4./'13

2013.05.16. 23:16

Több szempontból is húzós nap volt, fáradt vagyok -jobban is, mint TEGNAP-, úgyhogy zanza jegyzet leszen.Háromig fenn voltam éjjel, úgyhogy nem sokat aludtam a negyed hatos -már negyedóra szundisított- ébredésig, úgyhogy kissé kókadtan indultam a napnak. Ezen a helyzeten mit sem enyhített az éppen…

3./'13

2013.05.15. 17:54

  Csak félig néztem meg este a Gyilkos elmék-et, pedig ez nálam nagy fegyvertény -hiába láttam már ezerszer akár, nincs agyam, így úgysem emlékszem... höhö...-, úgyhogy reggel már negyed hatkor talpon voltam. (ELŐZŐ NAP)Ennek örömére, volt szerencsém megint OBERNYALSZKY aktuális tetveskedéséhez…

2./'13

2013.05.14. 18:18

Ma már nem voltam olyan üde, pedig a TEGNAPI NAP maga a nyugi volt, mégis kicsit lustiztam még reggel 5-kor, amint szólt a vekker (na jó, telefon, csak a vekker jobban hangzik...), de elkészültem időben.Komolyan, minden évben eljátszom, hogy nem értem minek megyek reggel díszgúnyában s rohanva a…

1./'13

2013.05.13. 17:55

Tegnap korán, olyan fél 11 után elaludtam, így reggel 5 körül felkeltem és komótosan elkészültem.Éppen jó volt, mert pontban hétkor itt is volt értem a szállítás.Imádom a Punnany Massif-ot. Öreg vagyok, tudom ehhez (is) , de teszek rá (erre is)... ez (is) szólt a rádióban az úton s én elaléltam…

11.-12.-13./2012.

2012.05.20. 14:10

Elmaradtam, s talán nem is kellene megkísérelnem sem, hogy lejegyezzem a történteket az idei nappalizásom során, de valamit nem hagyhatok említés nélkül.Utolér. Kísért. Igazol. És a legviccesebb ebben -akkor is, ha könnyekkel jár ez a jó kis humor...-, hogy ugyan nagyon jólesik, de szükségem nincs…

7.-8.-9.-10./2012.

2012.05.15. 23:07

Bakker. Utalok ezzel a dokumentáció notórius elmulasztására, hiszen már ihaj van, ehhez képest csak itt tartottam.Sőt, már nem is ez van, hanem emez...Zaklatottak napjaim mostanság, úgyhogy nem is tudom jegyezni igazán a strapát, de sebaj./Otthonról haza/

5-6./2012.

2012.05.09. 19:15

Tegnap annyira elfáradtam -de unalmas már minden jegyzetet így kezdeni, no, sebaj, az állandóság biztonságtudatot ad.. vagymi...-, hogy egy szót lepötyögni is képtelen voltam.Pedig már nem most kezdem, ugye, de az első hét három naposra sikeredett, tehát ez még az az időszak, ahol általában ki…

4./2012.

2012.05.07. 18:46

Nehezen indultam neki a hétnek, mert a hétvégén ahelyett, hogy pihentem volna, én szombaton éjjel adtam a koromnak és lazultam egyet a Kazinczy utca egyik műintézményében, nevesül a 400-ban, így a vasárnapom annak élményének feldolgozásával telt, így hétfő reggel nem nagyon akaródzott felkelnem.…

3./2012.

2012.05.04. 21:25

  Ma sem -ahogy tegnap s tegnapelőtt- sikerült felkelnem ötkor, úgyhogy lehet többé meg sem kísérelem ezt a mutatványt. De ma sem, ahogy tegnap sőt előtte,nem várattam meg a sofőrt, mert elkészültem időben.Ez a hét, teljesen összevisszára sikerült, hiszen a nappali kórház megszokott, jól bejáratott…

2./2012.

2012.05.03. 18:46

  Tegnap kezdtem, ma tehát a második napot tapostam végig.Ma is megkíséreltem hajnali ötkor kelni, s -láss csodát- ma sem sikerült, de elkészültem mire negyed 8 körül itt voltak értem, úgyhogy nem pendelyben indultam.Naná, ma még jobban elfáradtam, úgyhogy ismét nem eresztem bő lére.Reggel egy közös…

1./2012.

2012.05.02. 20:12

Tekintettel a naptárra, melyben nem átallott május 1. piros betűs ünnepe keddre esni, az idei továbbképzésem szerdával kezdődik. Utoljára az OORI Kápolnájában voltam, s most jön az idei rendes, évente "nekem járó" edzőtábor.Reggel, hajnali 5-kor kellett volna kelnem, de csak fél hétkor vitt rá a…

Nanbudo

2011.04.17. 21:38

Tegnap ismét az OORI-ban voltam, pedig szombat volt, s a Nappali kórház csak hétköznapos elfoglaltságot jelent, de ha egyszer menni kell, hát menni kell. A pénteki kis szék biztonságba helyezős kaland után már nyugodt voltam, s hogy megbeszéltük T-boy-jal a Népligettől való…

süti beállítások módosítása