejezetet-, hogy véresszájú ifjak, okos, vagy csak nálam okosabb gyereklányok, erőszakos, meglett de valamilyen téren erősen mellőzött s ezért frusztrált férfiak, cincálják szét a hazámat. Persze ezt vegytiszta hazaszeretet álcája -s őket tökéletesen meg is győzve erről- mögé bújtatva teszik.

Én meg egyrészt elhányom magam ettől már, másrészt elgondolkodtam, valóban ez kell nekünk? Muszáj megtartanunk azt az imídzset, ami a jobb sorsra érdemes, de még magában is széthúzó nemzet képét mutatja?

Zsidó vagyok, cigány vagyok, öreg vagyok, nyomorék vagyok, nő vagyok, de mindenekelőtt magyar vagyok.

És ez itt az én hazám.

   /Csepphely/

Eltagadnád tőlem?

Csak csendes dobolással, monoton egyformasággal, megállás nélkül, épphogy észrevehetően figyelmeztet, ennek is, mint eddig oly számtalan jónak hitt, már-már boldogság-közeli érzésnek meglesz a böjtje.

S majd ezt is tehetem oda, ahol az életem többi része van; a nagyrésze; az, mely akkora, hogy a fennmaradó talán már nem is nevezhető életnek... én mégis annak képzelem, s igyexem a világgal is elhitetni ezt.
Élek.


Elküzdöttem magam Esztergomba. Apu palacsintával várt, ennek megfelelően telt az első idő az ott létemből -annál is inkább, hogy kopogott a szemem a majd' 4 órás út vége felé az éhségtől-, majd aludtam egyet. Nem mertem lefeküdni a helyemre, mely egy felfújható vendégágy, s mely múltkor kilehelte lelkét alattam, s a földön ébredtem fel. Ezt a mutatványt nem akartam megismételni, mert mint tudjuk, én egy lusta banya vagyok s pusztán kényelmi szempontokat szem előtt tartva nem kockáztattam meg, hogy a talajszintről kelljen álltó helyzetbe tornáznom magam. Így Aput kárhoztattam fotelbeli ücsörgésre, míg én laza 3 órát átdurmoltam, majd a telefon ébresztett, hogy ideje elkezdenem készülődni.
Nem nagyon tudtam hol vagyok, így csak tapogatóztam, aztán végül kitaláltam a fürdőszobába és lassan megbékéltem a körülöttem lévő világgal... még mindig a Föld, s a taposott dimenzió.
Józsikának bediktáltam a címet, melyet Ő GPS-be kívánt táplálni, amit meg is tett, de kiderült, Apu háza nagyon nem a megfelelő helyen van, hiszen szegény utazót a zöldséges mögé, a sarkon túlra navigálta az. Némi telefonos, diófa-körüli keresgélés után rátaláltunk egymásra...

Most is itt dobol... csak csendesen, de megállíthatatlanul... és tudom, az is a "kimondott szó"... "önmagát beteljesítő jóslat"... "pesszimista életszemlélet" kategória... 

Úgyhogy csak azt mondom, egy fiókot lassan, finom mozdulattal, már-már áhitatos csendben -csak az agyam légüres terében a fizikával dacolva mégis hangosan dübögő tam-tam mellett- ismét becsuktam.

  /Szekreterhely/


Amint lesz képem a felvonulásról, mely az utolsó Hell-es vagy kvázi helles esti ballagás volt, azonnal ideteszem.

Mint itt meséltem róla, az utolsó fákylás felvonuláshoz érünk lassan.

Én meg ott leszek, úgyhogy reggel megyek is Esztergomba, cirka 4 óra alatt le is küzdöm azt a pár kilométert, pihegek Apunál (bízom benne, hogy sütivel vár, vagy valami hasonló turpissággal, ahogy szokott :), majd valamiképp Bugacról felküzdöm magam a Bazilikához.
Azóta sikerült felvennem a kapcsolatot a citált oldalon látható kép álló sora, balról második emberével, Schlay Józsikával (ki közölte, hogy nincs más aki így szólítaná őt... hiába na, agy nélkül!, ki-ki örüljön, ha a régi cimkéje megmaradt...h9h9), s Ő is ott lesz, sőt, talán a cibálásomban is segédkezik, szegény, hajlik rá, legalábbis.... :)

Ma pedig Sebi tanár úr küldött nekem két gyönyörűséges képet a fáklyás ballagás jegyében.

Gyönyörűek, na. Én voltam már néhányszor színes pont egy-egy ilyen kígyóban, s most leszek utoljára. Ahogy a kígyó maga is most kúszik végig utolsó alkalommal a városon, s lezár egy fontos fejezetet.
A város életében.
A néhai Hell József Károly Nehézipari Gépészeti Szakközépiskola életében.






S talán az enyémben is bekerülhet ez is a szépen faragott, nehéz, millió értéket őrző komódba.

De az a két kilences ott van a hábetűk után....

Hajnali 10-kor indultam, Batta kevés, ezért megbecsült hajléktalanjai egyikét megreggeliztettem, majd felbuszoztam Pestre. Kibumliztam a világ végére, ami pedig a világ közepe, nekem mégis amannak tűn, majd vissza oda, ahol leszálltam a buszról.
Ott összeszedett egy nem egyenruhás ember, majd eredtünk is amarra.
Pontosan a meghirdetett időre értünk az egyesületi ülés helyszínére, flottul aláírtuk az aláírnivalókat -persze megint galibát jelentett, hogy én nem férek bele az előregyártott sablonszövegbe, jelesül még mindig nem Pesten, hanem Battán élek, de igen gördülékenyen sikerült úrrá lennünk ezen problémán is- mejd némi elengedhetetlen politizálás, ásványvíz és kávé valamint ropi és perec fogyasztása után, ki-ki mehetett dolgára.
Szerencsére nekem akadt lovagom -az említett nem egyenruhás úr-, ki elfuvarászott a világ végére (másik végére, vagyis az egyikre, de na... igenis az, és nem is volt ott a ház, ahol kerestem, és különben is... telefonos segítség kellett a megtaláláshoz... ehhh...)
Osztán meg már jóformán este volt, mire elszabadultam s indulhattam haza, most meg itt ülök, baromi fáradtan, némileg gyűrötten, de igencsak elégedetten a mai teljesítménnyel.
Hö. Én, az elnökség jeles tagja.
Ugye.

Hákilenchákilenc

Mármint az enyémre.
A vasalás, s ezt régóta szajkózom.

Valaha, életemnek kezdetén, vagyis nem a legelején, de mindenképpen az első időszakban, úgy cirka egy tucat évvel a hátam mögött kezdtem el kiismerni, s élvezni a vasalás adta örömöket.
Igenis! Én kifejezetten szerettem vasalni. Anyu tanított meg, méghozzá úgy, hogy le kell ülni hozzá, pontosan meghatározott magasságú asztal és szék (fotel, hokedli, stoki akármi...) kombinációja kell hozzá (vasalóállványról szó sem eshetett, a civilizáció csúcsát jelentette, hogy vasalónk volt, eleve), s nyugodtan, tévét nézve, vagy rádiót hallgatva, nyugis vasárnap délutánokat átmonotonizáltan vasalva lehet hasznosan, kellemesen eltölteni.
Szerettem, jó volt, hogy tevékenységem eredménye azonnali s nagyon is kézzelfogható volt, ráadásul nem kellett hozzá gyakorlatilag semmit sem tenni. (Bár az a vasaló, mely nem gőzölt már, hiszen ez is, mint minden más akkoriban, egy rokon kiszuperált öreg, de remek holmija volt, iszonyú tömeggel bírt. Megemelni is egy teljesítmény volt, nemhogy órákon át finom műveleteket végezni azzal, hiszen Anyu minden kis blikkfangot hajlamos volt megvasalni, s így nekem is átadta ezt a tudást, kénytelen voltam tehát magam is követni ezt a szabályt. Na, nem azért, mintha ihaj lennék, de már akkor is agyam volt amekkora -bár 100%-os, akkor még, ez tény-, így nem mertem kihagyni egyetlen lépést sem a sorból, mert mi van, ha attól a továbbiakban csak a káosz marad. Na. Ez megérthető, nem? Szerintem ez sok lelkiismeretes ember receptje is. De ez csak mellékszál.)
Szóval, vasaltam. Mindent, de eleinte csak egyeneseket, zsebkendőket -igen ifjak, a néninek volt még textil zsebkendője, sőt, volt, héthatárnyi méretű, kék-kockás férfi is, Apué, no meg rózsaszín, csíkos, vagy virág mintás Anyué, és kisnyuszis, labdázós kiscsákós a miénk, Zsoltié, ki négy és fél évvel kisebb mint én, s az enyém-, konyharuhákat -igen ifjak, nem volt papírtörlő- ágyneműt -tiszta pamut, finom tapintású, gyűrődős mint a nehézség- terítőket -rengeteg kézzel hímzett, főleg fehér alapon fehérrel mintázott darab, Nagyi kezei közül-, mert ezekhez nem kellett szakértelem, de türelem annál több.. aztán már mindent. Ingeket, pólókat, trikókat, nadrágokat -élére, mert az úgy szép-, és baromira élveztem, ahogy egyik oldalon fogyott a rendezetlen, másikon meg nőtt a kackiás kupac.
Aztán felnőttem, családunk lett, gyerekeink, velünk lakó dédink, meg egy halom mosás naponta.
A gyerekek és a saját ruháimat kivétel nélkül -illetve a fehérneműt leszámítva- én varrtam, úgyhogy azok mind vasalást nem igénylő anyagból készültek, de így is akadt mindig egy-egy halom. Már állványon, könnyebb és vizes (gőzölős) vasalóval, de még mindig ülve csináltam.
Aztán lett szárítónk, s onnantól már semmit nem vasaltam.
Édes élet.

Aztán vége lett.
Már nem édes és már nem is olyan élet.
És már nem fér el nyomorult lábam az állvány X lábai mellett, így muszáj állva véghezvinnem ezt a tevékenységet.
Legutóbb a szobámban, az ágyam és a szekrény között állt az állvány, mert Berta ünneplő blúzát kellett szállítható állapotúra varázsolnom, s miután ezt megtettem persze nem raktam helyére az állványt... pontosabban nem kértem meg erre valamelyik utódom, mert én nem nagyon érzem biztonságos tevékenységnek, hogy az állványt hajtogassam... na. Tehát ott ácsorgott az, árván, az ágy mellett. Mígnem tegnap fogtam egy adag ruhát, mert már nem fértek el hatalmas ágyamon, és egy laza mozdulattal odahajítottam annak tetejére. Esküszöm nem volt sok, két fölső, néhány párnahuzat, ezek kivasalva már és néhány még erre váró darab... de szegény cucc ezt nem tolerálta.
Vagyis nem úgy, ahogy nekem jó lett volna. Bakker.
Fogta magát az egész és minden figyelmeztetés nélkül összecsuklott, vasalóstul, vízspricnis-üvegestül, ruhástul...
...rá a nyomorult lábszáramra...

Ott álltam, állvánnyal a lábamon és levegő után kapkodtam.
Egyrészt fájt, de ez semmi volt ahhoz képest, hogy mennyire megijedtem. Egyszerűen megállt a szívem... ott álltam és mozdulni sem mertem. A nyomorult lábam most még le is nyúztam? A nagy nehezen vagy 15 műtét során átültetett és ott maradásra rávett bőrt, most egy vasalódeszkával elintéztem?
Nem tudtam, hogy a fájdalom nagyobb-e vagy a magam hülyeségének bénító érzése.
Nem volt mit tenni, le kellett szednem az állványt a lábamról és amint tudtam ellenőriztem az eredményt.

Hiába, na. Fazekas doki gerincsebész létére, tenger munkát nem kímélve olyat alkotott a lábam helyén, aminek még egy ostoba gazdi engedetlen vasalóállványa sem árthat.
Szép, okos, erős és bár nyomorult, de tartós lábat. Köszönöm.

Ellenben a vasalást a továbbiakban méginkább meggondolom, s ha már rám kell esnie, akkor egy ilyen esetleg rám eshet:



/csinos állvány ehun lakik, e/

Lehet, akkor le sem bénulnék a meglepetéstől... ööö... ugye...

Valami ellenében határozom meg magam.

Ez nem jó és némileg ingatag öntudatra vall.
Lendvai beszélt az MSZP-ről, arról, hogy lemond, s az egész vezetőség is, hiszen a pártnak megújulásra van szüksége.
Vona beszélt arról, hogy megmentik az országot és nem is hagynák, hogy a FIDESZ kérje a 100 napos türelmi időt a munka elkezdéséhez.
Schiffer beszélt arról, hogy mint új párt, keményen és sokat fognak dolgozni a korrupció-mentes politikán.

Viktor hagyta percekig őrjöngeni a tömeget, majd beszélt arról, hogy rendszert buktatott a nép, az oligarchák rendszerét, ezzel szemben ő két hetet kér a fontos dolgok elintézéséhez. 
Mert őt akarják az emberek, az oligarchák helyett.
Mert ő nem tartozik közéjük
Mert ő ő.

Gratulálok Viktor. Várom az eredményeket.

Na ez az üzenet...

...én értem, csak hajlamos vagyok néha hosszú időre, néha csak pillanatokra, átsiklani felette.

Csak azért, hogy el ne felejtődjön kollegináknál, hogy fontos, karma-javító és öregnéni felé barátság erősítő programjuk leszen akkoron.

Tehát augusztus 9-én, Luciferina vállalta (hangsúlyozom, önként és dalolva), hogy kigyön vélem, öreg nénivel az nagy Szigetre, s [ht] kedves csatlakozni fog hozzá, csak azért, hogy ne egyedül neki kelljen vállán cipelnie ezt az emberpróbáló feladatot.

Én pedig hálát rebegve és repdeső pillákkal fogom boroskriglim szorongatni s a Tibi által kölcsön adott kerekesszékből várhatóan végigbőgni a koncertet.

 
És ha ez még nem lenne elég okos barátunktól, íme a folytatás -jelszó: "Csinálunk egy poróciót, ...!", ugye...
 

 

Van még kérdés?

(Öööö...nekem lenne: ugye Tibi áll még a kerekesszék felajánlás? S lyányok a kísérgetés?)

Reggel erre keltem és itt maradt a fejemben.

Érdekes, na. :)

Ezt ma egy roki listán kaptam. Most mondja valaki, hogy nem okos ez a lány!

Vizsga a Fizika tanszéken.

Bejön az első diáklány.

Tanár:- Kisasszony, a következő a kérdésem: Nyár van, nagyon meleg van. Ön utazik egy vonaton. Meleg van odabent. Mit csinálna?

A diáklány nagyon megörvend a kérdés egyszerűségének, ezt mondja:

- Kinyitnám az ablakot Tanár Úr!

- Helyes - mondja a tanár. -  A vonat 80 kilométeres sebességgel halad, kint 20 kilométeres ellenszél és 34 fok meleg van. Legyen szíves kiszámítani, hogy milyen sebességgel fog a levegő beáramlani, milyen nyomás és hőmérséklet keletkezik a fülkében, ha kint 746 higanymilliméteres nyomás van?
Diáklány.: -???... Hosszan töpreng, majd feladja.

Tanár:- Nagyon sajnálom kisasszony. Kérem az indexét. (Megbuktatja)
Kérem a következőt!

Bejön egy újabb diáklány.

Tanár: - Kisasszony, a kérdésem a következő: Nyár van és nagyon meleg. Ön épp utazik egy vonaton, és nagyon melege van a fülkében. Mit csinál?

Diáklány (örvendve az egyszerű kérdésnek):

- Kinyitom az ablakot Tanár Úr!

Tanár:- Helyes! Tegyük fel, hogy a vonat 80 kilométeres sebességgel halad, kint 20 kilométeres ellenszél és 34 fok meleg van. Legyen szíves kiszámítani, hogy milyen sebességgel fog a levegő beáramlani, milyen nyomás és hőmérséklet keletkezik a fülkében, ha kint 746 higanymilliméteres nyomás van?
Diáklány:- Sajnos nem megy Tanár Úr.

Tanár morcosan: - Kérem az indexét kisasszony, legközelebb felkészültebben jöjjön a vizsgára!

Odakint már nagy az izgalom. Szájról szájra jár a hír.

Belép a harmadik diáklány.

Tanár: Jó napot kisasszony. Tegyük fel, hogy maga most utazik egy vonaton, és odabent nagyon meleg van. Mit csinálna ilyenkor?

Diáklány ( kissé gondolkodást mímelve) : - Levetném a blúzomat, Tanár Úr.

Tanár: Hm... helyes. És utána, ha továbbra is melege lenne, mit csinálna?

Diáklány: - A szoknyámat is levetném Tanár úr.

Tanár: - Hm... Helyes. És ha továbbra is melege lenne?

Diáklány: - Levetném a melltartómat is.

Tanár: Hm.... Helyes, na de ha mégis melege lenne?

Diáklány: - A bugyimat is levenném.

Tanár: - NAHÁÁÁÁT! De ha ezután is melege lenne?

Diáklány: - Nézze Tanár Úr! Nem tudom, hogy mire gondol. Lehet, hogy inkább a fülke összes utasával dugnék egy hatalmasat, de hogy azt a kibaszott ablakot nem nyitnám ki, az biztos!

Némi segítséget, akár nyelvtanit vagy csak értelmezésbelit vagy tulajdonképpen akármilyet is, kérek a címbeli mondat feldolgozásához.

Ugyanis nekem nem igazán megy.
Nos, mit jelent ez:

A tagadás, a tiltás felszólító formája!
 

A Nap volt az első, ami nekem jegyzett tőlük, s tán az utolsó is. Egészen mostanáig, de ez az új darab nem tudni meddig marad memóriám jégmezején, hiszen csak néhány napja jelent meg ott, s máris erősen keresgélnem kellett, hogy fel tudjam idézni.

Ezért ideteszem mindkettőt, hátha így meglesznek.

Up! - Nap

Up! - Mindenki táncoljon!

Nos, az látszik, hogy a jól bevált receptet nem akaródzik felváltani valami mással, de azt meg kell valljam, van ebben a ficakban valami, ami nekem igen nagyon tetszik, így elfér itt a padomon.

Totál kiesett, hogy mégis mikorra tehető a Nap megjelenése, így kis keresgélés után ráakadtam erre, s kiderült, ez még előző életemből maradt rám.

Mégis mi a szösz az?

Nékem van ugye 3 azaz három darab remekbeszabott leánygyermekem -s van még 2 azaz kettő darab fogadott, kik nem kevésbé ihaj népségek, csak hozzájuk genetikailag nem van közöm, mely helyzetért naponta hálát is adhatnak, ugye- ám de a címben jegyzett valamivel én -be kell valljam- hosszú és mozgalmas életem során most találkoztom először. Vagy már régebben is, csak az homályba veszett memóriám jégmezején, de kicsire nem adunk, na.

Szóval, fogadott lyányaim közül az egyetlen, ki kis hazám határain kívül él, egészen pontosan a Smaragd Sziget dél-keleti szegletében, s kinek van két bocsa. A "bocsság" mibenléte és mikéntje az olyan, mint a gravitáció, van, oszt jónapot! Na.
Egyik bocs, jelesül Gerda, leszen mostan évfordulós, s neki, illetve barátnéinak kell a címben megidézett mulatságot rendeznie Dittének, az anyukájának (ki ugye, az én egyik fogadott lyányom, jaj, ezek a szövevényes családi és virtucsaládi kötelékek... ehhhhh....:)
Gerda valamint Zoi, a kisebbik bocs, allergiáit is figyelembevéve macera egy ilyen party összehozása, hiszen süti, torta miegymás nehezen elképzelhető tojás valamint tej nélkül.
De tudom, Ditte megbírkózik ezzel is, én csak nézelődtem, s ideteszek néhány "fairy party" képet, sütikről, terem díszítésről....









Kell ennél rózsaszínebb, babásabb??


/Képeket innen szedtem, ni: 1, meg 2, és 3 na/

 

Az egyik roki listán kaptam megint, a kiindulópontot nem, csak az arra adott választ teszem ide, változtatás nélkül, az író engedélyével.

"Ehem, átlapozva a J-betűvel kezdődő immár parlamenti párt programját, az egyház szó 15623, a család szó 22459, a haza szó 45216 alkalommal fordult elő benne. A programnak sajnálatos módon már nem jutott benne hely.
Átlapozva az F-betűvel kezdődő, immár kormánypártként aposztrofálható párt programját.. öö... ja, hogy még senki se látta? francba.
Egyesével átvilágítva Magyarország 1980 előtt született 7.867.471 választópolgárát arra a következtetésre jutottam, hogy 74,472%-uk volt kisdobos! Ezen megátalkodott és erkölcsileg teljesen elítélhető egyének 52,455%-a volt úttörő! Ezennel felszólítom őket a Család a Haza és a Nemzet nevében, hogy azonnal monnyanak le szavazó és szavazható jogukról, szórjanak a fejükre hamut és térdepeljenek kukoricára!

U.i.: Most kaptam a hírt, hogy Kovács Pisti (1971) dédapjának a sógorának a komájának a lánya kompromittálta magát a török felsza(javítva) megszálló csapatok egyik tagjával, szándékosan megbecsteleníttette magát! Ez tűrhetetlenné teszi további toleranciánkat Kovács Pisti (1971) iránt, és erőőőősen megkérdőjelezi szavahihetőségét! Abszurdum!

Szóval ne vicceljünk már barátaim...
Ja, és a fanatikusok kedvéért: ez stílusparódia volt. Nem komoly. Nem kérek gárdistákat a házam elé. Sem kordont. Köszönöm.

Robi "

Szóval, annyit fűznék csak ehhez, hogy azért nem teszem ki az első levelet, mert abban valós emberek -igaz, közéleti szerepet vállalt, így más mérce alá esők- szerepelnek, nem titkos -gondolom-, de számomra nem bizonyított adataikkal. Így azt nem terjeszteném, ezt viszont paródia volta miatt örömmel kértem el ennek írójától.
Csak a miheztartás végett. :)



Fanatikusok.


/Ezek a lemmingek itt laknak/

Továbbképzés szűk agyúaknak


Az én hazám, jaj, Magyaroraszág!
Mégse lettem hazaáruló
Izráelföldön jól érzem magam, csak
Ott meg nem lennék elég zsidó-ré-mi-fá
szó-lá-ti-dó-ti-lá-szó:

Izráelben, Gipsylandben,
Amszterdamban, melegek között
Valami gond lett itt Budapesten
Valami hideg ideköltözött
Jéghideg lett szépen lassan
Sorra fagynak a dimenziók
Valami ügyködik kicsiben, nagyban
valami atom, valami titok
A gonosz Krónosz folyton klónoz
Ismétli összes gyermekét
Rohan az idő, hogy mindent megoldjon
Lábnyomok a Holdon, szóródunk
Szerteszét...: dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó-
ti-lá-szó-fá-mi elég zsidó
elég zsidó elég zsidó elég zsidó

Közrefognak, megmotoznak
Túl nagy titkom az mi lehet nekem?
Talán csak annyi: hogy azt, aki motoz,
Na, azt a lányt én ismerem
Izráelből, Gipsylandből
Amszterdamból, melegek közül
Ideköltözött, rendőrnek öltözött,
Azt hiszi, hidegben üdvözül
A gonosz Krónosz folyton klónoz
Ismétli összes gyemekét
Rohan az idő, hogy mindent megoldjon
Lábnyomok a Holdon, szóródunk
A gonosz Krónosz folyton klónoz
Felfalja összes gyermekét
Rohan az idő, hogy mindent megoldjon
Lábnyomok a Holdon
Szóródunk szerteszét...: dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó-
ti-lá-szó-fá-mi elég zsidó
elég zsidó elég zsidó elég zsidó

/Sziámi: Elég zsidó/

Kronosz. Érdekes figura.