Nagyon nem.

Hogyaszongya péládul

Állapotos ideál vagy ideális állapot.
Csapra szarni vagy szarra csapni.

Utolsó tánc vagy perdüljünk táncra!
Így mindjárt más a leányzó fekvése, ugye?

Több 'nem mindegy' most nem jut eszembe, ha valaki erre jár és van a fejében ilyetén ötlet, kérve kérem ne fogja vissza magát! Köszike... :)

8 és fél éve ismerkedtünk össze. Mindketten magunkat adjuk, csak és teljes mértékben önmagunkat, teljes valónkat az örök kapcsolatunkba.

2001. 11. 18. Egy busz.
Halál... darabokra hulló élet... halál... halál... kóma... jégmező, nevenincs "nyugalom"... fekete alapon vörös betűkkel a KÍN, mely a kötözőskocsi kerekeinek csattogása a folyosó kövén képében tart felém, megállíthatatlanul és a folyamatos már-már elviselhetetélen szintet teszi nevetségesen kellemessé a hátán hozott hústépő, cafatoló, ordító, jegesforró, élveboncoló napi kétszeri átkötözés alatti igazi mély, kíméletlenséghez képest.
Lassan ráébredtem, hogy velem lesz mindig. Élek. És ennek az ára az, hogy ezzel örökre szövetséget kell kötnöm.
2002. 06. 16.
Kórházból haza. Járókeret... nem hajló és folyamatosan égő, kínzó, megnyugvást nem hagyó csípő... égő, lüktető, fájó térdek, nem hajló, görögdinnye nagyságúra deformálódott, lüktető, tépő boka... néha még ... tüsszentéskor visszaköszönő törött bordák, amely dolog morbiditásán csak röhögnöm kellett és ez attól még jobban fájt....

2003. 02. 14.
Európai összefogással kitalált és megtanult tecnika birtokában végrehajtott 10 órás műtét, mely során összerakták a szétrobbant jobb csípőm. ("Csak" 6 órán át lehet -vagy akkor és engem, nem értek hozzá, de akkor velem ez volt- spinális érzéstelenítést alkalmazni, de annyi nem volt elég az én legómra, így még -mint mondta Tanár úr, egy kicsit elaltattak, nos, az a kicsi lett 4 óra még.)
Az addig másfél évig folyamatosan tépő, a Napot elhomályosító kín tűnt el másnap délelőttre, mikor felébredtem az altatás utáni szendergésből. Rettegtem, hogy ha elaltatnak, újra elvesztem magam és megint bolyonghatok a jégmezőn, mint az első 3 hónapban, ezért mikor magamhoz tértem először észre sem vettem, hogy eltűnt a szinte viselhetetlen kín, mert a világot figyeltem, hogy azt látom-e ami van és benne magamat és tudom-e, hogy én ki vagyok és hogy ez a kettő milyen konstellációban van...
Aztán emlékszem a pillanatra... a megdöbbenésre... a lehetetlen, elhűlő rádöbbenésre, mint mikor egy az utca végén ezer éve dolgozó aszfaltjavító gép hangja annyira beivódik a zsigerekbe, hogy már az élet része lesz, pedig ha csak egyszer hallod, azt hiszed, elviselhetetlen... aztán ha megszűnik, megáll a kezedben a kés, amint a krumplit hámozod a konyhában s először nem érted mi történt, csak valami hiányzik.... hatalmas tér, ahol addig volt valami... valami nyúlós, tapadó, levakarhatatlan, undorító nyűg... de most nincs ott... ez igaz??
Ez igaz??

talán... talán... talán nem fáj? Talán nem fáj???

NEM FÁJ!!!!!


.
.
.
.

Ma visszatért. Ülök és rettegek, hogy nem, nem szakítottunk végleg, ma visszatért és rettegek, hogy sosem hagy el, hogy megint a részemmé akar válni... vagy már azzá is vált, csak én még nem veszem tudomásul... hogy szorongat, hogy morzsol, hogy elveszi az eszem, hogy hányni fogok tőle, hogy nem tudok beszélni, hogy nem tudom használni a wc-t, hogy nem tudok zuhanyozni, hogy nem tudok eljutni egy pohár vízért....hogy nem tudok lépni, vagy ha lépek megbotlok és még el is esem... hogy nem tudok felkelni, hogy rettenetes hangokat adok ki az embertelen kíntól... hogy eltorzul az arcom, hogy semmi sem marad a világból... hogy semmi sem marad belőlem....

csak a kín

/ez a kín, innen van/


Rettegek, hogy sosem hagy el.

Ha már a héten minden balul ütött ki, igazán ideje volt egy első perctől az utolsóig jól sikerült napnak.

Ki mást hívtam volna ehhez segítségül, mint elsőként Al Bundyt?

Aztán, mikor már nagyon jó volt a napom, mentem tovább és még épp utolértem világgá menő boszorkány barátnémat, amint a Ráday utcánál tartott, s hajlandó volt keresztbehúzni búskomorságában szőtt tervét a messze bujdoklásról, úgyhogy beültünk egy, majd másik, majd megint másik helyre, s gondosan végigelemeztük a kávékínálatot.
Mikor aztán rájöttem, hogy a telefonom kezdi bemondani az unalmast, kénytelenek voltunk az addigi teraszos nyuginkat feladni egy beltéri ücsörgés miatt, de előbb el akartam menni a mellékhelyiségbe, hogy bepúderezzem az orromat, ugye. Csakhogy tekintve néhány napja tartó derékmacerámat, az ottani ölég meredek lépcsőn megközelíthető alagsori mosdó marhára nem tűnt egy életbiztosításnak. Tanácstalanul ácsorogtam a lépcsőnél és tudtam, vagy elindulok, vagy kurvára hülye helyzetbe hozom az ott jelenlévő mindenkit, mert lassan sürget az idő, ugye. Személyzet meglátva töprengésem, készségesen felajánlotta a személyzeti mosdót, mely -mint mondták- nem olyan előkelő és kényelmes, de legalább nem kell akrobatának lenni a megközelítéséhez.
Hálás vagyok az egészek ilyen mértékű jósága miatt. Ebben tényleg csak a jóindulat van és ez nagyon tetszik. Most is köszönöm, innen is. :)
Majd még ezután, hogy nehogy vége legyen a hüjenyomorék bajainak, kértem egy konektort, hogy halódó telefonom bégyughassam, s ezt a kívánságom is készséggel, egyetlen mimikai megtorpanás nélkül teljesítették.
Luci' kedves -dörzsölt egy tyúk, na- mikor beültünk a teraszról, úgy helyezkedett, hogy a bazi méretű kivetítő éppen előtte legyen. Nocsak, nocsak.
Én pedig ezt észre sem vettem egészen addig, míg nem láttam a szemét fura köröket tenni, mikor hozzá beszéltem és ahelyett, hogy rám nézett volna, valami egészen fura helyekre fókuszált.
Pedig nem is. Csak én nem tudtam, hogy éppen mögöttem egy csapat, vagyis kettő, de számomra csak egy galeri kétféle -vagyis pontosabban három, vagy hányféle- mezben, hacukában egy érdekes képződményt kerget teljes elánnal.
Azt már tegnap megtudhattam, hogy nem is ember, aki nem szereti a focit, de, hogy még az én egyik fogadott lyányom is eltévelyedjen ebbe az irányba és ennek még nyilvános helyen tökéletesen egyértelmű jelét adja, nos, az nekem új volt. 
Kipirult, sikongatott, levegőért kapkodott... majd mikor az a valami beért valami necc-cuccba felpattant, vagy az asztalra csapott. Én meg csak néztem. És persze marhára vihogtam. Ő borozott, a lelkét terhelő nyomás enyhítésére, hiszen a csapat, melynek drukkolt (ufók? vagy a kirgizek?... ááá... nem, ennyit azért megjegyeztem: az olaszok), kiesett végül. Ezt már nem lehet bírni némi jó bor nélkül. (De én ugye, lymphoedemám miatt nem ihatok alkoholt. Grrrrbrrrrr....)
Én megértem, vannak nehéz helyzetek, bizony.

Aztán búsult szegényke, én meg ahelyett, hogy vígasztaltam volna és fejét simogatva maradtam volna mellette, nem, el kellett indulnom végre haza, s ő meg, szegény egész, kénytelen volt elkísérni engem a Népligetig. Ahol éppen lekéstem az egyik buszt, így pláne de nagyon szegény olasz-sirató de engem-szerető barátném ott maradt velem egy órát és kitárgyaltunk még mindent -pölö az elégedett ovisokat, a jóllakott napköziseket, a kellemes történeteket, a sors adok-kapok menetét, a hímnemű FÉRFI avagy pasi voltát és még sok mindent-, majd végre jött az én járatom, vörös boszi haza, meg én is, csak én Batta felé -mely bárki bármit mond, jó város és jó a hangszigetelése is- ő meg nem a világvége, hanem a saját hazája felé.
Itt vagyok. Gazdagabban egy rakás mindennel. Jó nap volt.

Tán még szeretem a focit is?

Szerettem Gálvölgyit egészen addig, amíg a műtét közben elhalt balesetes teteme fölötti viccből nem csinált üzletet.

De szeretem a focit... legalább annyira, mint ő maga.
Ma este mégsem erre készültem, bár tudom hogy VB, vagy EB vagy mi a tök van?!
Ma borra készültem és egy kvázi ismeretelen ember esetleges barátságára, akivel egy közös pont már van: egy évtizedek óta ismert barát, aki értelme, egyszerű volta, kiszámítható egyenessége voltán fontos ember volt, s maradt is mind régi és új életemben is.

Ehhez képest megismerhettem egy igazi vidéki gyöngyszemet. Aki a bort nem, ellenben a focit nagyon szereti. 

Az én lymphoedemám okán a 2 üveg siklósi különlegességem bánja ezt a sikertelen kísérletet.

Tanulni sosem késő. De nekem már nincs agyam semmire. Elfáradtam, évekkel ezelőtt. És mindenki azt kapja, amit megérdemel.

Legyen kedves nem engem okolni, hanem azt a megátalkodott rokit, aki küldte nekem. Én mosom kezeim!

Józsi bácsi elmegy a zaciba, hogy beadja a TV-t.

Útközben találkozik az Orbán Vityával. Mondja neki az Orbán:

- Józsi bácsi  hát ne adja be a TV-t a zaciba, mert jövő héttől nagyon jó
műsorok  lesznek benne!

- Tényleg?! - kérdezi az öreg - és milyen műsorok fiam?

- Hétfőn én  leszek,
- kedden a feleségem,
- szerdán a családom,
- csütörtökön a pártom!
- Péntek-Szombat-Vasárnap - az emberek!

Na az öreg hazamegy, az asszony meg kérdezi tőle, hogy  miért nem adta be a
TV-t a zaciba? Mire Józsi bácsi:

Találkoztam az Orbánnal  , és azt mondta, hogy jó műsorok lesznek, inkább
visszahoztam!

És milyen  műsorok lesznek ?

- Hétfőn:   A Félkegyelmű,

 -kedden:  A makrancos Hölgy,

- szerdán: A rém rendes család,

- csütörtökön: Ali Baba és a 40 rabló,

- péntek-szombat-vasárnap:  A  Nyomorultak

Recept a hétvégére.

Egy ötvenes, őszülő férfi, karján egy szép fiatal nővel, sétált be pénteken este egy ékszerboltba. Azt mondta az ékszerésznek, hogy egy különleges gyűrűt szeretne a barátnője számára. Az ékszerész végigtekintett az árukészletén és egy 5.000 dolláros gyűrűvel tért vissza. A férfi azt mondta: "Ön nem értett meg, egészen különleges dologra gondoltam."
Erre a kijelentésére, az ékszerész a különleges árukészletéhez ment és egy újabb gyűrűvel állt elő.
"Ez egy káprázatos gyűrű, potom 40.000 dollárért," mondta az ékszerész.
A fiatal hölgy szemei felcsillantak s izgalmában egész testében remegni kezdett. Ezt látván, az ötvenes őszülő férfi azt mondta: "Ezt szeretnénk."
Az ékszerész a fizetés módja után való érdeklődésére, az ötvenes őszülő férfi azt válaszolta, hogy csekkel fizet.
"Tudom, hogy ön biztos szeretne lenni benne, hogy a csekkemnek van fedezete, ezért megírom most és Ön hétfőn felhívhatja a bankot, hogy leellenőrizze, s majd hétfőn délután beugrok a gyűrűért" - mondta.
Hétfőn reggel, egy nagyon lehangolt ékszerész telefonált az ötvenes őszülő férfinek:
– Uram, azon a számlán nincs pénz…
– Tudom – felelte az ötvenes őszülő férfi – de el tudja képzelni, micsoda hétvégém volt?

Aki olvasta, ismeri mondjon nekem róla valamit!



/A könyvkép lakása/

Jan SMÍD

ÉLETEM ÁRTATLAN ÖRÖMEI

A cseh író könyve kalandos utazásra invitál. Hőse a "fehérneműszakmában utazik" az Egyesült Államok délnyugati államaiban: Utahban, Arizonában, Nevadában. Ez - legalábbis önmagában - nagyon is prózai lenne, még akkor is, ha Smíd igazi írói kvalitásra valló, láttató erővel mutatja be a tájakat, s azok sok vonásban még ma is a Vadnyugat hőskorát idéző lakóit. A történet azért válik "különössé", mert az ügynök útját egy vedlett fejű nőstény oroszlán, bizonyos Eileen, alias Sylviana társaságában teszi meg, aki - az oroszlánok közismert tulajdonságaival ellentétben - szeretetre vágyó, éhező szobacicusok módjára viselkedve, a szó legszorosabb értelmében ráakaszkodott. Hősünknek az oroszlánnal való megismerkedés miatt érzett riadtságát azonban az ügyfelek is osztják s a meglehetősen szokatlan útitárs jelenléte számos kacagtató jelenetet, kínos epizódot eredményez, bár hősünk szempontjából mindez kevésbé szórakoztató. Végül hiába akadnak rá Eileen régi otthonára, a cirkuszra, az oroszlán primadonna láthatóan nem ragaszkodik régi gazdájához. De a korábban egzisztenciális gondokkal küzdő fehérneműügynök élete ugyancsak jobbra fordul, s bár Eileen társaságát továbbra is élveznie kell, legalább magánügyei rendeződnek: Virginia "vágyainak leghőbb tárgya" készségesnek mutatkozik a férjhez menésre. - A könyv minden olvasónak kellemes időtöltést kínál.

/Szöveg meg ehunnan e/

Szóval, ez érdekel mostanság.

Tanulmány, hogy tisztán lássunk, ha netán volna még kételyünk bármiről is.

Csak annyit mondanék most, hogy HUH!

(Itt ültem és néztem és néztem és néztem és... szóval, ezt überelje valaki!)

Ez a prdodzsis ficak, ez egy ááááállat. És ez nekem sokmindent elmond...

Keith Flint:



Mondanom kell, hogy a szőke ficak, aki_úgy_néz??



Itt meg nem is szőke. Ki érti ezeket a mai fiatalokat?!

/Prodigy 1 meg 2 ehunnan e/

Most ez tetszik éppen.

Aranyos, ugye?

Így, kórház után el kellett mennem a háziorvosomhoz, hogy leadjam a zárójeletésem és azonnal szembesülhettem azzal, hogy egy hadseregnyi kedvespolgár közül az utolsóként várhatok a bejutásra, hiszen helyettesít éppen a dokim így a sajátja mellett még egy másikat is visz.

De nem volt mit tenni, hiszen holnaptól szabadságon lesz, úgyhogy vagy most kiállom a sort vagy évek múltán eszembe jut, hogy ja, elfelejtettem dokihoz menni. (Ismerem magam, mert a tudathoz nem kell memória... a gyakori ismétlések életben tartják az önismeretet... ehhhhh...)
Edit tekergette a lábam, megcsodálta a gyönyörűséges eredményt, bevitte a zárójelentésem a saját rendszerébe, majd megegyeztünk, hogy szerdán újra az orra alá dugom a lábfejem (jaj, borzalmasan hagzik ez és nem is szokott így eszembe jutni, de valóban így van, én fexem a hátamon a gyurma-ágyon, Ő pedig ül egy széken a lábamnál és agyusztálja a jobb lábfejem, na), majd mentem a lifthez és fel Tóth doki rendelője elé.
Amint befordultam a megfelelő folyosóra, kezdtem töprengeni, hogy ugyan mire ez a nagy önbizalom, hogy csak felcsattogtam az emeletre meg sem nézve a rendelési időket, mert bíztam nem is létező agyamban, s lám, egy lélek sincs a rendelő előtt, s valljuk be, nem rossz ez, de merőben szokatlan, vagyis nem sok jót ígér. Az ajtóra ragasztott tacepao szerint, doki ma a másik rendelőben helyettesít egy kollégát, majd holnaptól szabadságon lesz, úgyhogy nem futamodhattam meg, a tömeget keresve rá is leltem az ominózus rendelőre, s nekitámasztotam magam a falnak, közvetlenül a fogas mellett, hogy el ne dőljek, ugye, hiszen a dizájn még mindig nem rokibarát, a csípőm meg még mindig nem dizájnbarát...  Ott ácsorogtam s jobb híján figyeltem az érkező-távozó embereket, hallgattam a kedélyes társalgást, s vártam a sorom.
Egy nő, olyan ötvenes, alacsony, vékony, izgága, hol felállt, hol leült a helyére s vagy háromszor bekopogott a rendelőbe, s mindannyiszor ugyanazt kérdezte, csak gyakorlatilag más szórendben fogalmazva.
Nem értette a helyzetet. Mi az, hogy az ő orvosa a saját idejében egy másik orvos rendelőjét használva fogadja a betegeit és így akkor az ő szomszédjának a receptjeit -aki szomszéd az én dokim által helyettesített orvoshoz tartozik- most akkor hogy fogja felírni neki a saját orvosa, aki most akkor nem is a saját betegeit fogadja, hiszen egy másik rendelőben van... Tyű... sokan, sokszor elmondták neki, hogy ne izguljon, minden elintéződik, csak várja ki a sorát. Na, ez újabb labda volt a hölgynek, hiszen innen akkor már nem a receptek felírása, nem a személyes adatok effektíve számítógépbe lakatolása -s így másik teremből elérhetetlen volta- jelentette a fő gondot, hanem a sorrend. Mert ugye rend a lelke mindennek.
Pontosan végiszaladt mind a 12 várakozón, gondosan sorrendbe szedve azokat, s kikérdezve mindenkit, hogy mégis minek jött ma az orvoshoz, mennyi időt szándékozik/fog benn tölteni az ajtó mögött. Mikor odaért a sorban hozzám, megakadt rajtam a szeme, s szinte hallottam, ahogy a fejében a kerekek csikorogva megállnak, s más fordulatszámra kapcsol a szerkezet...
-Mért nem ül le? Felálljak?

Kedves, gondoltam. Tényleg az, nem ritka, de mindig üdítő találkozni ezzel.
-Nem, köszönöm, jó nekem itt.

-Nem azt kérdeztem, hogy jó-e magának ott állva, hanem azt, hogy el akarja-e foglalni a helyem.

Némmámondom! Itten hirig lesz... ha elfoglalom, ha nem azt az őszinte önzetlenséggel felajánlott helyet...

-Én meg megköszöntem a kérdését, és ismét mondom: nem, nem foglalom el a helyét, mert jó itt nekem. Sőt, továbbmegyek, itt a folyosón is van vagy negyven szabad hely, bármelyikre leülhetnék, ha akarnék, de mondom, köszönöm, még direkt az ön helye sem kell.

Érdekes módon a ráérős betegek zöme jólesőn mosolygott rám, nő pedig láthatóan emésztette a hallottakat. Nekem bizergázott a telefonom, így nem tudtam tovább követni ezt a fontos esemény láncolatot, így kizökkentem a dologból.
Majd lassan fogytak az emberek előlem egyre nehezebben álltam, de az a csinos cucc még mindig akkora amekkora, úgyhogy jobb a békesség alapon inkább nem ültem le rá. A HelyátadósHölgy -a korábbi létszám ellenőrzés során kiderült- éppen akkor érkezett, mikor én a másik rendelőnél olvastam a tacepaot, így ha úgy vesszük, előttem volt, egyszer csak felpattant és odaállt elém.
Gyakorlatilag suttogott, ahogy megszólalt:
-Ne haragudjon, hogy ilyen közel jövök, de nem akarok mindenki előtt beszélni, mert nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni.

Hö. Próbálkozni lehet, és már kíváncsi is lettem. Folytatta:

-Izomsorvadás?

Leesett az állam. Azt hittem, az érdekli, hogy milyen bugyi van rajtam, vagy csöpög az orrom, vagy a cipőm talpára ragadva hurcolok magammal egy darab wc-papírt, de ilyen kérdésre nem számítottam. Ugyan mi van ezen suttogva emlegetendő? Ez valami mumus, pláne valami szégyellnivaló dolog?
Nem értettem, de nem ez az egyetlen ami számomra értelem nélkül való, úgyhogy nagyvonalúan átsiklottam felette, s így, hogy nem az imént vázolt, valóban kissé kínos dolgok kerültek szóba -mert ugye, azokhoz képest mi egy busz!... basszusbasszusbasszus-, feleltem.

-Nem, ez baleset.
-És mikor gyógyul meg?

Ezt a kérdést is imádom.és valahogy már látni sem tudom benne a jóindulatot, sokkal inkább az értetlenséget, vagy mit. Mert nem vagyok beteg.
Nagy vonalakban ecseteltem neki a történetet és a végén, a következő kérdésére, hogy most éppen mit keresek ott, elmondtam, hogy pénteken jöttem ki a rehabról, azt a zárójelentést hoztam, úgyhogy semmi baj, ráérek.
Ő vissza a helyére én ácsorogtam tovább, de lassan az összes idegvégződés dalolt a talpamban...
Fogyott a nép, az istenadta nép, majd HelyátadósHölgy ismét odasétált mellém és azt mondta:

-Most azért jöttem, hogy elmondjam, a történetét hallva és a válaszát amit az imént adott, mikor a helyemet akartam átadni tisztelet ébredt bennem és azt is meg kell mondjam, magából olyan végtelen nyugalom árad, ami nagyon is irigylésre méltó.

Végtelen.. aha... végtelen értelmet mutathattam ezután, mert köpni-nyelni nem tudtam, s így válaszolni sem. Most egy ilyenre mit lehet mondani?
Persze jött a folytatás is:
-Nekem is van elég bajom, de mi az ehhez képest!?

Szóval, bezzeg lettem. Megint. Valakinél ismét megvan az a szint, amihez képest a saját életét mindjárt nem olyan sötéten látja.



/Kép innen, nekem ezt jelenti a NYUGALOM/


Elrendeztem a dolgot a zárómmal, megcsodáltattam szinte újjászületett lábam Tóthdokival, és rákérdeztem a spanyolcsizma esetleges cseréjének, bárminemű kiváltásának reménybeli lehetőségére is. Nos, nem volt ötlete, csak annyi, hogy menjek le a gyogyóboltba, mert ott egy nagyon kedves hölgy dolgozik, s ha bármit lehet tenni, nos, ő azt megteszi. Mondtam, hogy az a következő lépés, ismerjük egymást, pontosan tudom, hogy az a hölgy milyen, mert valóban tökéletes kereskedő és nagyszerű ember, s ezzel, mindent elintézve indultam is.
Odalenn elővettem a magammal vitt harisnyás dobozt, mert azon vannak méretek meg miegymás, gondoltam jobb ha az is kéznél van és nem kell az elmondásomra támaszkodva kikeresni a megfelelőt.
Mondta, hogy épp olyan nincs és az már nem is támogatott, vagy legalábbis elsejéig nem volt az, nem lehet receptre felírni. Vagyis lehet, csak akkor is teljes árat kell fizetni érte, de nála van ennek a töredékébe kerülő is. Akkor mondtam csak, hogy pontosan mennyi volt (~8.000HUF), és már nem csak én hüledeztem.
Hölgy nem restellt és megnézte az OEP honlapján, hogy támogatott-e az a darab, amit én vittem be. Elsejétől ismét támogatott, tehát amikor én kaptam meg, már az volt, s így nem egészen 2.000HUF az ára.
Így nyilvánvalóvá vált, hogy át lettem ejtve, hogy finoman fogalmazzak. És ebben az a báj, hogy ez ott intézményesített keretek között megy, mert a receptet a beteg a kezébe sem kapja, vagyis éppcsak annyira, míg a 3 aláírást a helyére biggyeszti, majd fizet -az így kiderült, teljesen önkényesen megállapított és sokszoros árat-, majd mehet. És ez ki sem derült volna, ha nekem nem annyira elviselhetetlen ez a cucc szép, okos erős és tartós lábamon, hiszen akkor félévente mennék és zokszó nélkül (merpersze, direkt mosolyogva) adnék ki egy pár zokniért, bakker, nyolcezret! Így viszont a hölgy elővette egy magyar gyártó -Dr. TEX Kft.- termékét, mely ugyanolyan szorosságú, de a szára pont annyival hosszabb, mint a másiké, hogy már kényelmes lehet és letette elém az asztalra.
-Itt van. Ez kell neked! Vidd és hordd egészséggel, az meg aki odadata neked a másikat, szégyellje magát!

Én csak pironkodtam és értettem ugyan, amit mond, de nem akartam érteni, ezért mondtam, hogy remek, a hét vége felé jövök érte, addig tegye már el nekem, ha lehet.

-Nem érted, vagy nem akarod érteni? Én veszek ebből tucatszámra, és általában néhány 10 darabonként adnak egy grátiszt, most egy ilyen a tiéd!

Nem volt mit tenni, mosolyogtam és eltettem a szerzeményem és biztosítottam afelől a hölgyet, hogy bizony, ez is akkor a karmájában a jó oldalon kerül majd beszámításra.

Nagyon nyugodtan -ami nyilván áradt is belőlem... höhö- jöttem ki de egy kicsit zavartan is. Hiszen ez akkor azt jelenti, hogy átvertek és ott nap mint nap ezt csinálják és gyakorlatilag saját zsebre megy az ár 75%-a.

Mi ez, ha nem minimum egészségügyi személyzethez méltatlan hozzáállás?



De ez apró dolog ahhoz, hogy kizökkentsen legendás mértékű nyugalmamból. Höhö

Ami már a diszkriminációig fajul lassan. S ezt én -mivel érintett vagyok a kérdésben, így különösen- kikérem magamnak!

Míg nem voltam itthon összegyűlt egy halom újság, szórólap miegymás, és rendezetlen kupacot képezve várták sorsuk jobbrafordulását a konyhában. Nos, ez még sajna most sem jött el, de fogyott már a halom, s ez jó jel, bárki elhiheti. A várakozó lapok közt van az a jópár darab is, amit még Esztergomból hoztam haza, melyeket Apu gyűjtögetett nekem a bennük lévő rejtvények miatt, amiket már megcsináltam kivétel nélkül azóta, de mivel szép, színes képek vannak bennük, még nem volt szívem kidobni azokat. (Vagy csak lusta voltam? Áááá... jobb, ha méla értetlenség látszik rajtam, mint maga a restség, ugye?) Szóval, most, míg reggeliztem -ez is egy külön fáma, csak jussak el odáig, mert limfödémával nem ehet akármit az ember, sőt, gyakorlatilag semmit sem ehet, de azt is csak néha... bakker...- egy Vasárnapi Blikk került szemeim elé és azt böngésztem. Mivel április 25. a dátum rajta, így az akkor aktuális hírek, melyek a bulvár világát érintik újult erővel törtek rám, s midőn ezt a hirtelen s erős traumát leküzdöttem, olvastam tovább, sok érdekes, sőt, inkább éééééérdekes és nagyon fontos hírrel lettem gazdagabb, örök hálám ezért az illetékesnek. Aztán eljutottam az utolsó előtti oldal egy jóformán nyúlfarknyi hírecskéjéhez.
Elolvastam és nem hittem a szememnek. Most ezzel meg mi a baj? Túl nagy a dekoltázs? És ezért nem lehet levetíteni egy fehérneműreklámot a tévében? 
Érdekelne a neme, vagyis nemi identitása, és ha nő az illető (mármint gyárilag), akkor a melltartó mérete is az ítésznek.
Savanyú a szőlő, mi?
Csontikám!!





A cikk a ciciről

A molett nők nemkívánatosak?
Nem, kívánatosak. Ugye? ...öööö.... legalábbis így hallottam, na...

(Mellesleg Dekoltázs őrnagy, höhö...   Azért a szószpark is tud valamit)

............................................................................
És Yoska ajánlására itt az ellenreklám. S a lényeg a szövegben: „Egy melltartó, amit külön úgy terveztek, hogy leadhassák a Foxon és az ABC-n. Melyik az ön Delicat Embrace fehérneműje? Kizárólag a Victoria's Secretnél. Nem pufókoknak”

Íme:

Tudtak valamit már a középkoriak is, legalábbis aljasságból, hatékonyságból mindenképpen.

No és persze miriádnyi dologban még sokkal többet, mint én valaha is fogok tudni, de most az inkvizíció, azon belül is a kínzás, kínvallatás, egészen pontosan pedig az egyik eszköz, a spanyolcsizma magasztalását vagyok kénytelen megtenni.
Hogy nem szép eszköz? Hogy nem humánus? Hogy magasról tesz olyan -akkoriban nem is létező- dolgokra, mint például emberi jog? Hát, kérem, ja. De a maga nemében azért azt meg kell hagyni, hogy nagyon is célravezető eszköz. Ugye?

Én azt hittem, valóban csizma alakú és valami mütymüttyel veszik azt rá, hogy egyre kisebb, szorosabb legyen. Mert az azért megvolt, hogy a lényeg az, hogy kisebb legyen a térfogat, mint a benne lévő végtag, így kényszerítve szerencsétlent, hogy kínjában kibökje amit el akart hallgatni a tekintetes bíróság elől. Sőt, egyre kisebb és kisebb, ahogy tagad a gaz vádlott.
Ami után -mivel bevallotta amit tett, így kiderült, aminek ki kellett derülnie-, mondjuk tűzbe vetették, remekbeszabott vásári mulatsággal egybekötött nyilvános kivégzés folytán; ám ha meg nem vallott, akkor azért ítélték el, s ugyancsak mondjuk tűzbe vetették, remekbeszabott vásári mulatsággal egybekötött nyilvános kivégzés folytán, és még akkor el is kárhozott a szerencsétlen, s kénytelen volt (vagyis akkor ez nem is múltidő? mert még most is ott dekkol?? ehhhh... ezért nem lennék én jó teológusnak sem, hiszen feszt jár az a nem is létező eszem... jajjajjjj...) a pokolban égve az idők végezetéig senyvedni.
Most megnéztem, s lám, nem is igazi csizma a spanyolcsizma. Lespórolták a fejrészét. Nos, így sem lehetett sokkal kényelmesebb...
Többfélét is találtam, egyik sem nyerte el a tetszésem, és szinte látom magam előtt az alkotóját, aki kezeit dörzsölve fejlesztette tökélyre ezt az eszközt, hogy minél kisebb erő kifejtésével minél nagyobb hatást lehessen gyakorolni az arra rászolgált vádlottra.
Brrr....




/Innen szedtem/

És hogy miért mélázom én most ezen de ennyire nagyon? Hát, nem titok, de még csak nem is rejtély. Iszonyú ügyesen teljesítettem küldetésem az OORI-ban, s 3 hét helyett 2 alatt csinosra apasztottam (na jó, nem is én, én csak hagytam magam, de akkor is) édes, okos, szép, de buci nyomorult lábam a kezeléssel. Aminek végén kaptam horribilis összegért, egy pár zoknit, vagyis pontosabban kompressziós harisnyát, melynek az a dolga, hogy a napközben a járás során használt ozmok, az amúgy összeszorított rostok közül kidolgozzák az időközben felgyülemleni készülő fehérjét. Hát, én ma először, felvettem ezt.
Olyan szűk, hogy ihaj. De gondoltam, nagy kaland, a bandázs se volt semmi, ezzel is boldogulok, no meg mit nekem egy harisnya, mikor egy busz nem bírt el velem! Cö.
Aha. Csakhogy nekem gyurma lábam van, mármint nem alakítható, csak olyan, mintha egy gyurmafigura lábszárát az alkotója két marokkal megnyomorgatta volna, s így hagyta volna megszáradni. Vagyis nem egészen láb alakú. Hö. (Hangsúlyozom, szép és okos, ügyes és tartós, ráadásul imádom, mert az enyém, és nem kell esténként a sarokba támasztanom... hiszen erre is megvolt az esély....:)
Úgyhogy ez a nyomorult harisnya, éppen ott végződik, ahol a legnagyobb flikk-flakk van a lábam érdekes alakjában és ezért úgy nyomja a harisnyának nevezett förtelem, hogy jaj... Kínomban rájöttem, hogy ez nem is gyógyászati segéd-, hanem a fent nevezett vallatóeszköz. Órák óta ez jár az eszemben, no és az, hogy felvenni még csak csak, mert van hozzá egy neylon papucsszerű cucc, ami segít felcsusszantani ezt a förmedvényt a lábamra, de levenni ugyan hogy fogom???
De a folyón akkor megyünk át, ha ott van, addig meg nem szenvedünk a fuldoklástól, ugye... vagy valami ilyesmi ez az egész, de a lábam állapotá végett most maradék eszem se nagyon akar működni...

Mellesleg, olvasható alakú lábam, így, ezzel a kellemes izével -mely tudom, iszonyú hasznos, meg minden- még határozottabb formát öltött.


/Ez nem az én x lábam, na/

Ráadásul az enyém, inkább 'Y', pláne, hogy a jobb, mármint a rosszabb, csak az amelyik a jobb oldalon nőtt, sokkal kacskaringósabb, mint a bal, azaz a jobb, vagyis az amelyik a bal oldalon nőtt.

Bevallom! Bármit bevallok, csak valaki szedje már le a lábamról ezt a cuccot!! (Ebben legalább tüskék nincsenek. Vagy legalábbis mikor felvettem, nem láttam benne, de most már erősen élek a gyanúperrel, hogy csak nem jól figyeltem meg, mert mintha már olyasmit is éreznék. Jajjajjjjjj.....)

És ezt életem végéig, vagyis még uszkve 50 évig, minden áldott nap hordanom kell????? Na ne!!! Vagy valaki adjon olyat, ami nem szorítja ki a szuszt is azon az egy ponton!

Már egyszer elkezdtem nézni ezt a sorozatot, akkor csak azért, mert én megrögzött ikszatkás vagyok, és az a Mulder fiú, az bizony, nagyon ott van.

Úgyhogy mikor az már az utolsókat rúgta és jó marketing fogással előálltak ezzel az opusszal, nos, átkattantam.
Annyira más.
Okos, itt is, mint odaát. Höhö...
És megszállott is, bár itt egyértelműen a nagyon is konkrét, kézzelfogható, s evilági dolgok vonzásában él, azok tántoríthatatlan kutatója, s élvezője is.

Imádom a humorát, a mosolyát, a dumáját, a mimikáját, az egész szitu eszementségét, a se veled se nélküled abszurd de stabil szövedékét.
Ismét van az AXN-en, sőt, Ildikének hála megtaláltam az ingyenfilmek.eu-n is, és már tegnap nekiestem felfrissítendő az agy nélkül méltán megkopott emlékeimet, mielőtt majd ma éjjel megnézem a következő évadot, s mire kedd reggel kórházba vonulok -a már beutaltak s az ott dolgozók örömére, valamint az így nélkülem maradó bloggerek múlhatatlan bánatára-, mert így lemaradok a tévében futó részekől.




Most mondja valaki, hogy nem klasszis ez a fazon!

Melyre kötném a csomót -s a csinos kis textil létét is elfelejteném a következő pillanatban-, helyett, kiteszem a padomra Hármaska családelméleti szösszenetét.

Ami tulajdonképpen több éves már -ugyan nincs annyi, mint maga Berta, ki öreg 16 éves már lassan-, az én memóriámból viszont rendre kihullik, hiszen én aztán öreg és likaseszű vagyok.
Tudtam én, hogy van valami a konténerrel, meg a piaccal sőt a McDonald's is fontos szereplője családunk történetének, de csak nem sikerült összeraknom a gyerekeim magukról, évekkel ezelőtt alkotott elméletét.
Berta ma bepötyögte nekem ide, a gépbe (vagyis nem ide, hanem ide.... jajj... szóval, na)

De mielőtt... bizonyítandó a gyermekeim létét s a büszkeségem nyilvánvaló okát, íme a képek, melyeken érkezési sorrend alapján láthatóak Ők, s csak utána a frappáns családelméleti összegzés.



Hangsúlyozom, a képen a nőnemű a gyermekem. Ugye.



Itt nincs választási lehetőség, Fanni az Fanni. Ugye.



Ezen pedig látható, hogy egy oskolával már végzett legkisebb csimotám is. Ugye.


Nos, akkor jönnek Berta -Hármaska- szavai:

"Egyeskét a konténerben találtuk és kis nyomi volt ezért megsajnáltuk és elhoztuk…pedig nem kellett volna…erre már rájöttem;)
Ketteskével még jól is jártunk mert még fizettek is h elvigyük a piacról…de most már inkább visszafizetném az árát..nem ér annyit.:D

Hármaskát ajándékba kaptuk a Happy Meal menühöz..szebbet és jobbat nem is kaphattunk volna.:D:D:D:D(L)

írta és megfogalmazta gondolataimat : Hármaska(H); )"

Kell ehhez még hozzáfűznöm valamit?

Nem is értem igazán, mi ütött belém, de önként vállalom sorsom... :P

Felvetődött egy kérdés, melyet nem nagyon értek, s fémes kolléga kifejti majd itt nekem, ha minden igaz.
Az apropó, mely itt található, a következő:

71. hukkk 

@boxer28:
#50
Isten csak nagyon ritka esetekben szól közvetlenül Bibliát lenéző emberekhez.
Inkább az az általános, hogy emberteken keresztül szól.
Például Isten Beszédét ismerő és tisztelő embereken keresztül.
Vagy talemákon, vagy keloidokon, vagy szamarakon vagy köveken keresztül.
Istennek semmi sem lehetetlen.
Neki pontos rálátása van a tetteink erkölcs-szellemi értékeire.

Szóval, várom a továbbgondolást, hátha én is megértem.

... még a jelet is ami a tévénkre igyekszik. Na ezt add össze!

A probléma már tavaly ilyenkor, sőt, annál egy-két hónappal elébb kiderült már, majd a levelek lehullásával vissza is vonult tudatomból, s a természet ébredésével, a lombok újult erővel zöldbe borulásával ismét felpislákolt.
Kerestem alkalmas férfit, aki az ott felsorolt tulajdonságokkal bír, s megvan hozzá a kellően férfias felszerelése is, majd egy "véletlen" kanyar után hívtam ismét -vagy ezredszer- a szolgáltatót, hogy ha sikerül megcsináltatnom az árbocot, akkor az antennát átszerelik-é, avagy azt is nekem kell levezényelnem. (Csak csendesen jegyzem meg, erre nem sok esélyt látok, mármint egy ilyen akció sikeres kimenetelére, mert valljuk be, én zseni vagyok és szupernő meg minden... de egy antenna, az mégiscsak egy antenna, na.)
Most egy sokadik telefonos kolléga vette fel a kagylót, s mikor elhebegtem neki nyűgöm, mosolygós hangon az iránt érdeklődött, hogy ugyan miért nem velük csináltatom az árbocot??

Hjakkérem... hja... Tényleg! MIért is nem?
Tán nem azért, mert nem tudtam és még a szerelő illetve az eddig "elfogyasztott" néhány telefonos kolléga ill. kollegina sem említette ezen lehetőség meglétét?
De spongyát rá, ide azzal a szakival, mindjárt megyek kórházba és jó lenne, ha még addig megnézné egy hozzáértő igazi férfi, hogy az ügyben mit tud tenni kedvemre. Megbeszéltük a pénteket, melyet először lemondtam, majd újra élesítettem, mert mitől lennék én, én, ha nem kacskaringóznék a dolgaimmal, hiszen egy talpalós, határozott férfi, ki nem kér és nem ad kegyelmet (s kinek Aradszky László a mindene... h9h9), beígérkezett hozzám egy kávéra épp arra a napra, mikor az antennadoki is jött (volna, vagy jöhetett aztán, hogy végiggondolván engedélyt adtam rá... most mondja valaki, hogy nem egy macerás banya vagyok...:) s nem akartam ezen régen várt látogatás fényét, holmi antenna-macerával csorbítani, de átgondolván lehetőségeim, nem láttam más megoldást, tekinte a kórházi kiruccanásom közeledtét.
Aztán vendég tévében, majd konyhámban, kávé és Aradszky László letudva, viszontlátás öröme megélve, majd vendég hosszú útra, hazafelé indulva a messze-messze dél felé, én meg el is felejtettem az antennát.

Berta hazaért, ami tökéletes is volt, hiszen az ég alja valami irdatlan feketeséget mutatott s így nem sok jót ígért időjárásilag. Telt múlt az idő, befutott Botika, hüpp... ki többé nem jön, csak mikor olthatatlan vágyat érez rá, hogy átvigyen Érdre a nagy texoba Ildikével vásárolni, mert a karmáján éppen egy ilyen alkalommal tudna javítani kicsit, de most még tette amit tennie kell, aztán Ildike maga is megjelent, de nem hozott tortát... Aztán ők mindketten el, Berta is készült már, hogy indul barátnőzni, mikor leszakadt az ég. Villámlott, dörgött, ugráltak az ablakok -amelyek közül néhányat én nem is tudok becsukni, ezért még jó, hogy itthon volt Hármaska- és úgy ömlött az eső, hogy átláthatatlan falat képezett az ablakok előtt.
Csörgött a telefon. A szerelőember volt, hogy jött antennát szerelni, itt van a ház előtt. Javasoltam, hogy jöjjön be, és talán ne telefonon, egymástól uszkve 8 méternyire beszéljük meg a dolgot. Közölte, hogy nem tud úgysem felmenni így a tetőre, tehát inkább holnap, ha itthon leszek, jön majd vissza, de azt azért tudni szeretné, hogy jó-e a tévé. Nos, tévé remek, mindkettő, sőt, az adás is remek –már ha a szatyornyi adóból találok olyat, ahol valóban jó-, de most éppen az van kiírva: „Jel keresése”. Erre minden gondolkodás mellőzésével meg is kaptam az egyértelmű választ, miszerint:
- Persze, hogy nincs. Most esik az eső.

MI VAN?
Ez a természetes? Esik az eső és nincs adás?



/Eső eredetileg emitten esik ilyen nagyon/

Vagyis az tévedés kérem, hogy a modern ember a civilizáció olyan szintjére ért, melyben függetlenítette magát a természettől. Olyan apróságokat most nem is említenék, hogy csak abból gazdálkodhatunk, ami van, vagyis a bolygó adta lehetőségekkel kell élnünk, mert ez mind smafu ahhoz képest, hogy AMINT ELERED AZ ESŐ, TERMÉSZETES, HOGY MEGKUKUL A TÉVÉ!

Ez olyan információ, ami minimum a furik közé kell, hogy kerüljön agyam helyén, de nem tehettem mást, vártam a holnapot, s egyben a dolog folytatását.

Ma, jött is emberke, kinek én múltkor századszor bemutatkoztam, de most felismertem! Megnézte, bemérte, telefonál, átállított majd közölte, hogy igen, ide egy hat méteres árboc és annak stabilizálásához a megfelelő hosszúságú huzal kell. Na, ja. Mondtam, hogy eddig én is képben vagyok, a kérdés az, hogy megcsinálják-e nekem ők, mint ahogy most végre a telefonos kolléga mondta.  Nos, most nem. Naná, nem is gondoltam, hogy most, de azért később igen-e és mennyiért, ha igen, ugye.
Örüljön velem mindenki, mert a titkolt ugyan, de hivatalos szabály az, hogy megcsinálja a szolgáltató, anyagköltséget sem felszámolva, 15.000 HUF értékhatárig, efölött pedig alá kell írni egy kétéves hűségnyilatkozatot, de effektíve pénzbe akkor sem fáj nekem.
El sem hittem! Ezt vajon miért nem lehet tudni? De mindegy is, csak kotnyelesnek és értetlen butatyúknak kellett lennem –s valljuk be, ez nem túl megerőltető nekem, ugye-, hogy fény derüljön erre, és amint hazajöttem a kórházból, okos, erős, szép, tartós és lymphoedemától egy évre megszabadított lábbal, szólok szakinak, s már jön is, hogy megcsinálja a hosszú szerszámával a még hosszabb szerszámot, melyre nekem szükségem van.

Szép napra ébredtünk. Ugye?

Ma gyön utoljára. Hüpp...



/Botikapá lakhelye/


Köszönöm Botond, remélem, nem miattam őszült meg, hanem hajoltt kora az ok erre! :P

Nem találom a megfelelő kifejezést arra, amit érzek.

Mert a 'honvágy' nem ugyanaz azzal ami engem mostanság szorongat. Hiszen ez, egyértelműen a szülőföldhöz kötődik, amit pedig én érzek, és jobb híján ezzel a kifejezéssel címkéztem fel, nagyon nem Esztergomot idézi meg, ami ugye nekem a szülőföldem.

Csakhogy én nem arrafelé vágyom, de nagyon, hanem annál kicsit északabbra.



Mert hiányzik nekem a Tim Burton temető...



Nomeg a cakkos vonalba beleszorulásra figyelmeztető táblák...



Meg a lollipop-lady az esőben...



Szóval, izlandi hosszúnevű vulkán most már nyugis legyen, de ez már nem is annyira tép, mint az, hogy fizikai fájdalmat okos, ahogy csak lassan közeledik a június 28., mikor is repülök Dittelányom felé.

Van erre megfelelő szó? Mert a 'honvágy', amit én erre találtam, nem ezt jelenti. Akkor én mi a frászt érzek mostanság?

Most csak kettő.


"A szegénység a demokrácia sírásója."

Ezt a mondatot én Orbán Viktor szájából halltottam, s azt gondoltam, most egy pontot neki kell adnom, s ezt itt a padomon is le kell jegyeznem, hogy mint az egyháznál, a néha előforduló jót is a tenger rossz mellé rögzítenem kell.
Ehhez képest kiderült, nem ő a szellemi atyja ezen mondatnak, hanem Demján Sándor, de győzedelmes vezérünk nem tett akkor forrásmegjelölést de nem hallottam az egészet, ez igaz-, mikor idézte ezeket a szavakat,

A másik pedig egy filmben hangzott el, a sokat átkozott, általam igenis imádott Gyilkos elmék sorozat tegnap látott adása végén hangzott el, s az eredetét nem írtam fel, mert nincs is agyam, na, de az tény, hogy enm az egyik profilalkotó szellemi termélke, akkor sem, ha az ő szájából hangzott el:

"Inkább írj magadnak közönség nélkül, mint a közönségnek írj, s elveszítsd magad!"


S talán az elsőhőz még inkább, de egy mondat még idepasszol: Nem illik más tollával ékeskedni.
Ugye.
 

Valaki magyarázza már el nekem, hogy miért nem áll le ez a nő a missziójával, a sokadik csecsemő veszélyeztetése után sem?

A Tények-ben hallottam, hogy megint történt egy ilyen eset és Geréb Ágnes -bár már jogerősen eltiltották szakmájától- ismét a helyszínen volt, s most, mint 'Gé Ágnes' mutatkozotzt be a kiérkező mentősöknek.

Bátor, önmagát vállaló, egyenes embernek tűnik.

Az anya pedig köszönte szépen, nem kért a mentősök segítségéből és hagyta, hogy NÉLKÜLE ELVIGYÉK A BABÁT!

Csak én vagyok kiakadva ezen?

...mint amennyi jár nekem.

Ezért is nem haltam meg... aztán megint nem haltam meg, pedig meg kellett volna, aztán meg megint nem.... vagyis egyszer sem maradtam úgy... mert soha nem elégszem meg azzal, ami jut.
Hadakozom a sorssal, mert nem hiszem el, hogy az én sorsom, a SORS mint olyan, független az akaratomtól.
Mert azt képzelem, hogy én irányítok, pedig soha, sehol, semmiben ... legfeljebb a kezdő lökés az enyém, az első gondolat, az első kimondott szó... de onnan már minden megy a maga útján, s én csak sodródom.
Mint egy eldobott, koszos, használt papírzsebkendő... már senkinek sem kell, senki sem figyel rá, de ha kéretlenül szem elé kerül mégis, csak krákog, udvarisasan félrenéz, s csak várja, hogy majdcsak eltűnik magától...

Kitavaszodott.
S ez azzal jár, mint rendesen, újra zöldben pompáz a fa, mely nem törődve az öreg rokival elállja a hullámok útját…

Már panaszkodtam de elült berzenkedésem, hiszen jött az ősz, lehulltak a levelek, majd a globális felmelegedést meghazudtolóan –vagy ennek hatására kialakult- hideg tél mely során még a fák is dideregtek, így eszükbe sem jutott még hullámok elibé nyújtózkodni, s mindezek tetejébe nekem nincs memóriám, úgyhogy az ami nem küld figyelmeztetést napi rendszerességgel, az biza kihullik agyam helyéről, így annyiban is maradt a dolog.
Ámde itt az új kikelet!
Virágozzon minden virág… mondanám, s mondom is, de az a fa! Az most tényleg … az visszafoghatná magát, de nem. Az most újra elállja a tv-nk felé igyekvő digitális jel útját.


Eszembe jutott egy Jóbarátok rész, melyben Phoebe ül a kanapén és boldogan mondja Joey-nak:
- Nézd! Ezt én csinálom a tévével! – s közben ritmusosan kinyitja majd szorosan becsukja a szemeit, épp ahogy a tévén is fel- illetve eltűnik a kép.

Na, ezt csinálja a mi tévénk is, sőt, néha mozaikká hullik a kép és érdekes ad hoc kockás formában rögzül a képernyőn, majd feladva kísérletezését kiírja „Jel keresése” vagy „Műszaki hiba”, s akkor nincs mit tenni…

Vagyis igen gyorsan kell nekem egy erős, okos, dolgos, lelkes, kedves, hozzáértő férfiember, ki megfelelő szerszámokkal felszerelkezve érkezik ide s eszközt, izzadságot, időt nem sajnálva teszi a dolgát, szem előtt tratva az egyetlen célt, mely nem más, mint az, hogy nekem jó legyen…

Mint tudjuk, nem vagyok igényes, csak kicsit. S ezen igényeimet konkrétan fel is sorolom, ha másért nem, hát a miheztartás végett, ugye, hogy legyen valami sorvezető. Íme:
Tehát az erős, okos, dolgos, lelkes, kedves s nem utolsósorban hozzáértő férfiember rendelkezzen a következő kellékekkel is:

- legyen neki hosszú szerszáma, ez ugye alapkövetelmény. Mely szerszám, megálljon a saját lábán, s így ne kelljen azt az én cserepes tetőmnek támasztani, s melyen majdan biztonsággal tudjon a kívánalmaknak megfelelő emberke feljutni a magasba. Valami ilyesmi, ugye:

/Létra most itten lakik, na/

Osztán
- legyen neki másik hosszú szerszáma is. Mely ezen művelethez szintén alapelvárás, s ez nem más, mint egy alumínium, réz, biliacél, bánomisén, csak tartós anyagból lévő, szerelhető cső, mely árboc gyanánt tartja majd a tányért.

No meg
- kell egy szintén hosszú, meglehetősen hosszú mazzagszerű képződmény, mely mondjuk a bowdenhez hasonlatos, hiszen nem nyúlhat, nem deformálódhat, hiszen annak kell tartania, stabilizálnia az így igen magasra nyúló szerkentyűt, de rosszul mondom, minyimum kettő darabban kell ez a meglehetősen hosszú alkalmatosság, hiszen háromszögelni kettő kell a meglévő egy mellé, ugye.

És ez már csak bónusz
- kell némi antennaszerelési hozzáértés, de ha ez nincs, sebaj, ezt még elviselem, s csak kedves mosollyal nyugtázom, nincs tökéletes férfi az élők sorában, majd hívok másikat ezen feladat megoldására.


/Valahogy így, ni/

De ha a többihez ért valaki, azonnal szóljon! A felajánlott kávé már foltot sem hagy, de ígérem, főzök helyette másikat, sőt, sütök muffint de akár kenyeret is, ha azzal lekenyerezhetem az illető uraságot!

És ha már Phoebe... ezt szívből ajánlom minden errejárónak, a mai jelszó:

Mondogatom, mondogatom, mert meggyőződésem, hogy így van, és egyszer találkozom egy ilyen, egyértelmű bizonyítékkal, s magam is meglepődöm.
Öregszem, na.

Itt az új Faithless album, s róla ez a videó került elém a minap.

Nos, csak ültem, és néztem. Először nem láttam a szöveget, hogy kinek is a zenéje ez, úgyhogy csak a villódzó képek kötöttek oda -mint a kisbabák, vagy a cuccosok- de nem ismertem fel. Derengett valami, de nem ugrott be, aztán mikor végre megláttam a tényt, hogy ez biza Faithless, majd' leestem a székről.
EZ?
EZ FAITHLESS??

Meg kell szoknom. Vagy tényleg megöregedtem... höhö... mert ez nem.... nem hiszem el... mert nekem, szóval nekem, na ez, EZ Faithless:



Vagy ez:

No és erről még szót sem ejtettem:

3 nap múlva, 19-én lesz Dublinban koncertjük. Ditte ott leszel? :)

Bizonyítandó, hogy nem csak a haja miatt figyelek rá, ha már megkaptam, hogy szélsőségesen nőként gondolkodom...

Innen

"2002 volt a fordulópont."

Ha úgy vesszük, igen. Akkor tértem vissza a jégmezőről.