Nos, nem egészen gyapjas négylábúak által lakott föld, sokkal inkább bájos, ám konok jószág és a történés vele kapcsolatban...

Ma, azzal kezdtem a napot, hogy lezuhanyoztam s utána egy szál köntösben loptam a napot. Csináltam a semmit, majd kopogtak, s én kénytelen voltam köntösben ajtót nyitni, de a postás már meg sem lepődött (tán ösmer...).



És lám!!!
Elsőként hozott négy aláírásos izét... amint 9 példányban lekörmöltem nem kárcsúságáról híres nevem, meg is köszöntem királyunknak -melyhez tartozó jelzőt csak azért nem hangoztattam, mert postás mégiscsak hivatalos személy s nem akartam zavarba hozni uralkodónk iránt érzett mély szeretetem kifejezésével, mely azért jár ki önjelölt császárunknak, mert a nyugdíjunkat ellopta, minket éhhalálra ítélt s ehhez még milliárdokat sem sajnál, tehát ennyit hagy már, de érdekes mód az utazási kedvezményünket nagy kegyesen visszaadta, s most hozta a is a posta nekem azt. (Val'szeg azért, mert átfordultunk a második félidőbe s elkezdi a takony az adakozást... de hangsúlyozom, ez -nekem legalábbis- nem ezüstpénz... )
És mellette még átadott a közeg egy vaskos borítékot is, melyre akkor csak rápillantani tudtam, s rögvest megakadt a szemem a kék matricán s a címzés unikális voltán.... (Agyam helyén sűrűn váltogatta egymást a sok lehetőség, mert persze rögtön nem ugrott be ami kellett volna, de azt tudtam, hogy ennek én nagyon örülök...)
És láss csodát!

Kék matrica jelezte, hogy repülővel jött:


/Bizonyíték innen, mert a borítékot én felismerhetetlenné szakajtottam.../

Sőt, aztán a címzésből egyértelművé lett a feladó is.

TALEMA NÉNI

Állt peckes betűkkel a matrica mellett s a békás bélyeg alatt.
Ditte.

Mostanában ritkán beszélünk, mert ... mert nem is tudom. Paratyúk vagyok. Na. Megnőttek a gyerekei -már amennyire megnőttnek számít két még most is igen apró infant-, nekem számolatlan ideje nincs pénzem a nyakán lógnom, -pedig már négy alkalommal megtehettem ezt: nyaralva háromszor, telelve egyszer-, így lassan azon rémképek gyötörnek folyamatosan, hogy már nem is szeret engem... hüpp... pedig tudom, hogy de, de akkor is.... és most, most a kezemben azzal a borítékkal, melyet porrá zúztam rögvest,  mert a zistennekse tudtam kinyitni normálisan... most olyan ...jaj bakker... negédes egy öregnéni vagyok és szóval, elöntött a melegség megint...
Kinyitottam a borítékot, kicibáltam belőle a direkt nekem szánt gyönyörűséget:




Öregnéni vagyok. Tudom. Néhány könnycseppet elmorzsoltam. :)
S mindezt megtetézendő Lucilyányomtól megkaptam eztetet, ni:


/Kókuszbarik meg ehun laknak e/


Tehát bari ellátottságom ezekben a pillanatokban majdhogynem túllépi a 100%-ot, ráadásul lelkem kicsit helyrebillent a tegnapi kérdőjelem után.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.